Ilyen büntetésre számíthatnak a vörösiszap-katasztrófa felelősei

Illés Zoltán: Hamarosan “bekövetkezhet a tragédia!”

Origo, Inforadio.hu


szólj hozzá: Aki teheti, segítsen!

A jogszabályok szerint a veszélyes üzemet vezető személy tartozik kártérítési felelősséggel károkozás esetén – mondta az InfoRádiónak a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese a vörösiszap-katasztrófa kapcsán. Kovács Kázmér hangsúlyozta: ha a büntetőjogi felelősség is megállapítható, akkor öt, sőt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is kiróható a felelősökre. Hozzátette: az eljárás várhatóan évekig eltart majd.

A jogszabályokban veszélyes üzemi károkról és emberi mulasztásból eredő károkról van szó, de nem ismernek olyan fogalmat, hogy ökológiai mulasztás – mondta az InfoRádió által megkérdezett jogász a vörösiszap-katasztrófa kapcsán. Kovács Kázmér kiemelte: a hétfői tragédia esetében mindkét tényező szóba jöhet.

A veszélyes üzemi felelősség többletfelelősséget jelent azok szempontjából, akik üzemeltetik a veszélyes üzemet. Ez objektív felelősség, vagyis vétkességtől, felróhatóságtól függetlenül, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, az abból eredő károkat köteles megtéríteni – fejtette ki a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese. Hozzátette: csak arról mentesülhet ez alól, ha a károsult maga idézte elő a kárát.

Ha jogvita lesz, a bíróságnak arról kell állást foglalni, hogy az adott üzemi tevékenység veszélyes üzemi tevékenységnek minősül-e. Erről a jogszabályok nem adnak eligazítást, az adott esetben a bíróság mérlegeli a körülményeket – emelte ki Kovács Kázmér, aki úgy vélekedett: a sajtóban megjelent hírek alapján veszélyes üzemi felelősség jön szóba a katasztrófa esetében. Ennek alapján akkor is felelős lehet az üzemeltető, ha igazolni tudná, hogy úgy járt el, ahogy az elvárható az adott helyzetben – tette hozzá.

Az elnökhelyettes közölte: a veszélyes üzemi felelősség polgárjogi kártérítési klauzula, míg a rendőrségi eljárásban azt vizsgálják, hogy szándékos vagy gondatlan magatartással valamilyen bűncselekményt elkövettek-e.

Mivel a katasztrófának több halálos áldozata van, a büntető törvénykönyv szerint öt évig terjedő szabadságvesztés is kiróható, sőt további minősítő körülmény esetén tíz évig terjedő szabadságvesztés is szóba jöhet – emelte ki Kovács Kázmér. Hozzátette: a büntetőjogi felelősség megállapításához ugyanakkor arra is szükség is van, hogy kiderüljön, mi az a vétkes mulasztás, amivel halált okozó gondatlan veszélyeztetés keretében felelősségre vonhatóak, elmarasztalhatóak a vezetők.

Emlékeztetett arra, hogy a bíróság jogerősen megállapította a törökbálinti Pyro-Technic Kft. kártérítési felelősségét, noha nem lehetett megállapítani, hogy történt-e emberi mulasztás. A 2004-es robbanásban három alkalmazott vesztette élet.

A kártérítés megállapításához a jogellenes magatartáson kívül a kár bekövetkezésének az összegszerűségét is igazolni kell, ami jelentősen elhúzhatja az eljárást, hacsak nem kötnek peren kívüli egyezséget a felek – vélekedett Kovács Kázmér.

A károsultakon az állam is segíthet, erre azért is szükség lehet, ha a cégnek nincs annyi pénze, hogy a károkat kifizesse, így a bírósági ítéletek csak az íróasztalfiókba kerülnek – fejtette ki az elnökhelyettes.

Forrás: Inforadio.hu

Illés Zoltán: Hamarosan “bekövetkezhet a tragédia!”

A környezetvédelmi államtitkár szerint menthetetlen állapotban van a sérült tározó. Le fog szakadni az ajkai zagytározó megsérült északi oldalfala – jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a vörösiszap sújtotta katasztrófatérségben, Kolontár határában.

Az államtitkár a térség védekezési munkáit megtekintő sajtóbejáráson hazai és nemzetközi újságírók előtt úgy fogalmazott: “egy napon vagy egy héten belül bekövetkezhet a tragédia”, és most azon dolgoznak, hogy megóvják Kolontár és Devecser házait. Ezért építenek védőgátat mintegy 100 millió forintos költségből a településen keresztül egészen a 8-as útig – hangsúlyozta.

Illés Zoltán kijelentette: minden szakember arra számít, hogy leomlik a tározó fala, de az abban tárolt vörösiszapot megpróbálják “mederben” tartani, s majd egy később megépülő, új tározóba átfejteni.

Forrás: Inforadio.hu

35 hozzászólás “Ilyen büntetésre számíthatnak a vörösiszap-katasztrófa felelősei” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Kíváncsi az Öregem melyik szerencsétlen portás lesz a bűnbak.
    Az “oligarkák” – valahogy igy mondják, majd biztos kimosakodnak.
    A végén majd megállapítják, hogy rossz helyen épült a falú, meg,-hogy mindennek a természet volt az okozója.
    Ja!
    Ha nyílt titok volt a falúban a zagytározónak a szivárgása, akkor miért nem szóltak az illetékeseknek.

  2. zed szerint:

    “A MAL Zrt. hazánk második legnagyobb alumíniumipari vállalkozása. Ma Magyarországon csak Ajkán folyik timföldgyártás. A MAL Zrt. 100%-ban hazai magántulajdonban van, jegyzett tőkéje 3 milliárd Ft. A vállalat több mint 1100 főnek ad munkát Ajkán és környékén, ami közel 5000 ember életére van hatással. Timföldtermékeinek 80%-át exportálja, aminek 97%-a az EU országaiba jut el, európai piaci részesedése 12%, világpiaci részesedése 4%.”
    http://www.mal.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=winkler_HU

  3. Tóth Mária szerint:

    a MAL-nak a hírek szerint ismét csak a gyártás folytatása a fontos, az emberekkel nem törődnek, mert “azokból” nem lehet profit! szánalmas bagázs !

    útleveleket / vagyont zárolni, és irány a börtön !

  4. zed szerint:

    “Amennyiben a Timföldgyár egy-két napon belül nem indul újra (az Erőműnek előtte 48 órára van szüksége a gőzadáshoz), a műszaki – technológiai károk olyan szintet érnek el, amelyek hosszú távon teszik lehetetlenné a termék kibocsátást. Ez olyan mértékű piacvesztést okozhat, amely jelentősen megkérdőjelezi a Gyár életképességét, és így a helyreállítást és a kárelhárítást.”

  5. fülöpke szerint:

    Nyílt titok volt a tároló szivárgása, csak az ellenőrök nem találták meg.
    Talán az igazgatói irodából kijőve, elégedetten haza felé indultak?

  6. Demeter J. szerint:

    Az újraindításhoz nem kell a tározó?
    Mert ha most készül szétfolyni a következő adag trutymó, akkor hogyan képzelik az indítást?

  7. zed szerint:

    “Feltárás: A feltárást, azaz a bauxit alumíniumoxid-tartalmának feloldását, egymáshoz kapcsolt autoklávok sorában végzik. Az autoklávok légmentesen záródó, vastag falú, túlnyomással működő tartályok. Az első autoklávba nagynyomású zagyszivattyú tölti be a feltárandó zagyot, amely a bauxitit és a feltáráshoz szükséges mennyiségű lúgot tartalmazza. A betöltött zagy hőmérséklete 95 °C körül van. A zagy folyamatosan áramlik át a gőzzel fűtött többi autoklávba, miközben hőmérséklete 250 °C-ra emelkedik, és megtörténik az alumíniumoxid oldódása. Az utolsó expanziós tartálysoron átáramolva 120 °C-ra hűl, végül a hígító tartályba jut. Az alkalmazott hőmérséklet a bauxit ásványos összetételétől függ. A gibbsites bauxitok kisebb hőmérsékletet (~140 °C), a böhmites és diaszporos bauxitok 250 °C körüli hőmérsékletet igényelnek. A feltárás során oldatba megy a bauxit alumíniumtartalmának nagy része, ez az aluminátlúg. A maradék szilárd fázist – ülepítés és gyakran szűrés után – az ún. vörösiszap formájában távolítják el.”
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e7/Bayer_eljaras.jpg

  8. grün szerint:

    A természetet, aki az áztató esőt küldte pedig megfogják korbácsolni, mint annak idején Xerxes a tengert a híd lerombolása miatt?

  9. Jobb Csepelért szerint:

    Kétméteres iszapár döntötte romba Devecsert, a környezeti kár óriási. A tragédia előre látható volt, a gát ugyanis már régóta szivárgott. De vannak, akiknek nem az emberek biztonsága számít, csak a saját zsebük.

    A timföldgyár vezetői bujkálnak: csütörtök délután nem adtak tájékoztatást az újságíróknak korábbi ígéretük ellenére, a tönkretett embereknek sem mertek a szemébe nézni.

    Bakonyi Árpád közvetlenül már nem vesz részt a cég irányításában. Ő az, akit Fodor Gábor (SZDSZ) minisztersége alatt Környezetünkért díjjal tüntette ki – innen fúj a szél. A Napi Gazdaság által a leggazdagabb magyarokról összeállított listán Bakonyi Árpád és családja idén a 100 fős mezőnyben a 28. helyen található. 16,5 milliárd Ft-os vagyonra tett szert az alumíniumból.
    Ma Bakonyi Árpád Zoltán nevű fia viszi a céget. Bakonyi Zoltán tehát a cég vezetője. A MAL Zrt.-ben 30% tulajdonrésze van a Bakonyi-családnak.

    Tolnay Lajosnak A MAL Zrt-ben 40%-os tulajdonrésze van. A Napi Gazdaság összeállítása szerint a tulajdonosok közül Tolnay 23 milliárd Ft-os vagyonával a 21. leggazdagabb ember az országban.

    Petrusz Béla a cég első vezérigazgatója, Bakonyival osztozik a 28. leggazdagabb ember címen, ugyanis mindketten 16,5 milliárdos vagyonnal rendelkeznek, amit “nyilván tisztességesen gyűjtöttek össze”.
    A 2000-ben átalakult, ma Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nek tehát ők a vezetői és ők a felelősök a kialakult katasztrófáért.

  10. GONDOLKODÓ! szerint:

    KOLONTÁR, DEVECSER, AJKA

    Ma ott voltam a helyszíneken és nem tudom leírni, elmondani azt a tragikus helyzetet, amit láttam tapasztaltam és hallhattam a beszélgetéseim során, az ott élő emberektől, a kitelepítés során. Miközben a levitt élelmiszereket és egyéb szükséges kellékeket adtam át a sokkal jobb sorsra hivatott embertársainknak, kétségbeesetten, szinte kilátástalannak látva saját jövőjüket, el nem tudják ebben a traumatikus állapotban képzelni, hogyan tovább.
    Szegények csak ülnek (állnak) meredten, és szinte alig tudnak megszólalni. Egyszerűen, sokan közülük nem is értik mi történhetett velük.
    Szerintem nagyon sürgősen pszichológusra volna szükségük! Iszonyú igényük van a jó szóra a biztatásra! Istenem hányszor elmondtam sokaknak: NE ADJÁK FEL!!! Hiszen az egész ország lakossága mögöttük áll, s mindent megfognak tenni, hogy fel tudjanak állni és életüket folytathassák megfelelő emberhez méltó körülmények között.

    A MINISZTERELNÖK ÚR délelőtt Ajkán, a Tűzoltó laktanyában megismételve erősítette meg azt a tényt, miszerint Magyarországon néhány hónappal ezelőtt új időszámítás kezdődött el. A mai szememmel személyesen meggyőződve,látva, hallva a kolontári, a devecseri emberek sorsát, azt kell mondjam, egy emberként kell felsorakoznunk az eltökélt, határozott szándékához! Nem lehet azt a személyesen látottakat, hallottakat sem leírni, sem elmondani amelyet tapasztalhattam. Nem véletlen az, hogy a világ is megmozdult, és az, hogy Soros György is az elsők között tette le a névjegyét egy milliónyi dollárral!
    Tisztelt Honfitársaim!
    Nem elég ezen a szörnyű tragédián rágódni, beszélni róla. Minden becsületes Honfitársunknak, meg kell tennie lelkiismerete szerint a HAZAFIAS KÖTELESSÉGÉT.
    Kinek-kinek a maga módján, a lehetőségei szerint!
    Amikor az USÁ-ból, Japánból stb. tudósítókkal a kolontári, devecseri, helyszínekről tudósítókkal kommunikálunk, ők maguk is elképedve állnak a történtek előtt.
    Látva azt a természeti katasztrófát ami ott megjelenhetett, a “PÉNZBIRODALMASOK jóvoltából” az maga a tragédia!
    A mindenáron való profit növelése, a mohóság, a kapzsiság, a minden eszköz a nagy célnak történő alárendeléseként, a zsákmányszerzésnek, ide vezetett! Amit ma Magyarországon láthatunk tapasztalhatunk, nap mint nap, azok a meglévő, szinte “uralkodói állapotokat tükröző” folyamatok nehezíti életünket. Miközben az egyre sivárabbá, tartalmatlanabbá válik, amelyről elsősorban mi magunk tehetünk.
    (A Tolnay urat húsz éve még Miskolcról ismervén, alig néhány hónapja beszélvén vele személyesen, hát…..nem kívánok róla többet írni)

    Igaza van a Miniszterelnök Úrnak, a szakembereknek, hogy ott belátható időn belül új élet kezdeményezésére aligha nyílik lehetőség!
    Még az önkormányzati választások előtt leírtam azt is, nem elég megnyerni a választásokat! Utána hihetetlen sok és kitartó, állhatatos munkára van, lesz szükség, hogy megtudjuk változtatni, szebbé, jobbá tenni az életkörülményeinket!
    Vagy marad minden a régiben!
    Vajon ezt akarják?
    2010. október 09. Madár István

    Ady Endre
    Imádság háború után

    Uram, háborúból jövök én,
    Mindennek vége, vége:
    Békíts ki Magaddal s magammal,
    Hiszen Te vagy a Béke.

    Nézd: tüzes daganat a szivem
    S nincs mi nyugtot adjon.
    Csókolj egy csókot a szivemre,
    Hogy egy kicsit lohadjon.

    Lecsukódtak bús, nagy szemeim
    Számára a világnak,
    Nincs már nekik látnivalójuk,
    Csak Téged, Téged látnak.

    Két rohanó lábam egykoron
    Térdig gázolt a vérben
    S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
    Csak térdem van, csak térdem.

    Nem harcolok és nem csókolok,
    Elszáradt már az ajkam
    S száraz karó a két karom már,
    Uram néz végig rajtam.

    Uram, láss meg Te is engemet,
    Mindennek vége, vége.
    Békíts ki Magaddal s magammal,
    Hiszen Te Vagy a Béke.

  11. pedró szerint:

    Egy vélemény Európa civilizált feléből:
    http://www.hir24.hu/belfold/150976/a-korrupcio-mocsaraban-cimmel-jelent-meg-cikk-egy-svajci-lapban.html

    Nem kerülgetik a forró kását, pedig nem az ő adófizetőik pénze bánja.

  12. fülöpke szerint:

    grün! Lenyűgöző a logikád!
    Az esőnek kellett volna időben riasztani a lakosságot és felhívni a figyelmet a repedés miatti veszélyre?

  13. lolka szerint:

    zed szerint:
    2010. október 10., vasárnap – 14:41
    ““A MAL Zrt. hazánk második legnagyobb alumíniumipari vállalkozása.”
    -Nem érdekes, hogy egy ekkora cég ilyen bevétellel, megépít ennyi tározót és mint a képeken látom a szakadásoknál EGY DARAB SZÁL VAS NEM ÁLL KI A TÖRÉSNÉL ????…hát nem érdekes????…
    -Azért, ha egy pár szál vasat beépítettek volna…volna…volna…ha…ha…ha…
    -Talán a bíróság és a szakértők kicsit utána néznek, vajon miért nem is tellett egy kis vasra…

  14. fülöpke szerint:

    Ma már ott tartunk, hogy a felelősséget nem az esőre fogják. Igaz, Mr. zöldség?

  15. Jeniszej szerint:

    A faterom nézi a képeket, melyek a zagytározó gátjáról készültek és szörnyülködik és szitkozódik az Öregem.
    Életében nem látott ilyen szarul megépített veszélyes hulladéktározót.
    Ezt biztosan nem hozzáértő szakemberek tervezték,
    – állapítja meg. – (ha egyáltalán tervezte valaki.) Utóbbi időben ellenőrizték a gátat azok szintén még műkedvelőknek sem mondhatják magukat nem-hogy felelős szakértőknek.
    Félelmetes, hogy ilyen emberek szaktudására vannak bízva ilyen veszélyes építmények.
    Itt valakik nagyot hibáztak, mert a gátszakadás bekövetkezésének valószínűsége a hozzáértőknek nyilvánvaló lehetett.
    A mérnöki elvek láthatóan teljességgel hiányoznak a zagytározók kialakításánál, hiszen a tragédiát okozó tározó hatósági engedéllyel és hatósági felügyelet mellett működött. megdöbbentő, hogy sokszázezer köbméter erősen lúgos folyadékot tartanak települések, emberek feje fölött 50-60 méterrel úgy, hogy a gátat egy rideg ipari hulladékból alakítják ki, és nincs egy második (esetleg még harmadik) védvonal, ami az első gát sérülésénél a rendkívül veszélyes közeget visszatartja.
    Elképesztő, hogy a környezetvédelmi szabályozás és a hatóságok ennyire aszimmetrikus szabályokat alkalmaznak különböző iparágakban.
    Nagyon helyes, hogy a nukleáris ipar működésére szigorú előírások vonatkoznak, de teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy másik veszélyes iparág ilyen gyenge szabályozás mellett működhet.
    A Fater, mint műszaki ember sok zagytározót látott, de ilyet még nem.
    Mi lett volna a biztos megoldás? Hát az, hogy ezt az irgalmatlanul nagy területet úgy 20-25 kazettára kellett volna osztani. Így, ha egy kazetta megsérül (pl. úgy átszakad a gát, mint most) vagy kis mennyiség ömlik ki, minimális kárt okozva, ha meg belső kazettánál van sérülés, a többi kazetta megfogja a zagyot. Persze ez pénzbe került volna, de mindenesetre a költségei jelképesek lettek volna a mostani kárhoz képest.
    Az EU szerint vörös iszap ez nem veszélyes anyag!
    Dehogynem az, csak a megfelelő lobby kibulizta ezt a minősítést, és ezzel az alumíniumkohászati ágazat több milliárd euró extrapofihoz jutott.
    Az EU minősítésre hivatkozva csak a gátszakadás fizikai hatásai miatt fogják jó esetben felelősségre vonni Őket, nem pedig közveszély okozás és környezetpusztítás miatt, hiszen az anyag nem veszélyes! És nyugodtan fürdethet bárkit az iszapban, bíróság előtt lengetni fogják ezt az állásfoglalást.
    Minden szabványlap alján van egy mondat: A Szabvány hatálya alól csak a Szabványügyi Hivatal Elnöke adhat felmentést.
    Adott is rendesen! Na persze nem mindenkinek.

  16. Királyerdei szerint:

    Az átszakadt részen egy darab asat nem lehet találni.
    Az EU monnyon le!

  17. Királyerdei szerint:

    Jav:vasat,ami a betont összetartaná.

  18. Hédy szerint:

    “salak és pernye hegy”-ként emlegetett

  19. bavaria szerint:

    Ha Illés féle káderek ülnek a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokban
    akkor az ilyen veszélyhelyzeteket akkor sem fogják észrevenni
    ha a szakértő seggüket mossa el a zagy
    A búbosbanka mentés és TV műsorvezetés elég képesítés ?
    Ez a Fidesznek égő
    Mi az anyám kinját ellenőriztek két héttel ezelött ?

    Nincs az a bíróság ami elítéli vagy megkártéríti őket egy ilyen ellenőrzési papír felmutatása után.
    Nem véletlenül ilyen magabiztosak.

    Illésnek meg vannak számlálva a napjai.

    A T Hölgyeménynek , ha kicsit is konyított volna a dolgához a két héttel ezelötti műholdfelvétel megtekintése után azonnal le kellett volna állítani az iszaplerekást. és elrendelni a vészhelyzetet.

    ki se kellett volna a helyszínre mennie.

    Nézzétek meg a felvételeket . fenn van a google- n

    És ezek az esetek szaporodni fognak . A politikai káderek akikkel megtömték a különböző pozíciókat, ritkán értenek valamihez is
    ebben nem különböznek dicstelen elődeiktől

  20. Királyerdei szerint:

    Axióma:
    Minden komonista sváb hülye.

    “Felkereste a Mal Zrt. annak az idős néninek a hozzátartozóit, akinek a holttestére két nappal ezelőtt találtak rá Devecser határában – jelenti a hírTV ajkai tudósítója. A cégvezetés kártérítést akart fizetni a rokonoknak, azonban az elhunyt unokája úgy fogalmazott: „gyilkosok pénzére nincsen szükségem”.

    hírTV2

  21. grün szerint:

    fülöpke!
    “Ma már ott tartunk, hogy a felelősséget nem az esőre fogják. Igaz, Mr. zöldség?”
    O:V: véletlenül igazat mondott, amikor természeti katasztrófát emlegetett a hét eleji sajtótájékoztatóján!!!
    Azóta minden megnyilvánulásuk ezt szeretné cáfolni!

  22. GONDOLKODÓ! szerint:

    GONDOLKODÓ! szerint:
    2010. október 10., vasárnap – 18:27

    nyugalmazott tanár szerint:
    2010. október 08., péntek – 19:00

    Tisztelt Nyugalmazott Tanár úr!

    Kérem higgye el igyekszem megfogadni jó tanácsait!

    Az, hogy a tegnapi napon Kolontáron, Devecseren, Ajkán szerzett tapasztalataimat egy hosszú kimerítő (reggeltől estig) megrázó történéseiről fáradtan leírtam azt örömmel igyekeztem megosztani Önökkel. (több alkalommal a családommal telefonon történt kapcsolattartás jegyében) kértem egyik fiamat, hogy másolja be “fordul már a Föld omlik a gát, Készül az Újvilág” című szövegrészt.
    Igen, mert amit ott láttam, tapasztaltam a beszélgetéseink során az maga a dráma, ami ott ezekkel az emberekkel történt. Magam egyfajta missziót teljesítettem, élelmiszereket, ruhaneműt és egyéb szükséges kellékeket vittem le, nem különben a családom támogatottságával is. Mi több nagycsaládosoknak lakhatási lehetőséget ajánlottam a munka melletti tárgyalások során (15-20fő részére) a saját tulajdonaimban. Ingyen bérmentesen. Ezek után este, valószínűen a látottak, a hatások után, amelyek engem is megérintettek nem is kis mértékben, nem tudtam aludni és úgy gondoltam leülök és írogatok az élményeimről egy keveset éjszakának idején. Miközben véletlenül ráakadtam “?!” jellemtelen írásainak egyikére, persze, hogy rosszul esett ilyen hatások után, amelyek értek a nap folyamán munkálataim során.
    Azokat az embereket, de különösen “?!”-t le kell szerelni, mert ők és a hasonlóak mérgezik életünket, környezetünket! Nem véletlen az, hogy szinte mindenkivel hadban áll, de legfőképpen saját magával. A magam részéről, -mint az ahogyan olvasható is volt több alkalommal- próbáltam a hittel, az emberiességgel, versekkel idézetekkel Öt “helyre tenni. Mind hiába! Sajnos Ö menthetetlennek bizonyult, ezért hát inkább feladtam az Ő jellemének formálhatóságát. Általában minden ember törekszik a jóra, a szépre, de ezeket -”?!” – magától elveti. Tudjuk sokan, hogy rajta valami olyan hatalmasodott el ami Őt fogságban tartja. Az a legnagyobb baja, hogy erről nincsen tudomása, és a segítő kezet nem ismeri fel, azt elfogadni nem képes!
    Köszönöm Önnek az önzetlen, de jó szándékú segítőkészségét.
    Tisztelettel és szívélyes üdvözlettel, adjon az Isten jó napot GONDOLKODÓ.

    Azt, azért engedtessék meg a csepeliek egy részéről (akit illet), hogy megjegyezzem azt a tényt: miszerint írogatnak különböző információk alapján olykor nem kis csacsiságokat. Miközben az internet előtt fárad a szemük, a sok üléstől zsibbad a lábuk, a vérkeringésük meg egyre elégtelenebbé lesz, mozgás hiányuk következtének volta miatt. Olyanokat írogatnak némelyek, amelyek szóra sem érdemlegesek. Az miért nem jut valamelyikőjüknek eszébe, hogy össze kellene fogni 4-5 embernek és lemenni Kolontárra, Devecserre segíteni a bajba jutott embereknek! ÉN MEGTETTEM! S nem a betűelütésen törni a “szerénységet.” Innen akarják néhányan osztani azt amivel maguk sem rendelkeznek, azaz híján vannak bizonyos feltételeknek. Vége a választásoknak, a magam részéről a munkát, s nem a szócséplést helyezem előtérbe aminek szinte néhány tiszteletre méltó, okos megnyilvánulástól eltekintve semmi értelme. Mi több balgaságuk személyiségének a közreadásának egyik formája. (mondom tisztelet a kivételnek)
    VÉGEZTEM OSZTÓ KEDVEM MÁRA LEAPADT!!!
    (Bármilyen véleményeiket a fakanál forgási irányából kiindulva leírhatják: Centrifugális v. Centripetális fizikai fogalomnak a középpontba helyezésével, annak megfejtésével, mert a pénzbirodalom összefüggéseinek beható tanulmányozása, annak megértése gondokat okozhat. (“Tudod az ÉSZ bajjal jár, de bűn az ostobaság”)
    SZIVÉLYES ÜDVÖZLET MINDEN TISZTELETRE MÉLTÓ CSEPELI HONFITÁRSAMNAK!

    “Az ember gonosz, benne nem bízom.
    De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.”

  23. Királyerdei szerint:

    […]– Az ismerősöm, akinek a nevét az ő érdekében nem mondhatom meg, azt mondta, hogy még a katasztrófa előtti hétvégén is töltötték a tározót – állította a Somlóvásárhelyen élő Fazekas András, majd így folytatta: – Annak ellenére tették ezt, hogy már hetekkel ezelőtt tudtak a gát repedéseiről. Az ismerősöm szerint a MAL több dolgozója is jelezte a menedzsmentnek a hibákat, ráadásul a repedésről egy légi felvételt is kapott a társaság. A vezetők viszont minderről nem vettek tudomást.
    Fazekas András szerint a MAL több dolgozója tudott arról, hogy a gátak magasítása és a tározók utántöltése szabálytalan, és rendkívül veszélyes a hibák semmibevétele, s amikor ezt szóvá tették, megfenyegették őket: „repülnek”, és pert akasztanak a nyakukba, ha bárkinek is szólnak erről.[…] http://nol.hu/ajanlo/20101011-_a_katasztrofa_elotti_hetvegen_is_toltottek_a_tarozot_

  24. Királyerdei szerint:

    Napirend előtt értékelte Orbán Viktor a vörösiszap-katasztrófa tanulságait. A miniszterelnök legfontosabb bejelentése, hogy állami irányítás alá kell vonni a katasztrófát okozó vállalatot, valamint hogy a rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezérigazgatóját.

  25. Jobb Csepelért szerint:

    Állami irányítás alá kell vonni a katasztrófát okozó vállalatot

    Orbán Viktor elmondta: négy feladat áll a kormány előtt Magyarország legnagyobb ökológia katasztrófája után. Kártalanítani kell a károsultakat, biztosítani kell az emberek munkáját, meg kell gátolni, hogy további károk keletkezzenek, és mielőbb ki kell vizsgálni a felelősség kérdését.

    Ma dolgozni jöttünk ide, nagy munka vár ránk, de az első megszólalásnak a részvét és az együttérzés hangján kell szólnia – kezdte parlamenti expozéját Orbán Viktor miniszterelnök.

    Kívánjuk a katasztrófa károsultjainak, hogy legyen erejük pótolni a pótolhatatlant – tette hozzá a miniszterelnök. A sérülteket, a kitelepítetteket segíteni fogja a kormány, hogy mihamarabb újrakezdhessék életüket, az ország történetének legnagyobb ökológiai katasztrófája után – hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor köszönetét fejezte ki azoknak, akik azonnal a károsultak megsegítésére siettek, valamint a hazai és nemzetközi sajtó képviselőinek, akik késedelem nélkül adtak hírt a katasztrófáról.

    A kormányfő kiemelte, hogy a legfontosabb pillanat jött el az ország életében, ugyanis választ kapunk arra a kérdésre, hogy valóban megváltoztak a dolgok, vagy maradt minden a régiben. A nemzeti ügyek kormánya arra kapott felhatalmazást tavasszal és ősszel az emberektől, hogy új korszakot nyisson – emelte ki. Egy olyan korszakot, ahol nem írhatja felül a magánérdek a közérdeket. Az a világ nem jöhet vissza, ahol a hatalommal való visszaélés mindennapossá vált. A magyar kormány elég elszánt ahhoz, hogy a hatalmasságok helyett az emberek oldalára álljon – jegyezte meg Orbán Viktor az iszapömlés kapcsán.

    A kárfelszámolás ügyében a miniszterelnök elmondta, a kiindulópont az, hogy nem természeti csapás történt, ezért ne az adófizetők, hanem a kár okozói fizessék a felmerülő költségeket. Ember által épített és működtetett, és emberek által létrehozott veszélyes anyag, emberi mulasztás miatt okozott hatalmas károkat, ezért meg kell keresni és felelősségre kell vonni a katasztrófa okozóit.

  26. GONDOLKODÓ! szerint:

    ÚJ VILÁG

    Eljő minden idő,
    Soha ne félj,
    Lesz még jó aratás,
    Friss a kenyér.
    Fordul már a Föld,
    Omlik a gát,
    Készül az új világ.

  27. Jobb Csepelért szerint:

    Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása a Parlamentben:

  28. GONDOLKODÓ! szerint:

    ” GONDOLKODÓ! szerint:
    2010. október 11., hétfő – 14:05 ”

    A fentieket is mióta írom, de alig v. egyáltalán nem érthető (T. kivétel)
    Sőt a fiaim ZONGORÁZZÁK felsőfokon. miközben van aki még a “különbséget” sem érti!

  29. jaffa szerint:

    Sajtóközlemény azonnali felhasználásra

    Megjegyzések a vörösiszap-ömlés margójára

    A nukleáris létesítmények biztonsága területén aktív mérnökként aggodalommal vegyes megdöbbenéssel szemlélem a 2010. október 4-i tragédia eseményeit. A konkrét esetet, okait és felelőseit hosszú ideig fogják vizsgálni az illetékes hatóságok. Nem elébe menve a vizsgálatoknak van itt azonban egy szakmakultúrához kapcsolódó kérdés, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

    A nukleáris mérnökök tudják, hogy a veszélyes létesítményekben a környezetre káros anyagokat több független mérnöki gát alkalmazásával zárjuk el a külvilágtól, hogy az egyik gát meghibásodása ne okozhassa a környezet terhelését (ez az egyszeres meghibásodásra való méretezés elve, ami legalapvetőbb kritériuma a nukleáris szakmának). Egy atomerőműben tipikusan négy, egymástól teljesen független mérnöki gát tartja benn a veszélyes radioaktív anyagot. A gátak épségét biztosítani hivatott további biztonsági rendszereket is megháromszorozzák vagy megnégyszerezik, hogy egy biztonsági rendszer hibája ne okozhassa a biztonsági funkció sérülését. Ráadásul a csernobili baleset tanulságaiból kiindulva a nagyon kis valószínűségű, a tervezési alapon kívülre eső eseményeket is elemezzük, és balesetelhárítási intézkedési tervekkel, lakossági gyorsértesítési rendszer működtetésével felkészülünk arra, hogy egy rendkívül kis valószínűségű súlyos eseményt a lehető legkisebb környezeti kárral lehessen lekezelni.

    Ezek a mérnöki elvek láthatóan teljességgel hiányoznak a zagytározók kialakításánál, hiszen a tragédiát okozó tározó hatósági engedéllyel és hatósági felügyelet mellett működött. Nukleáris mérnöki szemmel megdöbbentő, hogy sokszázezer köbméter erősen lúgos folyadékot tartanak települések, emberek feje fölött 50-60 méterrel úgy, hogy a gátat egy rideg ipari hulladékból alakítják ki, és nincs egy második (esetleg még harmadik) védvonal, ami az első gát sérülésénél a rendkívül veszélyes közeget visszatartja.

    Elképesztő, hogy a környezetvédelmi szabályozás és a hatóságok ennyire aszimmetrikus szabályokat alkalmaznak különböző iparágakban. Nagyon helyes, hogy a nukleáris ipar működésére szigorú előírások vonatkoznak, de teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy másik veszélyes iparág ilyen gyenge szabályozás mellett működhet.

    Ki kell emelni, mint a legtöbb tragédiában, ebben a mostaniban is van egy nagy adag szerencse: ha a gátszakadás pár órával hamarabb vagy később történik, éjszakai időszakban, a baleset után kitelepített 500 személy zöme ma halott lenne, így az áldozatok listáján a mostani 4 halott és 3 eltűnt személy helyett két nagyságrenddel több személy lenne.

    Magyarország, ideje felébredni! A zagytározók és a kohászati, vegyészeti technológiák a mainál sokkal fejlettebb mérnöki követelmények után kiáltanak. Ha ebből az esetből nem tanul Magyarország és Európa, a jövőben hasonló tragédiák nem lesznek elkerülhetőek.

    Budapest, 2010. október 7.

    Dr. Aszódi Attila

    igazgató, BME Nukleáris Technikai Intézet

    Egyértelműen igaza van. Szinte minden tervezett eszköznél, létesítménynél- műtárgynál többszörös biztonsággal számolnak. A saját szakmánkban – gépész -is van ilyen: minden alkatrésznél van egy biztonsági tényező, amit megfejel a szerkezetnél alkalmazott.

    Tisztelt Címzett!

    Szíves felhasználásra mellékelten küldöm sajtóközleményünket.

    Üdvözlettel:

    Dr. Aszódi Attila
    a BME Nukleáris Technikai Intézet igazgatója

  30. Ditte szerint:

    Programajánlót továbbítok holnapra, azoknak, akiknek fontos az élhető világ.

    Tisztelettel meghívom

    Az ember fáj a földnek

    (Utak az ökofilozófiához)

    címen a L’Harmattan Kiadónál megjelenő válogatott tanulmánykötetem bemutatójára

    2010 október 12-én kedden 5-kor

    az Írók Könyvesboltjában (Budapest, Andrássy út 45).

    Fülöp Sándorral és Schneller Istvánnal beszélgetünk a kötetről,

    és számítunk az Ön közreműködésére is.

    Tisztelettel:

    Lányi András

  31. Ditte szerint:

    “Az ember fáj a földnek; oly sok
    Harc- s békeév után
    A testvérgyűlölési átok
    Virágzik homlokán;
    S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
    Nagyobb bűnt forral álnokúl.
    Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
    Nincsen remény! nincsen remény!”
    (Vörösmarty)

  32. GONDOLKODÓ szerint:

    T. Ditte!

    Óriási az idézet, mióta nem tanul az emberiség az intő jelekből?

    “Országok rongya! könyvtár a neved,
    De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
    Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
    A könyvek által a világ elébb?
    Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
    Salakjok annál borzasztóbb legyen,
    S a rongyos ember bőszült kebele
    Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.”

  33. kiss kornélia szerint:

    miért nincs a tartályról fönn kép??

  34. kiss kornélia szerint:

    de nagyon sajnálom ami történt mert ez szőrnyű!!

Itt lehet hozzászólni !