Ön melyik botrány miatt mondott volna le Szenteczky helyében?

Csepel.info

Legutóbbi szavazásunkban azt kérdeztük olvasóinktól, hogy szerintük ki lenne Szenteczky János utódja, ha a politikus a botrányai miatt lemondásra kényszerülne.

Mint láthattuk azonban, a lakásmutyi-botrány, a soroksári strómankodás és MSZP-s barátjának százmilliós nagyságrendű megbízásai, Csevak Zrt-ből eltűnt dokumentumok, a személyes adatokkal való visszaélés, Szenteczky botrányos gépkocsi-használata, Csepel vagyonának 7,3 milliárd forintos csökkenése és a politikus szexuális zaklatási botránya is kevés volt ennek az ízig-vérig MSZP-s politikusnak a lemondásához.

De nem lehet mindenki MSZP-s politikus. Ezért legújabb szavazásunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy Szenteczky János helyében a botrányai közül melyiknél érezték volna úgy, hogy illik lemondani a polgármester-jelölti posztról.

53 hozzászólás “Ön melyik botrány miatt mondott volna le Szenteczky helyében?” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ilyen morális múlttal, jelennel elindulni, sötét jövőt sejtet!
    Ennyi “kétes ügynek” részeseivé lenni, az elődök (Kádárék és csapata) már min. húsz évet ajándékozott volna az érintetteknek. Vagy, mint a társadalmi tulajdonhoz köthető (Btk) minősített esete, akár súlyosabban is jutalmazta volna. Mondom a nagy elődöktől, akiknek az emlőin nevelkedtek. Nem véletlen az, hogy a “vajjal rendelkezőek” okosabbik része, már évekkel ezelőtt megkezdte a rugalmas visszavonulást, a zsákmányszerző hadművelet csatamezejéről. Mi közben szinte néma csendben tengeti az életét.
    Tehát, sokak helyében (különösen az Mszp-sek, Szdsz-sek és holdudvarához tartozóaknak, ha van egy kis önkontrolljuk, el sem lett volna szabad indulnia.
    Vajon a Jelölő Bizottságok miképpen minősítettek, értékelték a “benevezett személyeket”? vajon ők nem felelnek a személyi jelölés, felhozatal tekintetében?

    VÖRÖSMARTY MIHÁLY A GUTTENBERG-ALBUMBA

    “Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
    S a kitörő napfény nem terem áltudományt:
    Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
    S a szent béke korát nem cudarítja gyilok:
    Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
    S a nyomorú pornép emberiségre javul:
    Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
    És áldozni tudó szív nemesíti az észt:
    Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
    És eget ostromló hangokon összekiált,
    S a zajból egy szó válik ki dörögve: “igazság!”
    S e rég várt követét végre leküldi az ég:
    Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
    Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.”

  2. grün szerint:

    Bármelyik, hitelt érdemlően rám bizonyított botrány miatt lemondtam volna!!!
    De amíg ilyet nem prezentálnak?!

  3. csaba péter szerint:

    Eddig még csak szájtépés volt .

    Ha venné valaki a fáradságot , ilyen botránylistát bármelyik fideszesről ki lehetne állítani ,

    hogy megáll e valamelyik vád a bíróság elött az meg majd elválik.

    Addig meg az ártatlanság vélelme ugye ! Mindenkit megillet!

    Csak hátrébb az agarakkal nincs állandóan választási kampány.
    Azt ne felejtse senki , hogy dolgozni a közért ezután is kell !

    Vagy munka helyett is csak ez lessz négy éven át?

    Anyázásból permanens elszámoltatásból nem lehet sokáig megélni !
    SENKINEK!
    Ha a választók leváltják őket , akkor ez igy van rendjén! Mindenki azt kap amit érdemel!

    A Választók is azokat kapják képviselőjüknek akit megválasztanak , érdemelnek.

  4. aladár szerint:

    16 év fosztogatás után kicsit furcsán hangzik amit írt csaba péter

  5. Hugi szerint:

    Szerintem az MSZP mindent megpróbált, de csak egy lemutyizott, feljelentett exfideszest talált, aki bosszúból mondott hülyeségeket.

    Szenteczkinek meg itt maradtak a megválaszolatlan kérdései lakásmutyistól, Inveszt Alfától, mindenestõl.

  6. Hugi szerint:

    Nem is beszélve azokról a beszámolókról, melyek szerint a Csevak inkább volt CSEpeli VAgina Kezelõ 🙁

  7. pepe szerint:

    Németh Szilárd melyik állásáról mondana le (van vagy nyolc), hogy polgármester lehessen. Vagy jó lesz az kilencediknek is? Polgármesterség mellék-mellék-mellék-mellék-mellék állásba? Bravó.

  8. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Mszp-sek és (Stb.-k)!

    Ha tudnék hinni még? Mondanám egy kicsit maradj még! Ne menj még! De félek szólni már, oly sokszor becsaptál! Így hát van aki megy, van aki jön, van akit visznek. Amit az elődök, s méltó utódaik elkövettek, már végkép nincs remény. Már régen feladtam! Különösen az őszödi színházteremben tapsviharokat kiváltó előadást követően. Akkor az érdekek még látszólag “összetartásról” árulkodtak.(az idő igaz, s eldönti ami nem az)
    Sajnos hiába tettük sokan közzé, s nem kevésszer, hogy a nemzet érdekében meg kell változnotok. Ez irányú törekvésünk hiába valónak tűnt. A kódolt genetika valóban képtelen a változtatásra? Az eredményt, s annak kárát minden tekintetben, az ország láthatja nap mint nap. Vajon a rendező mikor akarja már végre átírni a megbukott darabját? Az október 3.-i, “DEMONSTRÁCIÓ”, VÁLASZTÁS remélhetőleg törpévé minősít benneteket. S talán valamikor felébredtek lelkiismeret furdalással telített álmaitokból.
    NEKTEK KELL ELSZÁMOLNOTOK !!!

  9. Kis Duna szerint:

    Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mivel keresi a kenyerét. Ha 10 munkahelye (állása) van, akkor 10… A lényeg, hogy a közfeladatokat jól lássa el. (itt jegyezném meg, minél több helyről van legális bevétele, annál kevésbé fog sikkasztani)

  10. Ditte szerint:

    “Bármelyik, hitelt érdemlően rám bizonyított botrány miatt lemondtam volna!!!”-írja grün.
    Ezek szerint olyan vagy te is, mint a kismacska, csak akkor veszi észre, hogy odaszart, ha beleverik az orrát.
    A bűn akkor is az, ha nem bizonyítja senki. Akinek van lelkiismerete, saját bírája tud lenni.
    Azt, hogy mi a lelkiismeret, “guglizd” ki.

  11. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Én mostmár olvasnék valamit a jövőképről is!

    Naponta újabb baromságokat hoz fel mindkét oldal, tele van a t…köm velük!
    Itt is kit akartok naponta meggyőzni arról, hogy a Szenteczky egy utolsó gazember, a híveit úgy sem tudjátok, a Fideszeseket meg nem kell mert ők úgyis elkönyvelik , hogy az.
    A csip-en a Némethet állítják be trógernek itt meg a Szenteczkyt, mindkét oldal hergeli a híveit, de sok értelem eddig nem jött ki sehonnan sem.
    Nem tudom, hogy más kerületben is ezt nevezik-e kampánynak, de nekem ez SZÁNALMAS!

  12. Hempa szerint:

    Valamit mondtál ezzel!

  13. Hugi szerint:

    Ha az ígéret szerint 1998-ra elkészült volna a gerincút, 2002-re a teljes csatornázás, 2006-ra a regionális kórház és 2010-re az uszoda, ahogy az MSZP ígérte, most ki se leh tne robbantani a kommancsokat még a Királyerdõbõl se.

    De semmi sem készült el, eltûnt 7,3 milliárd forint és még a szemünkbe is hazudnak a Szenteczki-félék. A nagy szocdemek az úri passzióikkal, akik kupit csináltak a kerületbõl.

  14. LB szerint:

    Csak hogy tudjátok: Volt vita!
    http://www.youtube.com/watch?v=cLpnI1ZujyI

    És járt itt egy “illusztris” vendég is!

    “Szerződés a Fővárossal!
    Elmúlhat Csepel háttérben maradása október 4-től. A bár a valamivel több, mint száz napja megalakult új Parlametben két képviselője is van Csepelnek, eddig nem érezhették a csepeliek, hogy megfelelő embereket küldtek volna a megfelelő helyre.

    Ez az áldatlan állapot enyhülhet október negyedikétől. Horváth Csaba, szocialista főpolgármester-jelölt Cseplere látogatott, ahogy aláírta a Csepel, és a Főváros közötti egyöttműködési szerződést.”

  15. ébresztő szerint:

    Ez felolvasás volt, meg bemagolt szöveg.

    Németh Szilárdnak igaza volt. Ebben nem kellet részt venni, már csak Szenteczky miatt sem.

  16. " ?! " szerint:

    Nyilvános vitára hívom Szenteczky Jánost és Borka-Szász Tamást a választási kampányba ismerté vált hazugságaik megvitatása céljából!

    Tisztelt Szenteczky János és Borka-Szász Tamás!

    A Csepp Tv-ben megtartandó nyilvános vitára hívom Önöket a választási kampányba ismerté vált hazugságaik megvitatása céljából!

    A választópolgárok tájékoztatását szolgáló vita az alábbi kérdések tisztázására irányulna:

    1.) Miért nincs számon kérhető önkormányzati választási programja a csepeli MSZP szervezetnek?

    2.) Borka-Szász Tamás miért hazudta azt a Csepp Tv által leadott kampányfilmben, hogy az északi bevételből az új önkormányzat rendelkezésére áll közel 5 milliárd Ft, miközben a hivatalos polgármesteri jelentés szerint már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft feladatokkal lekötött pénz volt az önkormányzat számláján, és nyilvánvaló, hogy az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt az átadáskor már a 3,9 milliárd Ft-nál is kevesebb lesz a pénzmaradvány ?

    3.) Szenteczky János miért hazudta azt a kampány füzetében, hogy „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is”, miközben a polgármesteri jelentésből tudhatta, hogy már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, de az az összeg is feladatokkal lekötve, ezért abból a pénzből nem lehet sem a következő ciklus fejlesztési feladatait finanszírozni, sem a költségvetési hiányt csökkenteni?

    4.) Szenteczky János adjon választ arra, hogy miből kívánja finanszírozni a kampányfüzetében felsorolt kívánsággyűjteményt?
    Figyelembe véve azt, hogy az új önkormányzat lényegében üres kasszát, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) adósságot fog átvenni a régi MSZP-s önkormányzati garnitúrától.

    Ha hiányzik Önökből a kellő merészség a nyilvános vitához, akkor jobban teszik, ha sürgősen visszalépnek a jelöltségtől, mert olyan emberek nem valók a választók képviseletére akik az ilyen súlyos hazugságaik tisztázása érdekében nem mernek a nyilvánosság elé állni.

    Felhívásomat azzal zárom, hogy hordják magukkal a bátorságukat és merjenek igent mondani a vitára, mert csúnya dolog lenne arra hivatkozva megfutamodni, hogy otthon felejtették a bátorságukat!

  17. panelproli szerint:

    “?!”
    Úgyse állnak ki.. Papp György független képviselőjelölt már kíhívta Borka-Szászt A 14. evk-ban nyílvános vitára, de nem mertek válaszolni sem. Féltek a lebőgéstől.

  18. Jeniszej szerint:

    ))) )) 😀 (( (((

  19. tibor szerint:

    Tisztelt LB! Csak nem a gerincút legújabb – 4 évente menetrendszerű – szerződését írták alá?
    Vagy ingyenes lábbuszt ígértek a vasárnap leégő szoci jelöltek Csepelre?

    Amúgy igazad van, Csepel megkezdi a várva várt felzárkózást. Kedvenceid nélkül.

  20. GONDOLKODÓ! szerint:

    VAN EGY JÓ HÍREM!

    Az Mszp-s Börtön válogatott csapat mellett, indul az Utánpótlás Válogatott is!

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    A baloldal elveszett a baloldalon. Belefulladt a saját történelmi bűneibe, de még egyszer – alighanem utoljára – kigőzölgött vadul az Apró-villa politikai vegykonyhájából, és kis híján megfojtotta az országot is. Ám a teret nem a jobboldal fogja teljesen kitölteni, hanem az a politikai erő, azok a politikusok, akik az elporladó jobb- és baloldal fölé emelkedve hiteles nemzeti és szociális politikát folytatnak. Ez az, ami már régen nem várható balról.

  22. Vica szerint:

    Ilyen kérem szépen a politikai kultúránk. Mocskot szórni egymásra. Úgy érvényesülni, hogy a másikról bizonygatjuk aljasságait, nem pedig úgy, hogy megmutatjuk, milyen jók vagyunk, mire vagyunk képesek a választóink érdekében…

    Őszintén szólva nekem ez piszkosul nem jön be, és lássuk be, nem vagyok ezzel egyedül. Egyébként pedig tetszik a jelenlegi kormány pozitív hozzáállása a jobbítás érdekében, sajnálnám, ha a sárdobálás miatt 4 év múlva a nevető harmadik ragadná magához a hatalmat…

    A “politikai vitának” pedig ilyen módon szerintem semmi értelme. Elég szemét ömlik így is a TV nézőkre, már nem érdemes bekapcsolni sem a TV-t, hacsak nem természetfilmet néz az ember.

  23. GONDOLKODÓ! szerint:

    SHAKESPEARE 67-ES SZONETTJE

    Ah, mért most él ő, e ragályban, itt,
    létével mentve a gazt, a pogányt,
    míg általa a bűn emelkedik
    s társaságával díszíti magát?!
    Tolvaj ecsetnek adjanak csinált
    látszatot arca élő színei?
    Szegény szépség mit keres imitált
    árny-rózsát, ha az övé az igazi?
    Miért most? Itt a természet csődje: fürge
    erein nem süt át, hisz pang, a vér:
    egész kincstára ő: sokakra büszke,
    de ma csak az ő betétjein él,
    Őrzi is! Kincsként mutogatja őt:
    míly dús volt e nyomorult vég előtt!

  24. Felix szerint:

    Olvasva az infót és a pluszt, számomra nem kétséges, hogy a csepelieket gazemberek képviselik, a választok meg mocskos szájú arrogáns emberek.
    Ez persze csak akkor igaz, ha a diszes társaság valóban reprezentálja a csepelieket.
    Ugye nem?

  25. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Olvasva az infót és a pluszt, számomra nem kétséges, hogy a csepelieket gazemberek képviselik, a választok meg mocskos szájú arrogáns emberek.
    Ez persze csak akkor igaz, ha a diszes társaság valóban reprezentálja a csepelieket.
    Ugye nem?”

    TISZTELT FELIX!

    Lehet, hogy sok mindenben igaza van, de azért nem illik általánosítani, mert Csepelen is élnek tisztességes, becsületes emberek. (S NEM IS KEVÉS!)
    Abban viszont van s nem kevés igaza, hogy gyakran trágár kifejezések tömkelegét, és kritikán aluli megnyilvánulásokat olvashatunk elég gyakran!
    Olykor gyerekek is bele-bele olvasnak a közzétett írásokba, majd ELKÉPEDVE szemlesütve mondják nagyon röviden a véleményeiket, a “magukat intelligensnek tartó agytudorokról!” (Tisztelet a kivétel)
    MIT MONDJAK? SZÉGYELLEM MAGAM HOGY EKKORA NYILVÁNOSSÁGOT KAPHATNAK EZEN EMBEREKNEK, SZÁMUKRA TALÁN EZ JELENTHETI A LEGNAGYOBB SZABADSÁGOT, A LÁTSZAT DEMOKRÁCIA ÉGISZE ALATT!!!
    SAJNÁLATOS.

  26. GONDOLKODÓ! szerint:

    Úgy tetszik e helyen a szapulás egymás gyalázása, szidása stb. a mérvadó!
    Amikor értelmet kellene felmutatni, legjobb esetben is a “kifarolás” eszköze a mérvadó!
    Érthetetlen (tisztelet a kivétel) számomra ennyi rombolás után, permanensen, hogyan gondolják oly sokan az építkezés lehetőségeit a választások után?
    Ugye hányszor írtam e helyütt is! VÁLTOZZ MEG!!! EMELKEDJ FEL (ÜL)!!!
    Sajnos nincs foganatja. Hogyan akarják kritikán aluli (kritikákkal) megnyilvánulásokkal, hozzá nem értéssel Csepelt újjá építeni, felépíteni, amikor arra nincsenek megfelelően felkészülve, felkészítve. (tisztelet a kivétel) Hány évig is voltak, lettek a T. Csepeliek “megvezetve?” No mind az mit gondolnak, miért volt lehetséges? Mindenkinek saját magának kell a választ a maga számára megadni.
    Mindenek előtt a lelkekben, majd a fejekben kell sokaknak megtisztulnia, ha van még rá egyáltalán remény! Kérem ne sértődjön meg senki, még azok sem akiket illet, hiszen nem sértő szándékkal, sokkal inkább a jobbítás szándékával írogatom le a fentieket!
    “És mégis -mégis fáradozni kell.
    Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
    Egy új irány tör át a lelkeken:”

  27. GONDOLKODÓ! szerint:

    Arra kérek mindenkit, csak értelmes, bosszú és gyűlöletmentes véleményeket írjanak!
    Akinek nincsen, az inkább ne írjon a fenti véleményeimhez semmit sem! KÖSZÖNÖM!

  28. Vica szerint:

    Úgy legyen. 🙂

  29. zeta szerint:

    CSAK ISMÉTELNI TUDOM GONDOLKODÓT:
    Arra kérek mindenkit, csak értelmes, bosszú és gyűlöletmentes véleményeket írjanak!
    Akinek nincsen, az inkább ne írjon a fenti véleményeimhez semmit sem! KÖSZÖNÖM!

  30. " ?! " szerint:

    Birka-Szász Tamás mszp-s képviselő-jelölt által a Csepp Tv-ben ismételgetett több mint 1.100 millió Ft-os hazugság története:

    Birka-Szász Tamás a Csepeli MSZP volt frakcióvezetője, egyben Szenteczky János fő talpnyalója, az MSZP-s Szenteczky János polgármester-jelölti bemutatása céljából a Csepp Tv által bemutatott kampányfilmben arcátlanul azt hazudta, hogy:
    “Az északi-pénzből jelenleg még rendelkezésre áll a fejlesztésekre közel 5 milliárd Ft”!!!

    Birka-Szász fenti állításával szemben a polgármesteri hivatalos jelentésben az olvasható, hogy
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, amely az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt ma már ennél is lényegesen kevesebb.

    A polgármesteri jelentés alapján megalapozottan kijelenthető, hogy Birka-Szász Tamás ismét birkának nézte a Csepel lakosságát azzal, hogy több mint 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) összegű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

    Birka-Szász Tamás a fenti hazugságával a szavahihetőségének a maradékát is elvesztette, ezért Gyurcsány szavait idézve ” Birka-Szász Tamás fogja be a száját”!

  31. " ?! " szerint:

    Szenteczky írásba adta a Birka-Szász által a Csepp Tv-ben ismételgetett hazugságot azzal az eltéréssel, hogy még rátett egy újabb óriási hazugságot!

    A postaládámba bedobták Szenteczky kampány füzetét, amelyben a hazugságok közül különösen kiemelkedik a füzet 6. oldalán leírt alábbi hazugság:

    „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ismeretes, hogy Szenteczky fenti állításával szemben a Tóth Mihály polgármester által kiadott hivatalos jelentésben az olvasható, hogy:
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    (Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján.)

    Szenteczky azonban nem elégedett meg Birka-Szásznak a Csepp Tv-ben előadott durva hazugságával, amelyben a június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft-ot 5 milliárd Ft-nak hazudta.
    Birka-Szász hazugságához Szenteczky arcátlanul még azt is hozzá hazudta, hogy:
    “A még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ezzel a hazugságával elhallgatja azt a tényt, hogy az északi-területért kapott pénzből június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft az utolsó Ft-ig feladattal lekötött pénz volt, ezért annak a jelenleg még meglévő maradékából (amely jelenleg már valószínűleg kevesebb mint 3,9 milliárd Ft) újabb fejlesztéseket nem lehet végrehajtani, és abból a lényegében már elköltött pénzből költségvetési hiányt sem lehet csökkenteni.

    Tehát kimondható, hogy a notórius hazudozó Szenteczky a csepeli választók félrevezetése céljából több mint 1,1 milliárd Ft-tal nagyobb összegű északi bevételről állította, hogy az az önkormányzat számláján van.
    Az pedig még nagyobb hazugság a részéről, hogy ezt a pénzt a következő négy fejlesztéseinek a finanszírozására és a költségvetési hiány csökkentésére lehet fordítani, mert – mint a polgármesteri jelentésben is le van írva – ezt a pénzt már a jelenlegi önkormányzat feladathoz rendelte, azaz elköltötte, ezért abból sem a következő ciklus fejlesztéseit nem lehet finanszírozni, sem költségvetési hiányt nem lehet csökkenteni.

    A fentiek azt bizonyítják, hogy a gátlástalanul hazudozó Szentecky a programfüzetében leírtakkal 5 milliárd Ft (azaz: 5.000 millió Ft) értékű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

  32. " ?! " szerint:

    A Szenteczky választási programfüzetében az alább felsorolt pénzügyi fedezet nélküli választási ígéretekkel kábítja az általa birkáknak nézett választókat:

    A hazug választási igéreteit Szenteczky az alábbi képmutató dumával vezette be::
    – „Közös eredményeink sorsa a tét, a fejlődésé, amiért annyi lemondással fizetett már minden egyes csepeli polgár.”
    – „Önökön múlik az, hogy megőrizzük-e azt, amit eddig felépítettünk.”

    Arcátlan Jankó azt elfelejtette megemlíteni, hogy: „a 16 éve hatalmon lévő csepeli MSZP-sek miatt fizettek már annyi lemondással a csepeli polgárok”.
    Az pedig különös pimaszság a részéről, hogy a tolvajbanda fővezéreként „tolvaj”-t kiáltva az a látszatot igyekszik kelteni, hogy rajtuk kívül valaki mástól kellene félteni „azt, amit eddig felépítettünk”.

    A füzet további oldalain Szenteczky az alábbi hatáskör nélküli, vagy pénzügyi fedezet nélküli kívánságműsorral kampányol:

    – „Önkormányzati támogatással bővítjük a Csepelen szolgáló rendőrök számát.”
    – „A Fővárostól független csepeli közterület-felügyeletet hozunk létre.”
    – „Teljessé tesszük Csepelen a térfigyelő-rendszert.”
    – „A térfigyelő kamerákba beépíthető új sebességmérőket telepítünk.”
    – „Az önkormányzat kiemelten ösztönözni fogja az új vállalkozások letelepedését Csepelen.”
    – „Több ezer munkahely jöhet létre a Csepel Művek területén.” (A „Szeva birtokon”?)
    – „Kiterjesztjük a közmunkaprogramot, így a rászorulók közérdekű munkából származó jövedelemhez jutnak.”
    – „Az eddig széttagolt önkormányzati ügyintézői-rendszert egy új, korszerű, központi épületbe vonjuk össze.”
    – „Tovább folytatjuk az orvosi rendelők felújítását.”
    – „ A ciklus végére minden közintézményt akadálymentesítünk.”
    – „Önkormányzati járművekkel ingyen biztosítjuk az idős, nehezen mozgó lakosok szállítását.”
    – „ A ciklus végéig „akár” minden harmadik panellakás megújulhat.”
    – „ A kisebb léptékű fejlesztések helyett egész iskolák újulnak meg.”
    – „ Felgyorsítjuk a kerületi iskolák sportpályáinak a felújítását.”
    – „ Önkormányzati autós iskolát alapítunk.”
    – „Tovább bővítjük a kerület bölcsődei hálózatát.”
    – „Segítséget nyújtunk a bajba jutott családoknak és akiket az áremelkedések sújtanak.”
    – „Megszervezzük a mozgáskorlátozottak ingyenes szállítását önkormányzati járművekkel.”
    – „Gondnok-hálózatot hozunk létre, hogy az egyedül élő idősek életét megkönnyítsük.”
    – „Olyan jelzőrendszert építünk ki, amellyel a rászorulók egyetlen gombnyomással orvost, rendőrt, vagy tűzoltót hívhatnak.”
    – „A Nagyinet programot kiterjesztjük az egész kerületre.”
    – „Extrém sportok gyakorlására alkalmas sportpályákat építünk.”
    – „Ingyenesen elérhetővé tesszük az internetet minden közintézményben és jelentős csepeli közterületen.”
    – „A csepeli baloldal támogatja új szórakoztató központ létrehozását.”
    – „Roma kulturális központ kialakításával támogatjuk a cigánykultúra megőrzését.”
    – „A Csepel Művek területén új városnegyedet alakítunk ki, saját hajóállomással, és az új városrészt buszjárat köti össze Csepel más részeivel.” (Ez a tétel viccnek is sok!)
    – „A Szent Imre téri buszpályaudvart áthelyezzük.”
    – „A Kossuth Lajos utca egy szakaszát sétáló utcává alakítjuk.” (Normális ez az ember???)
    – „Az Ady lakótelep után megújulhat Ófalu és más csepeli városrészek.”
    – „A ciklus végére minden csepeli úton szilárd burkolat lesz.”
    – „A ciklus végére új, többfunkciós sportcsarnokot építünk Csepelen.”
    – „Támogatjuk a csepeli sportegyesületeket.”
    – „Kiemelten támogatjuk a Csepel FC-t, hogy Csepelnek ismét NB i.-es labdarúgó csapata legyen.”
    – „Iskolai udvarok, sportlétesítmények újulnak meg kerületszerte.”
    – „Helyreállítjuk a Tamariska domb természetes állapotát.”
    – „A Duna kerületi partszakaszainak a rendezésével sportolásra, szabadidő eltöltésre alkalmas partmenti sávokat hozunk létre és a római parthoz hasonló rendezett sétányokat alakítunk ki.” (A Kis-Duna partját sem tudta rendben tartatni ez a majom!)
    – „Parkjaink védelme érdekében újabb parkőröket alkalmazunk.”
    – „Grafiti versenyek szervezésével támogatjuk az utcai képzőművészetet.”
    – „A művelődési házak támogatásával növeljük a programkínálatot.”
    – „Állandó fesztiválok szervezésével vonzó célponttá tesszük Csepelt.”
    – „Térzenével, utcaszínházzal tesszük színesebbé az itt élők hétköznapjait.”

    A fentiek megvalósítását a régi mszp-s garnitúrától örökölt üres kassza, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) örökölt adósság ellenére ígéri ez a gátlástalan szélhámos, miközben az önkormányzati vagyon eladásából befolyt több mint 20 milliárd Ft bevétel ellenére, az elmúlt 16 évben a felsorolt feladatokból semmit nem oldottak meg, sőt egyes területeken fejlesztés helyett, visszafejlesztést hajtottak végre Ő és a Csepeli Önkormányzatot irányító elvtársai.

  33. Vica szerint:

    Kedves “?!”!

    Szerintem elfelejtetted elolvasni az előző hozzászólásokat, de lehet, hogy akkora a gyűlölet benned, hogy “muszáj ráfröcsögni” a fórum olvasóira. Úgy hiszem, intelligens ember vagy, hiszen ügyesen utána tudsz járni az információknak. Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha nem öntenéd le a gyűlölködés maszlagával a hozzászólásod.
    Tudod, ezzel a módszerrel magad mellé állíthatod a gyűlöletre éhes embereket, akik saját kicsinységüket mások gyalázásával próbálják ellensúlyozni, viszont ellenérzéseket kelthetsz azokban, akik e nélkül a stílus nélkül komolyan vehetnének.
    Tulajdonképpen az a lényeg, mi a célod ezzel. Ezt pedig csupán Te döntheted el.

  34. csaba péter szerint:

    Ahogy visszalapoztam , itt mindenki pozítív előremutató és kúltúrált kampányt igért.

    Nohát a Fidesztől pont nem azt vártam, hogy ennek az ellenkezőjét teszi .

    Különös tekintettel arra , hogy nekik még csak kampányra sem lett volna szükségük .
    A győzelmük egy fillér és egy sor nélkül is betonbiztos .

    Szánalmas hogy ennyire mélyre sűlyedtek a biztos győzelem tudatában is .

    Ezek után mit várhat a választó ?: kiegyensúlyozott mérsékelt, előremutató higgadt városvezetést?

    Én például ezt remélem.

  35. bavaria szerint:

    Meglep hogy a fidesznek szüksége van “?!” típusú fasiszta támogatókra is

    Igen régi elvtársakból lett népnemzetiek térdig kell gázolni a vérben a megtisztulásért.

    mit börtönt nekik , nyilvános lefejezést !

  36. BaráTOM szerint:

    Az persze fel sem tűnik senkinek, hogy a fenti képen egy Ford Mondeo-t lehet látni, Szenteczkynek meg Ford Focus volt a szolgálati autója. Apróság.
    A cikket lehet értelmezni fordítva is, ami inkább a Fidesznek kudarc. Egyszerűen nem tudnak annyi sértő, bántó, lejárató aljasságot összehordani, hogy bárki is komolyan vegye. Szenteczky polgármester lesz, aztán járhattok magyarázkodni, hogy nem is úgy gondoltátok. Ő akkoris szóba fog Veletek állni, mert demokrata.

  37. bavaria szerint:

    Cégautó:
    azért az jelentkezzen már PL: “?!” jeniszej, manitu, stb aki 800000Ft azaz nyolcszázezer benzinköltség
    mínusz 400000 Ft azaz négyszázezer forint gépjármű használat költség befizetés mellett
    33000 km / év futásteljesítményt
    kihoz kevesebb min 13 Ft/ km költségből?

    Ezt akkor lenne tisztességes kipoentírozni , ha mellé raknánk a magángépjármű használat elszámolható kilométer / Ft költségét ami változó ugyan de sehol nincs fajlagosan 100Ft/ km alatt

    Ha az elvakultság vörös ködén túl is látni képesek egyesek akkor azért feltűnne, hogy ez azért a nagy fideszhez méltatlan pitiánerség .

    de hát a provinciákon míndíg a pitiánerek maradnak.

  38. lb szerint:

    “Szenteczky polgármester lesz,” – Nem kizárt, a kérdés csak az, hogy hol és mikor?

  39. " ?! " szerint:

    Kedves “bavaria”!

    Még a gondolataidat sem tudod pontosan leírni!

    10:19-kor írtad, hogy “Meglep, hogy a fidesznek szüksége van”?!” tipusú fasiszta támogatókra.

    Te hülye gyerek! Te valami hozzád hasonló bavariából származó bajor “nemzeti szocialistára” (náci-ra) gondoltál, de mivel hülye vagy ehhez is, hát összekeverted a “fasisztával”.

    Nézzél utána és akkor megtudhatod mi a különbség!

    Ha pedig élőben akarsz igazi nácikat látni, akkor menj el bavariába, ahová való vagy, és ne itt reklamálj!

  40. " ?! " szerint:

    Ajánlott olvasmány az itt hazudozó arcátlan MSZP-s agitátoroknak!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), Tátrai Miklós, a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.
    Addig azonban még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! Utána meg még szerényebbek.
    Ezen felül tanuljatok meg kicsinek lenni, és nagyon húzzátok meg magatokat!

    Ha pedig nem tetszik a helyzet, akkor fogadjátok meg Gyurcsánynak azt a tanácsát, hogy “el lehet innen menni”! A szátokat pedig zárjátok szorosra!

  41. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Én csak remélni merem, hogy ” ?! ” nem kap az új vezetésben helyet. Úgy gondolom az ilyen gondolkodású fazonok lőtték dunába az embereket.

    Egy biztos jó munkahelye lehet, vagy nagyon gyorsan ír.

  42. " ?! " szerint:

    Kedves “bekaphatjamindkétoldal”!

    Annak érdekében, hogy nyugodt legyen az éjszakád, tájékoztatlak, hogy nem vagyok Fidesz tag, nem akarok munkahelyet változtatni, ebből következően nem akarok helyet kapni az új vezetésben sem.
    Ja, és nem akarok Dunába lőni senkit, de segítek oda juttatni minden gazembert ahová való.

    Remélem, hogy a fenti információk birtokában nyugodtan alszol, és nem félsz, hogy a Dunába lőlek?

  43. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Kedves ” ?! ” köszönöm megnyugtató szavaidat, de azért örülök, hogy nem vagyunk szomszédok.

    Gondolom amennyiben véletlenül (habár ez gondolom kizárt) felbukkanna egy gazember a Fidesz háza táján akkor őt is oda akarnád juttatni ahová való.

  44. Ditte szerint:

    Tiltakozom a nácizás és fasisztázás ellen, mely minden alapot nélkülöz!
    Drága szoclib barátaim, akkor már inkább anyázzatok, ha kérhetném!
    Akár engem is nyugodtan, de ennél a bérrettegős, fasisztázós hangnemnél rosszabb nincs.

  45. Királyerdei szerint:

    Ez a talonban tartott kártyájuk.Nem veszik észre,hogy már túl késő.
    Majd ezután jön a rettegés.Figyeld meg. 🙂

  46. Ditte szerint:

    Nagy kár, mert a demokrata nem fél 🙂

  47. Királyerdei szerint:

    Pártutasításra rettegnek. 🙂

  48. Királyerdei szerint:

    Balmagyarok, jöjjetek !
    Jöjjetek és gyűlöljetek !
    Kell hozzá szellemi alapvetés, tradicíó és kész.
    A balmagyar gyűlölet hazai szabadalom.
    Százesztendős.
    “…Mi jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”
    hencegett a balmagyar író, Kornis Mihály.
    Balmagyarok jöjjetek és gyűlöljetek !
    És öljetek.
    Öljétek meg mindazokat, akik nem úgy gondolkoznak, mint ti.
    Ne a régi rítus szerint celebráljatok.
    A kötél, a páncélvonat, a körömletépés meg a tank lejátszott.
    Éljen a leszólás, a leminősítés, a leköpdösés.

    Balmagyarok jöjjetek gyűlöljetek.
    És öljetek.
    Jöjjön gróf Károlyi, az első balmagyar nemzetvezető.
    Károlyival kezdődött a balmagyar gyűlölet és ölés.
    Jöjjön Károlyi Mihály, s kiáltsa ki az első balmagyar
    szörnyállamot.
    Aztán menjen Károlyi hajón Belgrádba.
    Béketárgyalásra. Hajóútjára kísérjék el őt kommunista
    kedvencei, a leendő népbiztosok – részegen.
    A győztes Franchet d’Esperay tábornok a gyülevész banda láttán
    mondja le a díszvacsorát.

    Jöjjön Kun Béla nemzetvezető.
    Kun Béla országlása 41. napján írjon levelet Wilson elnöknek,
    valamint a csehszlovák, a jugoszláv és román kormány elnökének.
    “…A magyar forradalmi kormány nevében kijelentem, hogy
    fenntartás nélkül elismerjük az Önök által bejelentett
    területi- nemzeti igényeket.”

    Jöjjön Szamuely Tibor nemzetvezető, kinek Lenin arany
    mandzsettagombot ajándékozott.

    Jöjjön a szovjet vörös hadsereg kegyelméből a többi nemzetvezető.
    Dinnyés Lajos, Dobi István, Rákosi Mátyás, Hegedűs András.

    Jöjjön Münnich Ferenc, Kállai Gyula, Fock Jenő, Lázár György.

    Jöjjön KISZ-vezér Gyurcsány, szervezzen Szamuely emlékére forradalmi
    ifjúsági napok címén feketemiséket.

    Balmagyarok, volt száz évetek, Károlyi, Kun, Szamuely, Dinnyés,
    Dobi, Rákosi, Hegedűs, Kádár, Münnich, Kállai, Fock, Lázár,
    Grósz, Horn, Medgyessy és Gyurcsány.

    Balmagyarok !
    Melyik nemzetvezetőtök virágoztatta fel a hazát?
    Melyik filozófiája nem bukott meg?
    Melyik volt sikeres és eredményes?
    Melyiknek lehet szobrot állítani?
    Melyik volt demokrata?
    Melyik mondott igent magyarjaira?
    Melyik nem üldözte a másként gondolkodást?

    Jöttetek, gyűlöltetek, öltetek.
    Mostanában lefetyeléssel öltök.

    Balmagyarok, elk…tátok a jövőtöket.
    Le kell lépnetek.
    Hárommillió háromszázezer szavazópolgár állt fel- ellenetek.

  49. Démosz szerint:

    Az elsőnél ,ez így lenne tisztességes,szavahihetőségemet is csak így tudnám megőrizni.No meg a családom is elvárná tőlem.

  50. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Királyerdei!

    A fenti lényegre törő történelmi események, kronológiai sorrendben való -felvilágosítói tevékenységnek is beillő,- írása, igen hasznos lehet az esetleg feledésbe merülők esetében is. Gratulálok!

  51. bavaria szerint:

    Jellemző hogy gépkocsi használatról szó sincs köztetek !
    szerintem nem is érdekel senkit csak fröcsögni anyázni komcsizni lehessen .
    ez lesz az új demokrácia?

    Azt hiszem nem ezt a lovat akartuk.

Itt lehet hozzászólni !