„Tönkreteszlek, hogy belepúposodsz….”

Jogerősen pert vesztett a polgármester-jelölt – de mi fizetjük a számlát

Csepel.info

Szenteczky most a kerületet akarja vezetni

Másodfokon, jogerősen is megnyerte azt a munkaügyi pert Kulcsár Ferenc, a Csevak Kft. egykori műszaki főelőadója, amelyet munkaviszonyának rendkívüli megszüntetése miatt még 2006 őszén indított korábbi munkáltatója, a Csevak Kft. ellen.

A bírói ítélet a dolgozót a kihirdetésének napjáig bezárólag (2010 tavaszáig) visszahelyezte az állásába, és kötelezte a munkáltatót az elmaradt munkabérének kifizetésére, valamint megítélte a követelt felmentési időre járó átlagkeresetet, és átalány kártérítésként  hat havi keresetnek megfelelő összeget. Összesen 15 millió forintot.

A fegyelmi, és a rendkívüli felmondásról szóló határozatot a munkáltatói jogokat gyakorló Szenteczky János akkori igazgató hozta. A per első- és a másodfokú ítélete is azt állapította meg, hogy Szenteczky János egyetlen fegyelmi határozata sem állta meg a helyét, illetőleg azok indoka megalapozatlan és jogszabálysértő volt.

24 év után tették lapátra

Kulcsár Ferenc 1982-től 2006-ig dolgozott az IKV-nál és utódszervezeteinél műszaki ellenőrként. A férfi elmondása szerint munkájával elégedettek voltak. Amikor Szenteczky János lett a cég igazgatója, jó néhány, főleg idősebb kollégát elbocsátott, de többnyire sikerült őket megegyezéssel távozásra bírni – mondta el lapunknak.

Szenteczky János azonban Kulcsár Ferenccel nem akart egyezkedni, inkább kereste az alkalmat, hogy kirúgja. Előbb írásbeli figyelmeztetést adott a férfinak, mert hozzájárulása nélkül kért az ilyenkor addig kötelező szakértői véleményt és tervet egy elrendelt épületbontásról, majd egy másikat, mert a telephelyen végzett hibaelhárító villanyszerelések számláit „önkényesen” igazolta.

2006 októberében jött el a pillanat, amikor a vezérigazgató immár fegyelmivel, rendkívüli felmondással bocsátotta el Kulcsár Ferencet. Indokként azt hozta fel, hogy munkatársa túllépte a hatáskörét, önhatalmúlag megrendelést adott ki szóban nagy értékű bontás megrendelésére.

Orosz Ferencnek elég volt Szenteczky szava – így átverték a képviselő-testületet is

A munkaügyi bíróságon pontról pontra végigvették azokat az indokokat és bizonyítékokat, amiket Kulcsár Ferenc ellen felhozott. Tanúként hallgatták meg Orosz Ferenc alpolgármestert is, aki a jegyzőkönyvbe azt nyilatkozta, hogy Szenteczky János a képviselő-testület előtt számolt be Kulcsár „viselt dolgairól”. A testület egyöntetűen az elbocsátása mellett foglalt állást.

A bíró megkérdezte Orosz Ferencet, aki Szenteczky főnöke volt, vajon utánajárt-e az esetnek, ahogyan ez elvárható egy felelős vezetőtől. Erre ő úgy válaszolt, hogy neki az ügyvezetője, Szenteczky János szava mérvadó. Tehát Szenteczky János hazudott és megtévesztette a képviselő-testületet, a per során ugyanis egyértelműen kiderült, hogy megalapozatlanul és jogszerűtlenül járt el – mondta el lapunknak Kulcsár Ferenc.

“Olyan pert akasztok a nyakadba, hogy belepúposodsz”

A 61 éves Kulcsár Ferenc jelenleg nyugdíjas, négy gyermekét egyedül neveli. Az utóbbi bő három esztendőben, amióta elküldték a Csevaktól, alaposan eladósodott, lelkileg súlyos megrázkódtatásként élte meg az igaztalan, megalázó elbocsátását. Immár bátran leírható, hiszen a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítélete is ezt támasztja alá, hogy Szenteczky János szándékosan, hamis ürüggyel, gonosz szándékkal tette tönkre a férfit.

„Szenteczky tudta, milyen nehéz családi körülmények között éltem – emlékezik vissza Kulcsár Ferenc.  Előtte kerek perec vak gyűlölettel megfenyegetett: ’Vagy kilépsz, vagy olyan pert akasztok a nyakadba, hogy belepúposodsz!’ Erre nem voltam hajlandó. Nem volt benne semmi emberség, kegyetlen módon kirúgott. A régi kollégák dermedt félelemmel, szótlanul vették ezt tudomásul. Lelkileg szörnyen megviselt, amiket átéltem. Megalázva, kisemmizve, eltaposva éreztem magam… Isten mentsen bármely olyan szervezetet, amelynek Szenteczky János a vezetője.” – mondta el lapunknak.

15 milliós a végső számla

Miután Kulcsár Ferenc első fokon megnyerte a pert, tájékoztatta a polgármestert és helyettesét. Orosz Ferenc felelős vezetőként ekkor is súlyosan hibázott, mert hagyta, hogy folytatódjék a per. Szenteczky János fellebbezett. Rosszul tette, mert a másodfokú ítélet után még több pénzt ítéltek meg Kulcsár Ferencnek, ráadásul a perköltség is tetemesen nőtt. Az ítélet szerint az elmaradt bérek, a befizetett járulékok per és ügyvédi költségek mintegy 15 millió forintra rúgtak. Mindezt közpénzből kell kifizetnie a Csevaknak!

Kulcsár Ferenc végül hozzájutott a pénzéhez, bár levonták azokat az összegeket, amiket munkanélküli segélyként, és nyugdíjként korábban megkapott. Úgy véli, hosszú harca eredményre vezetett, de senkinek nem kívánja, hogy ilyen tortúrán menjen keresztül. Nem csak magáért tette. Küzdelmét szimpátia, és visszafojtott figyelem kísérte a volt munkatársai részéről.

Okulásként pedig hozzátehető, hogy Szenteczky János a per során nem saját kontóra pereskedett, hiszen a csepeli adófizetők pénzét szórta el bőkezűen. Vezetőként pedig megmutatta, miként bánik el, avval, aki az útjában áll.

Csepel.ifo

111 hozzászólás “„Tönkreteszlek, hogy belepúposodsz….”” bejegyzésre

  1. codec szerint:

    Azt hallottam, Kulcsár úr történetén kívül – vele közel egy időben – volt még hasonló eset is.
    Igazak- e a hírek?
    Egyedül Kulcsár úr nyert pert az elmúlt években a CSEVAK-kal szemben?

  2. Tóth Mária szerint:

    A fentiek “fényében” nagyon kíváncsi vagyok okt.3-án hány szavazatot fog kapni???????

    ez a pali egyszerűen vállalhatatlan! morálisan egy nagy 0 ! ja, és a közpénz kifizetéséért ki a felelős? Fidesz, ébresztŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!

  3. " ?! " szerint:

    Nyílt kérdés:

    Ismételten felteszem azt a családi ügynek nem nevezhető fontos kérdést, hogy “Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”

    ——————————-
    Eddig bejött válaszok:
    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 19:15-kor:

    “Tényleg orosz.”
    #
    panelproli szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 18:07-kor:

    “Annyi bizonyos, hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű.”
    #
    zed szerint: 2010. szeptember 23., csütörtök – 22:55-kor:

    ”Mindössze egyetlen személy jöhet számításba, járj utána!
    Мила Семенова Могилевич (22. 11. 1972.)”

  4. szigetország szerint:

    Úgy tudom, van olyan jogszabály, hogy a közpénzt ilyen úton elpazarló pervesztes ellen kereset nyújtható be a bírósághoz, amely kötelezheti az elmarasztalt személyt a kár saját zsebből való kifizetésére. Szenteczkynek ilyen módon 15 millió forintot kéne visszafizetnie a csepeli adófizetőknek!
    Ne hagyjuk, hogy ez a több bűncselekménnyel gyanúsítható Szenteczky tovább garázdálokdhasson Csepelen!

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    tAzért az sem semmi, hogy a Munkaügyi Bíróságnak négy évre volt szüksége az ítélet meghozatalához! Nem kívánom vissza, de az átkosban is elég volt egy max. másfél év egy jogerős ítélethez a Munkaügyi Bíróságoknak. Igaz akkor a dolgozóknak vitatott esetekben (munkajogi) 99%-ban adtak igazat. Az akkori törvények szerint erős védelmet élvezhettek a munkavállalók. Ma vajon hány százalékban védettek munkajogi pereket s egyáltalán a munkavállalók ebben a fene nagy demokráciában? Ahol kinek is van szinte mindenkor igaza?
    No ezt az embert kell megválasztani! Ő majd rendbe teszi Csepelt, a kommunisták érdekében, fel is fogja virágoztatni, de csak a kommunistáknak!
    Igazi demokrata utód lenne, diktatórikus eszközöktől vezérelve. Úgy ahogyan a “nagy elődök” működtek, s tették annak idején semmittevő fontosnak látszó dolgaikat.
    ” Mások dolgoztak helyettetek, míg szerepeiteket játszottátok!” TÜKÖR JAVASOLT!

  6. csillagtelepi szerint:

    Isten mentsen, hogy egy ilyen ostoba ember vezesse Csepelt!!!

  7. csepeli szerint:

    Mint a cikkből kiderül, az ítéletet még idén tavasszal hozta a bíróság.

    Milyen érdekes, hogy a csepel.infó pont a választások előtt pár nappal számol be róla.

  8. csepeli szerint:

    Egyébként ma már ez nem történhetne meg. Az Orbán-kormány által bevezetett új jogszabálynak köszönhetően bármikor, indoklás nélkül el lehet bocsátani közalkalmazottat.

  9. LB szerint:

    csepeli!

    – Ezek szerint ti már tavasszal tudtatok róla, ennek ellenére kitartottatok Szenteczky mellett! 🙁
    – A Csevaknál mióta dolgoznak kormánytisztviselők, mivel az általad említett jogszabály ő rájuk vonatkozik.

  10. lolka szerint:

    Azért ne felejtsük el “az átkosban” volt szakszervezet is ami keményen védte a dolgozókat és ha nem boldogult akkor jött a munkajogi bíróság. Tehát sokkal kevesebb per volt mint most. Most a melós “meghunyászkodik” és elkullog és vagy talál másik munkát, vagy nem…
    Így a leírtak alapján pártállás nélkül emberileg egy aljas “ember” lehet ez az illető… Most már nem is csodálkozom, hogy a nagy hatalmas kampány plakátjain amivel tele van Csepel miért nem az emberre…
    -És igenis saját szebből kellene kifizetni a bíróság által megítélt összegeket, nagy sza……rt az adófizetők pénzéből, abból könnyű megjátszani a kiskirályt. Mindjárt kisebb legény lenne, ha ő állná a számlát…

  11. Tóth Mária szerint:

    fel kellene jelenteni,és a közpénzt visszaperelni tőle!

    gerinctelen alak, kell ő nekünk Csepelen?

  12. Miska72 szerint:

    A bírói ÍTÉLET szerint 15 millió kell fizetni? Szenteczky János egyetlen fegyelmi határozata sem állta meg a helyét, illetőleg azok indoka megalapozatlan és jogszabálysértő volt?
    Jogerősen pert vesztett a polgármester-jelölt – de mi fizetjük a számlát?
    Miután Kulcsár Ferenc első fokon megnyerte a pert, tájékoztatta a polgármestert és helyettesét. Orosz Ferenc felelős vezetőként ekkor is súlyosan hibázott, mert hagyta, hogy folytatódjék a per. Szenteczky János fellebbezett. Rosszul tette, mert a másodfokú ítélet után még több pénzt ítéltek meg Kulcsár Ferencnek, ráadásul a perköltség is tetemesen nőtt. Az ítélet szerint az elmaradt bérek, a befizetett járulékok per és ügyvédi költségek mintegy 15 millió forintra rúgtak. Mindezt közpénzből kell kifizetnie a Csevaknak?

    Okulásként pedig hozzátehető, hogy Szenteczky János a per során nem saját kontóra pereskedett, hiszen a csepeli adófizetők pénzét szórta el bőkezűen. Vezetőként pedig megmutatta, miként bánik el, avval, aki az útjában áll.

    Na ez az utolsó megállapítás negyon igaz!
    Nálam is elveszítettek két pert, és a perköltséget a MAGYAR ADÓFIZETŐK FIZETTÉK!
    NEM AZOK AKIK HIBÁZTAK!
    Cserteg Imfe még feljeb is bukott!
    Ebben is menne volt Szeles Tóth, Cserteg, és a többi gazember keze!
    ÖNKORMÁNYZATI MAFIA!

  13. Miska72 szerint:

    Szent eczky a saját f@szável verje csalánt!
    “Lopott” ő annyit a Csevektól, hogy a saját VAGYONÁVAL FELELJEN A TETTEIÉRT!
    De még így is megérdemel a sitten 1000 évet!
    No comment!

  14. lolka szerint:

    csepeli szerint:
    2010. szeptember 26., vasárnap – 11:09
    -Gondolj bele mennyi hír van nap mint nap és az emberek a friss hírekre vágynak, erre most jutott idő, ha avultnak találod ugord át, lépj tovább, fáradj egy másik hírre…Azért jobb később, mint soha megtudni, hogy ki kicsoda nem? Képzeld el megválasztják és utána derül ki, hogy a CSEVAK-os szák amibe elviszik a közterületen önerőből összeszedett falevelet már nem száznyolcvan, hanem háromszázhatvan Ft…

  15. Miska72 szerint:

    Megkérjük Németh Szilárdot és a csepeli FIDESZT, hogy ne engedjék a csepeliek KÖZPÉNZÉBŐL KIFIZETNI Szenteczky János perköltségét! SAJÁT VAGYONÁVAL FELELJEN A GAZTETTEIÉRT!

    Ez a kérelem a Csepeli JOBBIK képviselőinek is szól.

    Engem is ezért szivattak a hetóságok 2004. szept. 07.- től, mert nem a saját f@rkukkal verték a csalánt!

  16. Miska72 szerint:

    GOMDOLKODO most szocialista MAFIA ven meg több a KORRUPT vegy HOZZÁNEMÉRTŐ GAZEMBER!
    No comment. 🙂 🙂 😉

  17. Miska72 szerint:

    VÖRÖS CSEPEL GAME OVER!

  18. Manitu szerint:

    Miska!

    Szerintem ezt már ki is fizették, és tartok attól, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa!

    Úgy hallom, hogy a Fidesz ugrásra készen áll arra, hogy a választás után megkezdődjenek a felelősségrevonások. Ha ugyanis nincs elég bizonyíték, akkor még a bűnözők röhöghetnek a szemünkbe pernyeréskor, de ha az irattár kulcsa és minden bionyíték rendelkezésre áll, akkor az idő sürget: nehogy az legyen, mint Gulyás Gábor esetében, ahol letelt az elévülési idő.

    Azért kell egyértelmű felhatalmazás, hogy akár hétfőn elkezdődjön a számonkérés.

  19. Manitu szerint:

    Egyébként pont az utóbbi miatt nyomják a kommancsok ilyen erővel a kampányt. Ha nem is nyernek, meg akarják akadályozni a számonkérést.

  20. csepeli szerint:

    LB: Ne “ti”-zzél, köcsög! Semmi közöm hozzá!

    Egyébként itt egy friss hír:

    “A Népszava kormány közeli forrásra hivatkozva azt írja: a helyhatósági voksolást követő napokban a parlament elé kerül egy olyan fideszes indítvány, amely kiszélesítené a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény hatályát. Ezzel a helyi önkormányzatoknál és az autonóm államigazgatási szerveknél is lehetővé válna az indoklás nélküli elbocsátás.

    A Népszava szerint egyéni képviselői indítvány formájában kerül a parlament elé a már elkészült javaslat. Mint írták, a teljes „profiltisztítás” után hatályát veszti a paragrafus.”

  21. Ditte szerint:

    Milyen érdekes végkimenetele lenne a választásoknak, ha Szenteczky lenne a polgármester egy meggyőző fideszes többségű testület mellett. Ez a választási logika alapján nem lehetetlen. Akár egy szavazat is elég a győzelemhez, az úgynevezett baloldal polgármester ügyben egy tényezős.

  22. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Csepeli mszp-sek!

    Már csak 6 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt alábbi választási ígéreteiteket:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől eltekintek, ezért azokat fel sem soroltam.

    Csepeli mszp-sek!
    Hazudozás és mellébeszélés helyett a fenti elmaradások pótlásával foglalkozzatok!
    Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor hétvégén is dolgozva, a hátralévő 6 napban még behozhatjátok a fentebb felsorolt sok éves lemaradásotokat, és ha ez a csoda sikerülni fog, akkor még a választást is megnyerhetitek.

    Ha viszont nem sikerül behozni, akkor mentek a levesbe! (Vagy más meleg helyre.)

    Csipkedjétek magatokat, mert gyorsan eltelik a 6 naptári nap (a 5 munkanap)!

    Az lebegjen a szemetek előtt, hogy állítólag az Úr is 6 nap alatt teremtette a világot!
    (Azt azonban ne hagyjátok ki a számításból, hogy Ti nem urak, hanem csak dilettáns mszp-s bunkók vagytok!)

  23. LB szerint:

    csepeli!

    Kértem már, hogy a bunkó stílusodat tartsd meg az (elv)társaidnak!
    Én eddig, bár nem szolgáltál rá, megpróbáltalak kultúrlénynek tekinteni és úgy is társalogtam veled.

  24. Ős-Csepeli szerint:

    Szenteczky 2006-ban nagy arányú tisztogatásba kezdet a CSEVAK-nál. Sorozatban távolított el 50 feletti, a cégnél 20-30 éve dolgozó embereket. Akit tudott megfenyegetett és megalázó közös megegyezésbe kényszerített, Kulcsárt úgy rúgta ki, hogy tisztába volt, gyerekeit egyedül neveli. Volt akin nem tudott fogást találni. Karsai Ferencnek már 2005 decemberébe megmondta, hogy 2006-ban Ő lesz az igazgató és nem akar vele dolgozni.Karsai felajánlotta, hogy fizessék ki neki ami a cégnél töltött 34 év jár és elmegy, de amikor kiderült, hogy ez több mint 5 millió forintjába kerülne a cégnek visszakozott.
    Más még költségesebb módszert választott, élve a munkatörvénykönnye adta lehetőséggel
    ideglenesen más munkakörbe helyezte, a jogelőd Ingatlankezelő Vállalat műszaki vezetőjével tervtárat rendeztetett osztályvezetői fizetésér és 60% prémiumért. Mivel a Karsain nem sikerült fogást találni és lehetetlenné tenni, 2007-ben kénytelen volt részére kifizetni a végkielégítést, felmentési pénzt és az időarányos prémiumot ami járulékokkal ügyet meghaladta az 5,5 milliót. Hogy bizonyítsa az osztályvezetőre nem volt szükség az állást nem töltötte be, ez további 10 millióba került a cégnek, mert az ellenőrzés hiányát kihasználva az egyik könyvelő 10 milliót sikkasztott a kezel társasházak számláiról amit később a házaknak a CSEVAK visszafizetett.

  25. csepeli szerint:

    Hát még akkor mekkora tisztogatás lesz, ha fideszes lesz a Csevak igazgatója! De gondolom, ahhoz mindenki tapsikolni fog.

  26. Ős-Csepeli szerint:

    Kedves csepeli!

    Remélem a Fidesz nem a cégnél több évtizede dolgozókat, hanem az abnormálisan sok vezetőnek fogja megköszönni a részvételt!
    Csak tájékoztatásként a sokkal szerteágazóbb feladatot ellátó a csepelinél nagyobb XIII. ker. céget egy szimpla igazgató, két főmérnök, és egy főkönyvelő vezeti. Ami Csepelen igazgatóság az angyalföldön csak osztály! Ehhez igazodó bérekkel!

  27. codec szerint:

    Csepeli erkölcsi mércéje a következő:

    1./ az nem baj, hogy a vezetők kárt okoztak az adófizetőknek és lejáratták a Vagyonkezelő szakmai hírnevét.
    2./ az sem gond, hogy a vétkesek titkolták a történetet a kerület polgárai előtt
    3./Felháborítja viszont, hogy a csepel.info csak most teszi közzé.

    Gratulálok.

  28. ... szerint:

    Szerintem se kell annyi igazgató, meg mutyi. Túl sokba kerül ez nekünk, miközben a csepeli-félék ordenáré stílusban fórumoznak a pénzünkön.

    Szakemberek viszont kellenek. Pont az volt a baj, hogy pártkaszárnya lett a Csevakból.

  29. csepeli szerint:

    …: Én a saját pénzemen fórumozok, te fasz!

  30. Peter szerint:

    Kedves csepeli!
    A nem túl hízelgő stílusoddal eléred, hogy ne foglalkozzanak hozzászólásaiddal, még akkor sem ha az előre mutató. Vitatkozni lehet, sőt kell is, de egymást azért becsüljük meg!

  31. Peter szerint:

    “?!”

    Ott a 10 pont!

  32. szigetország szerint:

    Van rá jogszabály, hogy Szenteczky saját zsebéből fizesse ki a közpénzből elherdált tízmilliókat! A cikkből kiderül, hogy bíróság egyetlen indokát sem fogadta el — ez lehet a jogalap Szenteczky elszámoltatására. S ez csak egy ügye a sok közül!
    Megjegyzem, a Fidesz most nyújt be törvényjavaslatot, hogy többé ne engedjék közpénzek közelébe azokat az alakokat, akiket a bíróség elmarasztalt közpénzek elherdálásában. Ha a törvényt elfogadják, Szenteczky akkor sem lehet polgármester, ha megválasztják.

  33. CsepeliNo1 szerint:

    csepeli szerint:
    2010. szeptember 26., vasárnap – 13:13
    Hát még akkor mekkora tisztogatás lesz, ha fideszes lesz a Csevak igazgatója! De gondolom, ahhoz mindenki tapsikolni fog.

    csepeli.
    És Te meg miért kéred ki magadnak LB-től a Ti megszólítást?????
    Már Te is viszakozol?????
    Csak nem valami fény gyúlt a fejedben (direkt nem agyat írok), hogy ennek a Szenteczkynek tényleg elég sok takargatni valója van!!

    Ezért a 7 igazgatócskáért már MOST megreped a szívem. Úgy a sajnálom Őket.
    Eddig sem volt rájuk szükség, nem is csináltak semmit, csak felvették a nagy lóvét. Szerintem ez a 7 ember most ért karrierje csúcsára.
    Igazgatócskák: Élvezzétek még ki ezt a pár napot, igazgatócskák!!!!!

    Ha nem jól sepertetek Szenteczkynek, akkor még Ő is rátok száll!!!!!

  34. CsepeliNo1 szerint:

    Ide bemásolom a tegnapi Borka-Szásszal történt beszélgetésemet:
    Remélem ezzel is segítek az Ő (és az MSZP) kampányának!!!!

    Borka-Szász Tamás szerint:
    2010. szeptember 25., szombat – 18:18
    “Ezek az emberek ismernek! Több évtizedet dolgoztunk együtt, tudják, hogy 57 éves korban, ha az embernek váltania kell a mai világban, az igen sok bizonytalanságot tartalmaz.”
    1. Igen, ezek az emberek JÓL ismerik Horváth Gyulát….
    2. Hát bizony már csak ilyen a sorsa a megélhetési politikusoknak. Mikor kiesnek a pikszisből meg a bőrfotelből, akkor derül csak ki, hogy a pofázáson és a seggük növesztésén kívül nem sok mindenhez értenek…
    3. Gyula 20 éven át remekül megélt a politikából. Most keressen munkát, ilyen egyszerű.
    Lehet visszatérni a munkás gyökerekhez, amit már oly régen elfelejtett…
    A Fidesz ugyan most használja szegényt, lassan e portál állandó sztárja lesz – de ha már nem tudja használni, akkor majd dobja…
    Sok jutalomra nem számíthat! ))

    CsepeliNo1 szerint:
    2010. szeptember 25., szombat – 19:44

    Borka-Szász!!!!!
    Írod: „Hát bizony már csak ilyen a sorsa a megélhetési politikusoknak. Mikor kiesnek a pikszisből meg a bőrfotelből, akkor derül csak ki, hogy a pofázáson és a seggük növesztésén kívül nem sok mindenhez értenek…”
    Te mondod, hogy megélhetési politikus?! Ha-ha-ha-ha-haaaaa . . .
    Neked még az életben nem volt normális munkahelyed! Mindig is a közszférában dolgoztál, az adófizetők pénzéből éltél!!!!!

    Ez a mondatod téged minősít! „Pofázás és seggük növesztése (nem tudom kire-kikre gondoltál, amikor többes számot használtál – csak nem Tóth-Orosz elvtárs is)” közben, Ő helyretette az egészségügyet, 6 év alatt felújíttatta az Sztk-t, Vénusz utcai rendelőt, és felhúzta a gyerekrendelőt.
    Csak hogy azt említsem, ami látható, és amik befejezett projektek voltak Csepelen. Hiszen szinte ez-ezek az egyetlen eredményei az utóbbi 8évben a Csepeli önkormányzatnak.

    TE MIT TETTÉL CSEPELÉRT?????

    Írod: „Gyula 20 éven át remekül megélt a politikából. Most keressen munkát, ilyen egyszerű. Lehet visszatérni a munkás gyökerekhez, amit már oly régen elfelejtett…”
    20 évig megélt a politikából, hiszen Csepelen az emberek megválasztották képviselőnek, Ő így bekerült az önkormányzatba, ez dicsőség, nem elítélendő dolog. Majd megnézem, hogy TE bekerülsz-e egyáltalán, és ha igen, akkor a választók küldenek-e be, vagy egy LISTA!
    IGEN, neki van munkás gyökere. Tudja, hogy ennek a pártnak kiket kéne képviselnie, veled ellentétben.
    Te tudod ki csinált belőled frakció vezetőt?! Igaz?!
    DE TE AHHOZ IS HÜLYE VOLTÁL!!!!!
    Ahol neked bizonyítani kellett volna, ott Te csődöt mondtál.
    Egy nulla vagy, egy senki!!!!!

    ILYENKOR LAPÍTASZ MI?!
    És arra a kérdésemre várom a válaszodat, hogy: TE MIT TETTÉL CSEPELÉRT!!!!
    De nem ilyet várok, hogy letetettem 6 db gyephézagos követ mondjuk a Csikó sétányon.
    Te ennél többre saját erőből úgysem lennél képes!!!!!!

  35. Miska72 szerint:

    „Tönkreteszlek, hogy belepúposodsz….”
    Sitteevágnak, hogy ott fogsz megrohani!

  36. GONDOLKODÓ! szerint:

    MEGMENTHETŐ A MAGYAR FUTBALL?

    Az utánpótlás zászlóshajói most a bentlakásos, nyugat-európai szintű képzést nyújtó akadémiák. Az első ilyen intézményt az MTK hozta létre 2001-ben, a felcsúti, Puskás Ferencről elnevezett intézményt pedig Orbán Viktor alapította 2007-ben. Mérleget a jellemzően a kétezres évek második felében indult intézményekről még korai lenne vonni. A 20 éven aluliak tavaly őszi egyiptomi világbajnokságán a döntően az MTK-akadémia egykori növendékeire épülő válogatottunk bronzérmes lett. Igaz, a siker nem folytatódott, a külföldre szerződöttek nem kapnak rendszeresen lehetőséget. Tény, hogy nemzetközi mércével mérve a magyar játékosok olcsók. Így aztán külföldön gyakran szívfájdalom nélkül ültetik őket a kispadra, vagy küldik a tartalékcsapatba. Három évvel ezelőtt a zalaegerszegi Kádár Tamás sajtóhírek szerint 1,2 millió euróért került az angol Newcastle-be, s ezzel ő volt minden idők legdrágább magyar védőjátékosa. Ez az összeg azonban még a környező országok nem nyugati topcsapatba kerülő focistáinak árától is elmarad.

  37. GONDOLKODÓ! szerint:

    A sport minősége, eredményessége, mindenkor egy adott társadalom hű tükörképét mutatja.(egykori francia filozófustól)

  38. GONDOLKODÓ! szerint:

    Vitatkozunk erről, arról miközben sem a válogatottban, sem az élvonalban nincsen egyetlen játékos sem aki EGY EGYENESET tudna rúgni a labdába, hogy az pontosan célba érjen! A góllövés tudományáról, a teli rüszttel, a belső csüddel, a külső csüddel stb, való labda továbbításáról már nem is beszélek, mert sokan nem is tudják miről beszélek! Azok a labda nyesések, csavarások, amikor a labdák kifliszerűen a játékosokat megkerülve értek pontosan a játékostársak lábára, fejére, mellére ahova kellett. Mert azt is tudták egymásról kinek hova kell “tenni”, passzolni a labdát.
    Nem vagyok “Dózsa drukker”, de Göröcs Titi jut eszembe. Istenem, milyen pontosan “tálalta” (passzolta) Fazekasnak, Benének, Dunainak, Zámbónak vagy bárkinek a fent említett technikai megoldásokkal a labdákat! Mondhatnám Bozsik Cucut, Albert Flórit, Sipos Ferit, Solymosi Pixit, Tichy Lajost és még sokakat. Meg kell még feltétlenül említenem Rákosi Gyuszit, aki az elfutásokat követő beadásokat, a szögleteket valóban kifliszerű ívet leírva érkezett a labda, lábra v. fejre! Könnyű volt a Flórinak bepasszolni, v. bebólintania a kapuba.
    No Uraim ezek és hasonló képességű játékosok nincsenek, ezért nincsen nálunk foci.
    Amíg nem születnek és nem fejlődnek ki ilyen Zseniális tehetségű játékosok addig szerintem illúzió hinni a labdarúgásunk felemelkedésében! Ez nem elsősorban pénz kérdése!
    Lásd Brazilia: tengerpartjait, MO.: grundok, amelyek már nincsenek. A mi nagy játékosaink zöme vajon nem a grundokról nőtte ki magát? Szegény megboldogult Tichy Lajos hányszor, de hányszor mondta nekem is, fiamnak is, egykori Csepel, majd BP Honvéd játékosának, a grundok fontos és nélkülözhetetlen szerepét.
    A róla készült első sportkönyvében is, sokat beszél e hely fontosságáról, ahol maga is onnét indult, ahol igen sokat gyakorolt, s nőtte ki tehetséges és nagy játékossá magát.

  39. pedró szerint:

    Legfeljebb magaddal vitatkozol, mert az u. n. magyarfutball az emberek 99 %.-ának az ingerküszöbéig sem ér.

  40. GONDOLKODÓ! szerint:

    Bocsánat a zsenialitásáról híres
    A LADA ZSONGLŐRKÉNT FELEJTHETETLEN TECHNIKAI TUDÁSÁRÓL, ÉLMÉNYSZÁMBA MENŐ JÁTÉKA LÁTTÁN MEG NE FELETKEZZEM
    A CSODÁLATOS VARGA ZOLIKÁRÓL !
    (nem vagyok FTC drukker) csak majdnem minden mérkőzését láttam. Életem végéig magammal hordozom azokat a megmozdulásait, amelyekkel MEGAJÁNDÉKOZOTT bennünket.
    Felejthetetlen élményekben részesítette a publikumot. Közismert volt a Flórival való nem túl jó kapcsolata, de amikor egyik alkalommal úgy vette le a labdát (bajnokin), hogy nem csak a publikum ámult és bámult, hanem a pályán lévő játékosok is, még a CSÁSZÁRT is meglepte oly annyira, hogy megtapsolta azt a fantasztikus produkciót!
    Másik alkalommal kettős rangadón (telt ház előtt, csak nem százezer néző) szintén bajnokin: jobb oldali szögletzászlótól beadott labda, érkezik az ellenkező tizenhatos sarka tájékára kb. másfél méter magasságban, s mielőtt a labda leesne Zolika felugorva, vízszintes testhelyzetben OLLÓZVA a labdát az ellenkező (bal felső) sarokba vágta! Gondolom eltudják képzelni ennek láttán micsoda ámulat, dicsőítés taps, szurkolás, további biztatás lett úrrá a Népstadionban. Ezeknek a kettős rangadóknak, amelyet vasárnaponként telt ház előtt játszottak, hihetetlen magas szintű improvizációra épülő JÁTÉKA szebbnél szebb gólözönnel párosult! Vagy a Kuharszky felülmúlhatatlan cselsorozatainak látványa. De minek soroljam, hiszen Önök közül is sokan láthatták. Igen, mert annak idején még a Csepel is gyakran játszott a stadionban, mert remek csapata volt!
    Hát igen, ilyen és hasonló zsenik hiányoznak a pályáról! Ezért nincs és belátható ideig nem is lesz eredményes a magyar foci! Emlékezzünk az idei VB.-re, a Német válogatott akkor nyújtott igazán óriási játékot, amikor önmagához képest is játszotta a focit! Miközben a világ ámulatba esett játékuk láttán, az Argentinokról nem is beszélve.
    Akármennyire az eredmény számít a játékon van a lényeg (lásd Spanyolok), mert a nézők azért mennek ki (ill. nem) elsősorban.

  41. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tisztelt jóra való Csepeliek!
    Azért írtam e témát ide, hogy egy kicsit oldódjanak a választások előtt egy héttel.
    Aztán meg egy kis nosztalgia sem árt, főként akkor, ha az kellemes emlékeket ébreszt.
    Aki látta amiről írtam, az tudja miről beszélek!
    Tudják: Ványa bácsi…… már az Őszi szelek sem a régiek!

  42. anticsóka szerint:

    Orosznak vajon benyújtja-e valaki a számlát?
    A Szenteczky-féle ügyek pártolásáért? (nyilvánvalóan nem érdek nélkül)
    A rommá zúzott, önkormányzati Lada Niva-ért, amellyel halálos kimenetelű közúti balesetet okozott? Mégha az akkori felesége -három gyermek Édesanyja – volt az áldozat?
    A sok, tönkretett egzisztenciáért, emberi sorsokért, a csepeli érdekháló-szövetség fenntartásáért? Elszámoltatja-e valaki a kettős gyilkossággal kapcsolatos szerepéért?
    És a fő kérdés: miként kerülhetett vissza az alpolgármesteri székbe a halálos kimenetelű közúti baleset okozása után??????????
    Meggyőződésem, ha nincs az Orosz, ma min. három emberélettel több van Csepelen!

  43. anticsóka szerint:

    Mellesleg – Szenteczkyhez hasonlóan – az önkormányzati titkárnőknek sem csak a kávéfőzés volt a munkaköri kötelességük.

  44. bavaria szerint:

    mint ahogy olvasom a fideszben sem csak a kávéfőés a feladata a titkárnőknek

  45. szigetország szerint:

    Szenteczkynek, Orosznak, Tóthnak és bűntársaiknak sok év börtön kinéz. Kereken egy hetük van hátra!

  46. bavaria szerint:

    anticsóka
    az orosz pont úgy lehetett tovább is alpolgármester a felesége
    “közúti”balesetben való elhunyta után
    ahogy német aktív politikus a felesége
    ” öngyilkossága” után .
    ugyanis egyiküket sem találták felelősnek élettársuk, feleségük halálában.

    A sok szemétkedés helyett azért illene tisztelni mindenki személyes gyászát tragédiáját . Az érintettek lelkét azóta is terheli saját tragédiájuk súlya életük végéig .

    Tudom nehéz egyeseknek úriembernek maradni de ezt talán pártsemlegesen meg kéne tenni, nem próbálni.
    Azt hittem ,hogy a hithű fideszesek úriemberek és keresztények.

    Kár azt látni hogy egyik se .

  47. Gigi szerint:

    Mi ez a közúti baleset?
    Mikor?
    Ki?
    Hogyan?

    Sejtetésnél többet célszerű írni…

  48. Gigi szerint:

    bavaria,

    ismét egyetértek Veled, de akik ilyen egyforma távolságot igyekeznek tartani, azokra itt mindig rásütik, hogy “ha nem vagy velünk, ellenünk vagy”… 🙁 🙁

  49. bavaria szerint:

    ha meg nem is tudjátok hogy mitörtént s hogy akkor meg ………………….még bunkóbb dolog ilyesmivel szemétkedni

  50. anticsóka szerint:

    Gigi:
    Fogalmad sincs, hogy a seggfej bavaria-val miben értesz egyet.
    A halálos kimenetelű balesetben Orosz vezette az önkormányzat autóját. Egy szembejövő kamionnal ütközött, mert nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett a 3-as főúton.
    A halálos közúti balesetek okozóit pedig többnyire a bíróságok elítélik. A kérdés az, hogy ezek után hogyan ült vissza Orosz az alpolgármesteri székbe?
    Gigi, tájékozódj, mégha több, mint tíz évet is kell visszamenni a tények feltárásában!

  51. "*" szerint:

    Anticsóka,
    Arról a bizonyos öngyilkosságról is nagyon sok minden terjeng Csepelen.
    Szerintem is érdemes ezeket az ügyeket nem piszkálni. Azért mert létezik ebben a mindennapos mocsokban még -legalábbis remélem- a kegyelet. És azért mert az elhunytak férjein kívül, akik akármilyenek is, itt élnek még köztünk a gyerekeik, szüleik, testvéreik stb. És pontosan azért, mert ők valószínűleg semmiről sem tehetnek. Ezeket illene mindenkinek tiszteletben tartania, párttállástól függetlenül.

  52. Ditte szerint:

    A baleset a közautó miatt közügy volt. Különben úgy tudom, hogy a sofőrt bűnösnek találták. A bíróság.

  53. bavaria szerint:

    anticsóka
    legalább a halottak emlékét tiszteld azzal hogy ezt abbahagyod.
    hisz tudod hogy senkit nem ítéltek el

    A jobboldali keresztény erkölcs tiltja a mások pocskondiázását.
    ettől nem lesz népszerűbb a fidesz

  54. Királyerdei szerint:

    “”*” szerint:
    2010. szeptember 26., vasárnap – 20:13
    Anticsóka,
    Arról a bizonyos öngyilkosságról is nagyon sok minden terjeng Csepelen.”

    Mondjuk nem ok nélkül.

  55. anticsóka szerint:

    bavaria:
    Attól, hogy te fröcsögsz baromságokat, attól még a bűnösöknek bűnhődniük kell!
    És cipelniük a bűneik terhét egész életükön át!
    Nem te fogod mások életét leélni helyettük.
    A kérdés egyébként az volt, hogy hogyan került vissza Orosz az elmarasztaló bírósági ítélet után az alpolgármesteri székbe?

  56. " ?! " szerint:

    Itt látható a csepeli MSZP-sek hagyatéka, amely minősíti az elmúlt 16 évben végzett munkájukat!

    I.) Új lakások építése évenként a budapesti kerületekben:

    1. helyezett: a XIII. kerület évi 660 lakás építésével,
    19. helyezett: Csepel, évi 130 lakás építésével.
    (Csak a sűrűn beépített belvárosi kerületekben épül kevesebb új lakás évente, mint Csepelen.)

    II.) Ezer lakosra jutó új lakások építése évente:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 8,8 lakás/év/ezer fő.
    19. helyezett: Csepel, 1,6 lakás/év/ezer fő.
    (A budapesti átlag 5,7 lakás/ezer fő.)

    III.) Egy főre jutó adósságállomány Budapesten:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 1.682,- Ft/fő !!!!!!,
    19. helyezett: Csepel) 92.160,- Ft/fő. (A polgármesteri jelentés szerint korrigálva.)
    Annak ellenére 55-szöröse a XIII. kerület adósságállománynak, Csepel 1 főre eső adósságállománya, hogy a Csepeli fejlesztések megvalósításához rendelkezésre állt:
    – az észak-csepeli területért kapott 9,3 milliárd Ft rendkívüli bevétel, amelyhez hasonló bevétellel más kerületek nem rendelkeztek,
    – az eladott kb. 8.500 db önkormányzati tulajdonú lakás eladásáért befolyt lakásonként minimum 1 millió Ft, azaz legalább 8,5 milliárd Ft mai áron számolt árbevétel.

    IV.) Ezer lakosra jutó vállalkozások száma Budapesten:

    1. helyezett: az V. kerület, 516 vállalkozás/ezer fő,
    23. helyezett: Csepel, 135 vállalkozás/ezer fő.
    (A Progresszív Intézet felmérésének szöveges értékelésében Csepelt negatív példaként konkrétan megemlítik.)

    V.) Ezer főre jutó önkormányzati bérlakás-állomány:
    Csepel az ezer főre jutó kb. 16 önkormányzati bérlakással nem fért bele a fővárosi kerületek 15. helyezésig felsorolt listájába.

    VI.) Ezer főre jutó sport támogatás:
    Csepelen ez olyan kevés, hogy azzal nem jutott be az értékelésben felsorolt önkormányzatok közé.

    VII.) Helyi közismert tényadatok:

    1.) Csepel rendelkezik legtöbb földúttal a fővárosi kerületek között.

    2.) Csepelen hiányzik kb. 45 km szennyvízelvezető közcsatorna.

    3.) Csepelen hiányzik kb. 100 km elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető csatorna.

    4.) A Csepelen összegyűjtött szennyvizek annak ellenére továbbra is tisztítatlanul ömlenek a Dunába, hogy Csepelen helyezték el a más kerületek szennyvizeit befogadó Központi Szennyvíztisztító nevű “szargyárat”, amelynek a létesítési és működtetési költségeihez a csepelieknek is hozzá kell járulni a megemelt szennyvízdíjon keresztül.

    5.) Csepelnek a választási ígéretek és a kidobott tervezési költségek ellenére nincs rendezett városközpontja.

    6.) Csepelnek nincs kórháza. (Pedig a 2002-es választási programjukban a Csepeli Kórház felújítását-, korszerűsítését ígérték.)

    7.) Csepelnek nincs fedett uszodája. (Pedig 2006-ban a megnyitását 2007-re ígérték.)

    8.) A Csepelre HÉV-vel érkezőket a Főváros szégyenének nevezhető városkép fogadja a Csepel-Ófalu városrészre történő beérkezéskor.

    9.) A több ezer állandó lakossal rendelkező kb. 220 hektár területű Csepel-Háros ugyanúgy mezőgazdasági besorolású területként van nyilvántartva, mint 16 évvel ezelőtt, és az ott élők ma is legalább egy évszázaddal elmaradott infrastrukturával rendelkező környezetben élnek, miközben a csatorna hálózat hiánya miatt akaratuk ellenére folyamatosan szennyezik a terület alatti ivóvízbázist, amely a csepelieket is ellátó vízműkutak ivóvíz utánpótlását biztosítja.

    10.) Elmaradt a megígért két csepeli rendőrőrs létesítése.

    11.) Egyetlen méter sem épült meg a 16 éve minden önkormányzati választáskor megígért csepeli gerincútból, amely a Kossuth Lajos utca terhelését volna hivatott csökkenteni.

    12.) Annak ellenére, hogy igen sok csepeli közpénzt ráköltöttek, egyetlen méter sem épült meg a volt Csepel-Művek területére ígért úgynevezett teherforgalmi elkerülőútból.

    Kerületünk október 3 után hivatalba lépő új vezetésének a fent felsorolt elmaradásokat olyan körülmények között kell megszüntetni, hogy még csak nem is üres kasszát, hanem az önkormányzat honlapján közzétett polgármesteri részletes jelentés szerint több mint 7 milliárd (7 ezer millió) Ft adósságot vesznek át az MSZP-s elődeiktől.

    A Fidesz lejáratására irányuló hazudozás és hőbörgés helyett a fentieket próbáljátok megmagyarázni jellemtelen nyomorult MSZP-s agitátorok!

  57. " ?! " szerint:

    A Csepeli MSZP hagyatékát képező adósság a 2010. augusztus 31-én kelt polgármesteri jelentés alapján:

    1.) A költségvetési hiány 2010. aug. 31-én (a II/4. pont szerint) 3 milliárd 808 millió Ft.
    (Feltéve, hogy ezt az összeget az mszp-sek a szeptember 23-i képviselő-testületi ülésen nem emelték 4 milliárd Ft fölé.)

    2.) A Csepeli Önkormányzat tartozása a Fővárosi Önkormányzat felé (a II/3. pont szerint) 1 milliárd 556 millió Ft.

    3.) Az Önkormányzat jelenlegi hosszúlejáratú hiteltartozása (a III/2. pont szerint) 1 milliárd 392 millió Ft.
    (Ennek a hitelnek az érdekessége az, hogy a fennálló hiteltartozás részét képezi az első Orbán-kormánytól a Széchenyi-terv keretében kapott állami támogatással 2002-ben és 2004-ben épített 116 db önkormányzati bérlakás építéséhez önkormányzati önrészként felvett hitel is.
    Ez azt jelenti, hogy fideszes kormány támogatásával megépített önkormányzati bérlakások önkormányzati önrészéhez felvett hitelt is az új (valószínűleg fideszes) önkormányzatnak kell visszafizetni, miközben ennek a 116 lakásnak a megépítésével dicsekedett a Csepeli MSZP már a 2006-os választások előtt is, és jelenleg ezzel dicsekszik a szórólapján Szenteczky János mszp-s polgármester-jelölt is.)

    4.) Az Önkormányzatnak (a III/2. pont szerint) a hosszú és rövidlejáratú hitelek után a 2010. év végén 425 millió Ft kamatot kell fizetni.

    A fentiek együtt összesen 7 milliárd 182 millió Ft olyan kötelezettségeket (adósságot) jelentenek, amelyeket az új önkormányzatnak kell a következő években megfizetni.

  58. " ?! " szerint:

    Bebizonyosodott, hogy a Csepeli MSZP-nek nincs önkormányzati választási programja.

    A választásokon résztvevő csepeli szervezetek közül csak az MSZP nem hozta nyilvánosságra a programját a Csepel újságban.

    A Csepel újság 2010. szeptember 17-i számának a 7. oldalán közzé lett téve a Civil Mozgalom Egyesület, a FIDESZ-KDNP, a Jobbik, és az LMP programja.
    Az újság 8. oldalán pedig az MDF, és a Munkáspárt programja.

    A Csepel újság 8. oldalának a bal alsó sarkában, az MSZP programjának a helyén csak Szenteczky János polgármester-jelölt magán programja található.

    A közzétett program magánjellegét és a párt-program hiányát az bizonyítja, hogy a program elején egyesszám első személyben fogalmazva, az alábbi mondattal szólítja meg Szenteczky János az olvasót:
    “Arra kérem, tekintse át röviden programomat.”

    Az MSZP programjának a hiányából az következik, hogy a Csepeli MSZP nem hajlandó a csepeli választókkal szemben semmiféle kötelezettséget vállalni, továbbá, hogy a képviselő-testületbe esetleg bejutó MSZP-s képviselők Szenteczky röhejes tartalmú magánprogramja mögül a ciklus folyamán bármikor kihátrálhatnak és kizárólag a saját pecsenyéjük sütögetésével foglalkozhatnak, mert a program hiányában semmire nem vállaltak kötelezettséget.

    Mivel a Csepeli MSZP szervezet nem tette közzé a választási programját, a Csepeli MSZP szervezete és az itt hőbörgő MSZP-s agitátorcsapat elvesztette az erkölcsi alapot ahhoz, hogy bármelyik más pártot a programjával kapcsolatban kritizálhassák.

  59. " ?! " szerint:

    Birka-Szász Tamás több mint 1.100 millió Ft-os hazugságának a története:

    Birka-Szász Tamás a Csepeli MSZP volt frakcióvezetője, egyben Szenteczky János fő talpnyalója, az MSZP-s Szenteczky János polgármester-jelölti bemutatása céljából a Csepp Tv által bemutatott kampányfilmben arcátlanul azt hazudta, hogy:
    “Az északi-pénzből jelenleg még rendelkezésre áll a fejlesztésekre közel 5 milliárd Ft”!!!

    Birka-Szász fenti állításával szemben a polgármesteri hivatalos jelentésben az olvasható, hogy
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, amely az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt ma már ennél is lényegesen kevesebb.

    A polgármesteri jelentés alapján megalapozottan kijelenthető, hogy Birka-Szász Tamás ismét birkának nézte a Csepel lakosságát azzal, hogy több mint 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) összegű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

    Birka-Szász Tamás a fenti hazugságával a szavahihetőségének a maradékát is elvesztette, ezért Gyurcsány szavait idézve ” Birka-Szász Tamás fogja be a száját”!

  60. bavaria szerint:

    anticsóka
    azt próbálom magyarázni, hogy a gyűlölködés nem vezet sehova .
    ha teneked ez baromságok fröcsögése?………………………… hát tényleg fájlalom hogy nem vagy úriember…..

  61. " ?! " szerint:

    Szenteczky is 5 milliárd Ft-nak hazudta a június 30-án még meglévő 3,9 milliárd Ft-ot mint Birka-Szász, csak még rátett egy újabb hazugságot is!

    A postaládámba bedobták Szenteczky kampány füzetét, amelyben a hazugságok közül különösen kiemelkedik a füzet 6. oldalán leírt alábbi hazugság:

    „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ismeretes, hogy Szenteczky fenti állításával szemben a Tóth Mihály polgármester által kiadott hivatalos jelentésben az olvasható, hogy:
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    (Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján.)

    Szenteczky azonban nem elégedett meg Birka-Szásznak a Csepp Tv-ben előadott durva hazugságával, amelyben a június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft-ot 5 milliárd Ft-nak hazudta.
    Birka-Szász hazugságához Szenteczky arcátlanul még azt is hozzá hazudta, hogy:
    “A még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ezzel a hazugságával elhallgatja azt a tényt, hogy az északi-területért kapott pénzből június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft az utolsó Ft-ig feladattal lekötött pénz volt, ezért annak a jelenleg még meglévő maradékából (amely jelenleg már valószínűleg kevesebb mint 3,9 milliárd Ft) újabb fejlesztéseket nem lehet végrehajtani, és abból a lényegében már elköltött pénzből költségvetési hiányt sem lehet csökkenteni.

    Tehát kimondható, hogy a notórius hazudozó Szenteczky a csepeli választók félrevezetése céljából több mint 1,1 milliárd Ft-tal nagyobb összegű északi bevételről állította, hogy az az önkormányzat számláján van.
    Az pedig még nagyobb hazugság a részéről, hogy ezt a pénzt a következő négy fejlesztéseinek a finanszírozására és a költségvetési hiány csökkentésére lehet fordítani, mert – mint a polgármesteri jelentésben is le van írva – ezt a pénzt már a jelenlegi önkormányzat feladathoz rendelte, azaz elköltötte, ezért abból sem a következő ciklus fejlesztéseit nem lehet finanszírozni, sem költségvetési hiányt nem lehet csökkenteni.

    A fentiek azt bizonyítják, hogy a gátlástalanul hazudozó Szentecky a programfüzetében leírtakkal 5 milliárd Ft (azaz: 5.000 millió Ft) értékű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

  62. " ?! " szerint:

    A Szenteczky választási programfüzetében felsorolt pénzügyi fedezet nélküli választási ígéretek bemutatása, amelyek leírásakor Szenteczky ismét birkáknak nézte a választókat:

    A hazug választási igéreteit Szenteczky az alábbi képmutató dumával vezette be::
    – „Közös eredményeink sorsa a tét, a fejlődésé, amiért annyi lemondással fizetett már minden egyes csepeli polgár.”
    – „Önökön múlik az, hogy megőrizzük-e azt, amit eddig felépítettünk.”

    Arcátlan Jankó azt elfelejtette megemlíteni, hogy: „a 16 éve hatalmon lévő csepeli MSZP-sek miatt fizettek már annyi lemondással a csepeli polgárok”.
    Az pedig különös pimaszság a részéről, hogy a tolvajbanda fővezéreként „tolvaj”-t kiáltva az a látszatot igyekszik kelteni, hogy rajtuk kívül valaki mástól kellene félteni „azt, amit eddig felépítettünk”.

    A füzet további oldalain Szenteczky az alábbi hatáskör nélküli, vagy pénzügyi fedezet nélküli kívánságműsorral kampányol:

    – „Önkormányzati támogatással bővítjük a Csepelen szolgáló rendőrök számát.”
    – „A Fővárostól független csepeli közterület-felügyeletet hozunk létre.”
    – „Teljessé tesszük Csepelen a térfigyelő-rendszert.”
    – „A térfigyelő kamerákba beépíthető új sebességmérőket telepítünk.”
    – „Az önkormányzat kiemelten ösztönözni fogja az új vállalkozások letelepedését Csepelen.”
    – „Több ezer munkahely jöhet létre a Csepel Művek területén.” (A „Szeva birtokon”?)
    – „Kiterjesztjük a közmunkaprogramot, így a rászorulók közérdekű munkából származó jövedelemhez jutnak.”
    – „Az eddig széttagolt önkormányzati ügyintézői-rendszert egy új, korszerű, központi épületbe vonjuk össze.”
    – „Tovább folytatjuk az orvosi rendelők felújítását.”
    – „ A ciklus végére minden közintézményt akadálymentesítünk.”
    – „Önkormányzati járművekkel ingyen biztosítjuk az idős, nehezen mozgó lakosok szállítását.”
    – „ A ciklus végéig „akár” minden harmadik panellakás megújulhat.”
    – „ A kisebb léptékű fejlesztések helyett egész iskolák újulnak meg.”
    – „ Felgyorsítjuk a kerületi iskolák sportpályáinak a felújítását.”
    – „ Önkormányzati autós iskolát alapítunk.”
    – „Tovább bővítjük a kerület bölcsődei hálózatát.”
    – „Segítséget nyújtunk a bajba jutott családoknak és akiket az áremelkedések sújtanak.”
    – „Megszervezzük a mozgáskorlátozottak ingyenes szállítását önkormányzati járművekkel.”
    – „Gondnok-hálózatot hozunk létre, hogy az egyedül élő idősek életét megkönnyítsük.”
    – „Olyan jelzőrendszert építünk ki, amellyel a rászorulók egyetlen gombnyomással orvost, rendőrt, vagy tűzoltót hívhatnak.”
    – „A Nagyinet programot kiterjesztjük az egész kerületre.”
    – „Extrém sportok gyakorlására alkalmas sportpályákat építünk.”
    – „Ingyenesen elérhetővé tesszük az internetet minden közintézményben és jelentős csepeli közterületen.”
    – „A csepeli baloldal támogatja új szórakoztató központ létrehozását.”
    – „Roma kulturális központ kialakításával támogatjuk a cigánykultúra megőrzését.”
    – „A Csepel Művek területén új városnegyedet alakítunk ki, saját hajóállomással, és az új városrészt buszjárat köti össze Csepel más részeivel.” (Ez a tétel viccnek is sok!)
    – „A Szent Imre téri buszpályaudvart áthelyezzük.”
    – „A Kossuth Lajos utca egy szakaszát sétáló utcává alakítjuk.” (Normális ez az ember???)
    – „Az Ady lakótelep után megújulhat Ófalu és más csepeli városrészek.”
    – „A ciklus végére minden csepeli úton szilárd burkolat lesz.”
    – „A ciklus végére új, többfunkciós sportcsarnokot építünk Csepelen.”
    – „Támogatjuk a csepeli sportegyesületeket.”
    – „Kiemelten támogatjuk a Csepel FC-t, hogy Csepelnek ismét NB i.-es labdarúgó csapata legyen.”
    – „Iskolai udvarok, sportlétesítmények újulnak meg kerületszerte.”
    – „Helyreállítjuk a Tamariska domb természetes állapotát.”
    – „A Duna kerületi partszakaszainak a rendezésével sportolásra, szabadidő eltöltésre alkalmas partmenti sávokat hozunk létre és a római parthoz hasonló rendezett sétányokat alakítunk ki.” (A Kis-Duna partját sem tudta rendben tartatni ez a majom!)
    – „Parkjaink védelme érdekében újabb parkőröket alkalmazunk.”
    – „Grafiti versenyek szervezésével támogatjuk az utcai képzőművészetet.”
    – „A művelődési házak támogatásával növeljük a programkínálatot.”
    – „Állandó fesztiválok szervezésével vonzó célponttá tesszük Csepelt.”
    – „Térzenével, utcaszínházzal tesszük színesebbé az itt élők hétköznapjait.”

    A fentiek megvalósítását a régi mszp-s garnitúrától örökölt üres kassza, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) örökölt adósság ellenére ígéri ez a gátlástalan szélhámos, miközben az önkormányzati vagyon eladásából befolyt több mint 20 milliárd Ft bevétel ellenére, az elmúlt 16 évben a felsorolt feladatokból semmit nem oldottak meg, sőt egyes területeken fejlesztés helyett, visszafejlesztést hajtottak végre Ő és a Csepeli Önkormányzatot irányító elvtársai.

  63. anticsóka szerint:

    bavaria, és “*” :
    Fogalmatok sincs, hogy mi a kegyeletsértő, ebből fakadóan arról sem, hogy mi a “kegyelet”.
    Sajnálom!

  64. GONDOLKODÓ! szerint:

    A “nagypolgári életet élő ” villák proletárjai tele torokkal éneklik az éhes proletár dalát, ettől a mosott agyú magyar proli rájuk szavaz- ez az igazi hungarikum .

  65. bavaria szerint:

    hát te már csak tudod”!?”

    Eddig pont erről írtál “keresztény”

  66. "*" szerint:

    Azt nagyon bírom, hogy amikor kezd a téma kellemetlenné válni a fidesz bértolnokai számára, akkor főfirkászuk, !? egyből becopyz több nagyon hosszú sablonszöveget, hogy gyorsan elterelje a figyelmet. Figyeljétek meg, hogy mindig egy-egy kínos kérdés után teszi ezt.
    Szóval visszatérve a témára vagy hagyjátok béként minden oldal, minden közszereplőinek magánéletét vagy ha ez nem megy, mert a mocskolódásnak egy olyan szintjére jutottatok, mikor már nincs megállás, akkor viszont a sajátjaitok viselt dolgain is csámcsogjatok.
    Szánalmas élete lehet annak, akinek az ad egyfajta kielégülést, hogy mások privát és családi ügyeiben vájkálnak.

  67. " ?! " szerint:

    Nyilvános vitára hívom Szenteczky Jánost és Borka-Szász Tamást az 5 milliárd Ft értékben elkövetett hazugságaik megvitatása céljából!

    Tisztelt Szenteczky János és Borka-Szász Tamás!

    A Csepp Tv-ben megtartandó nyilvános vitára hívom Önöket a ma 21:00-kor, 21:03-kor, 21:05-kor és 21:07-kor feltett hozzászólásaimban ismertetett hazugságaik nyilvános megvitatása céljából!

    A választópolgárok tájékoztatását szolgáló vita az alábbi kérdések tisztázására irányulna:

    1.) Miért nincs számon kérhető önkormányzati választási programja a csepeli MSZP-nek?

    2.) Borka-Szász Tamás miért hazudta azt a Csepp Tv által leadott kampányfilmben, hogy az északi bevételből az új önkormányzat rendelkezésére áll közel 5 milliárd Ft, miközben a hivatalos polgármesteri jelentés szerint már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft feladatokkal lekötött pénz volt az önkormányzat számláján, és nyilvánvaló, hogy az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt az átadáskor már a 3,9 milliárd Ft-nál is kevesebb pénz lesz az önkormányzat számláin?

    3.) Szenteczky János miért hazudta azt a kampány füzetében, hogy „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is”, miközben a polgármesteri jelentésből tudhatta, hogy már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, de az az összeg is feladatokkal lekötve, ezért abból a pénzből nem lehet sem a következő ciklus fejlesztési feladatait finanszírozni, sem a költségvetési hiányt csökkenteni?

    4.) Szenteczky János adjon választ arra, hogy miből kívánja finanszírozni a kampányfüzetéből a 21:07-es hozzászólásomba bemásolt kívánsággyűjteményt? Figyelembe véve azt, hogy az új önkormányzat lényegében üres kasszát, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) örökölt adósságot fog átvenni a régi MSZP-s önkormányzati garnitúrától.

    Ha hiányzik Önökből a kellő merészség a nyilvános vitához, akkor jobban teszik, ha sürgősen visszalépnek a jelöltségtől, mert olyan emberek nem valók a választók képviseletére akik az ilyen súlyos hazugságaik tisztázása érdekében nem mernek a választók elé állni.

    Felhívásomat azzal zárom, hogy hordják magukkal a bátorságukat és merjenek igent mondani a vitára, mert csúnya dolog lenne arra hivatkozva megfutamodni, hogy otthon felejtették a bátorságukat!

  68. Gigi szerint:

    Kedves ” ?! “,

    szereptévesztésben vagy, mert a nyílt vita kihívásához meg kellene nevezned saját magadat is!

    HALLJUK, KI VAGY!!!

  69. Gigi szerint:

    anticsóka,

    nagyon is tudom egyetértésem okát: bavaria próbálja csitítani a kedélyeket, mert nem az oktalan (kreált) egymásra mutogatás vezet előre, a keresztényi elvekkel meg szintén nem fér össze egyik politikus feleségének halála sem! Úristen, tényleg idáig süllyedtetek?!

    Írod: “A halálos közúti balesetek okozóit pedig többnyire a bíróságok elítélik. A kérdés az, hogy ezek után hogyan ült vissza Orosz az alpolgármesteri székbe?” A válasz kézenfekvő: nem ítélték el. Miért? Talán mert nem ő volt a hibás…

  70. " ?! " szerint:

    Kedves “Gigi”!

    Szó sincs szereptévesztésről.

    Ha a kihívást elfogadják, akkor garantáltan megfogok jelenni és mindenkinek módja lesz megtudni, hogy ki vagyok.

    Addig viszont ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel!

  71. Gigi szerint:

    Királyerdei,
    írod: “Mondjuk nem ok nélkül.” (terjengenek a hírek az öngyilkosságról)
    Érdekelne, mire gondoltál, mégsem akarom tudni a fentiek miatt! Hagyjuk már őket (Szilárdot és az alpolgármestert is) a fájdalmaikkal! Ne az embert szapuljátok (az ember esendő), hanem a politikust!!!

  72. Gigi szerint:

    Nem kíváncsiság, drága ” ?! “, hanem fairplay kérdése!
    Mert ha nem feded fel a kilétedet előre, akkor mi alapon fogadják el a kihívásodat?
    Ígérgetésed (“ha a kihívást elfogadják, akkor garantáltan meg fogok jelenni”) meg mitől legyen szavahihető?!
    Ez épp olyan, mint a magát újságnak deklaráló info impresszum nélkül! 🙂

  73. Királyerdei szerint:

    Gigi!
    Szerinted is “kegyeletsértés” a gyilkosokat megtalálni és mebüntetni?
    Mire is gondoltam?
    Mivel nem csepeli vagy,elárulom.
    Kérdezz meg akárkit Csepelen,hogy ki(k)nek a kezében van a játékgépmaffia?
    Ha nem hiszed,próbálj Csepelen a saját kocsmádban egy saját játékgépet felállítani.
    Akkor majd megtudod.A góré az év nagyrészét a Kanári szigeteken tölti.
    Kb.200 milkót keres havonta.És erről a rendőrség ne tudna?Nem ha a górék ott is
    megkapják a jattot.Mit is sportolt az “öngyilkos” áldozat?

  74. " ?! " szerint:

    “Gigi”!

    Ne emlegesd a fairplay kérdését!

    Nagyon is a fairplay szabályai szerint járok el az által, hogy lehetőséget kínálok fel részükre a nyilvánosság előtt ismertté vált otromba hazugságaik magyarázására.

    Az nem volt fairplay részükről, hogy nyilvánvalón minden információ birtokában próbálták félrevezetni a nem eléggé tájékozott csepeli választókat.

    Ha itt a csepel.infon visszaigazolják a vitán való részvételi szándékukat, és Csepp Tv a hét elején két egymást követő napon hivatalosan leközli a vita időpontját, akkor fogom felfedni a kilétemet.

    Addig viszont Te is várj türelemmel! Időben megfogod tudni, hogy ki vagyok.

  75. csepeli szerint:

    ” ?! “: “Időben megfogod tudni, hogy ki vagyok.”

    Ezt már most is tudjuk. Egy agyatlan, másolgató fideszbuzi köcsög.

  76. Királyerdei szerint:

    Izééé…admin!
    Ne csodálkozzál,ha elfajul a fórum.
    Ha ilyesmiket eltűrsz,akkor tűrd el a következményeit is.
    Mert lesznek.

  77. Gigi szerint:

    Admin alszik most, talán reggel moderál…

  78. Gigi szerint:

    Kedves ” ?! “,

    nem az én türelmetlenségem kívánja, hogy felfedd kilétedet, hanem az, hogy ismeretlen ember kihívását bölcsek és makulátlanok sem fogadhatják el! Te magad mit tennél, ha úgy hívnának nyilvános vitára (bármilyen, nem csak politikai témában), hogy azt sem tudod, ki az ellenfeled? Ez így sántít…

  79. Gigi szerint:

    Kedves Királyerdei,

    tényleg nem tudom: mit sportolt? Most csak egyre nagyobb a luk az oldalamon… Játékgépmaffiáról Tőled hallok először ebben a vonatkozásban…

    Amúgy a gyilkosok felkutatása önmagában nyilván nem kegyeletsértés. Csakhogy itt nem ez folyik, hanem merő találgatás, akár szimpla szóbeszéd, akár jogos észrevételek alapján! A felelősök felkutatása nem a mi dolgunk, hanem a hatóságoké! Muszáj hinni bennük, ha velejéig romlott is lehet a rendszer, mert mi magunk nem bíráskodhatunk! Értesz?

  80. Királyerdei szerint:

    Mondok:nem kell nekem hinned.
    Kérdezz meg egy csepelit.
    A kettős gyilkosság az más téma.Ott egy mszp-s bérgyilkos “dolgozott”.
    Ha pedig az “elvtársi” bíróságok felmentik őket mondvacsinált ürügyekkel,akkor nekünk kell bíráskodnunk.A “bírák” felett is.Értesz?

  81. anticsóka szerint:

    Gigi:
    Félig, vagy teljesen informálatlan vagy, ez már világosan látszik. De mégis kiállsz azok védelmében, akik kezéhez vér tapad és sok-sok gyötrelmet, keserűséget okoztak az elmúlt évtizedekben. Személyes tragédiák, családok megbomlása, életük keserűsége lett az eredménye Csepel élet-halál urainak a ténykedése, életvitele folytán.
    Úristen! Tényleg idáig süllyedt az újságírócska, hogy elvtelenül védi az elkövetett törvényes bűnöket, miközben tudatlanságából fakadóan “talán”-okra hivatkozik?
    Gigi, nagyon kilóg a szegfű a hátsódból! A stílusod, az erkölcsi hozzáállásod is ennek megfelelő. De ez legyen a Te problémád!

  82. GONDOLKODÓ! szerint:

    Gyurcsány puccsal tört volna totális hatalomra Bővebben a mai Magyar Hírlapban

    A neves bíró szerint beismeréssel ér fel a volt miniszterelnök pénteki levele

    Völgyesi Miklós egy Gergényi-droid képét mutatja a nyilvánosságnak (Fotó: MH)Vélhetően puccsra készült 2006 őszén Gyurcsány Ferenc. A maga keltette felfordulást kihasználva megpróbálta a partvonalon túlra küldeni MSZP-n belüli ellenfeleit, egyben örökre száműzni a Fideszt a közéletből – mondta lapunknak Völgyesi Miklós, a Civil Jogász Bizottság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott bírája, akit arra kértünk, összegezze a négy évvel ezelőtt történt jogsértésekről, zavargásokról a parlamenti vizsgálóbizottság ülésein megismert információkat. Völgyesi emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány még 2004 februárjában, amikor a Győr-Moson-Sopron megyei MSZP elnökévé választották, azt mondta, „le kell verni a jobboldalt”, s hogy az ő feladata lesz ennek a harcnak a levezénylése. Még abban az évben, de már Medgyessy Péter megpuccsolása után, s közvetlenül a december 5-i népszavazáson elért sikerét követően úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy a Fideszt legalább kétszer-háromszor meg kell még vernie, egészen addig, amíg „a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a politikából”. „Minden arra utal, hogy a volt miniszterelnök 2006 őszén látta elérkezettnek az időt a harc végső megvívására. Immár bizonyítékok sorából tudjuk, hogy személyesen ő vezényelte az ország felforgatását” – világított rá Völgyesi Miklós, felidézve a 2006. szeptember 17. és október 23. között történteket.

    „Bene László országos rendőrfőkapitány hivatalos külföldi útra megy, akit előzőleg úgy tájékoztattak a titkosszolgálatok, nyugodtan elutazhat, rendkívüli esemény nem várható. Szeptember 17-én ismeretlenek eljuttatják az őszödi beszéd hangfelvételét a bizalmi körbe tartozó Such György által vezetett Magyar Rádióhoz, ott a technikusok javítanak a hanganyag minőségén, majd nem sokkal később a motoros futárok hada a már feljavított felvételt kézbesíti az összes fontosabb magyar médiumnak. Négy órakor a rádióban lejátsszák a beszédet, egy órával később Gyurcsány nyilatkozatban büszkén vállalja a botrányos szöveget. Este tüntetők gyülekeznek a Belvárosban, másnap pedig megkezdődik az MTV-székház ostroma. A parlamenti vizsgálóbizottság előtt a napokban tett vallomásokból tudjuk, Bene távollétében Gyurcsány felhatalmazásával Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány veszi át a rendőrség, köztük a készenléti egységek irányítását, s mindvégig tartja a forródrótot a miniszterelnökkel, akkor is, amikor a rendőrség érthetetlen magatartásának következtében eldurvulnak az események, majd akkor is, amikor a rendőrök, az ügyészség és egyes bírák segédletével, brutális megtorló hadjáratba kezdenek” – így foglalta össze a tények láncolatát a Civil Jogász Bizottság elnöke. Arra is emlékeztetett, bár egyelőre nincs közvetlen bizonyíték rá, hogy maga Gyurcsány szivárogtatta ki az őszödi beszédet, de azt tudjuk, hogy az ominózus balatonőszödi MSZP-frakcióülésen hivatalból ketten végeztek hangrögzítést. Az egyik felvétel Gál J. Zoltán, a kormányfő akkori legfőbb bizalmasa és kommunikációs államtitkára páncélszekrényébe került. Könnyű kitalálni, mi lett a sorsa.

    Völgyesi Miklós úgy látja, bár a tévéostrom nem jött be Gyurcsánynak, hiszen nem nyílt mód a rendkívüli állapot kihirdetésére, vagy más, a demokratikus intézményeket, köztük az ellenzék mozgásterét korlátozó intézkedésekre, a manipuláció folytatódott. Például amikor le kellett fújni a Fidesz szeptember 23-ra meghirdetett és a kormány távozását követelő emberek százezreit vonzó nagygyűlését, mert Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős miniszter azzal a – ma már tudjuk, hamis – információval kereste meg a Fidesz vezetőit, hogy terrorcselekmények várhatók.

    A neves jogász szerint beismeréssel is felér a levél, amelyben Gyurcsány a múlt pénteken igyekezett megmagyarázni, miért nem jelent meg a vizsgálóbizottság idézésére. Hiszen a bukott kormányfő feleleveníti 2006-os önnön forgatókönyvét, amely szerint neki „a Fidesz által évek óta építgetett gyűlölettel” szemben kellett megvédenie a köztársaságot.

  83. Gigi szerint:

    anticsóka,

    hol értelmezted azt, hogy kiállok bűnözők védelmében? Deme aljas, Gulyás hazug, Szenteczky minimum gyanús a sokszoros hallgatásával… Ezek a személyes tapasztalataim.

    Amiről meg nem tudok, arról kérdezek. Ez miért baj? Világosíts fel, ha nálad a bölcsek köve! Nem szégyellek se tanulni, se a hibákból okulni!

    Azt a jogot tartom fenn magamnak, hogy ha információ (vagy jogerős végzés) híján nem egyértelmű valaki bűnössége, akkor pusztán szóbeszéd alapján ne ítélkezzek felette. Ezt olvasod védelemnek?… 🙁

  84. Gigi szerint:

    Királyerdei,

    értem az önbíráskodás okát, csak kétlem, hogy nekünk, mezei polgároknak van kellő rálátásunk az összefüggésekre, ezért szokták bíróságokra bízni az ítélkezést. Erkölcsi alapunk persze lehet a helyzet valós megítélésére, de a társadalom nem működhet összevissza, ezért kellenek felkent bírák. Én sem vagyok biztos benne, hogy teljesen függetlenek, de ahogy írtam: muszáj hinni benne, mert minden egyéb még a mostaninál is nagyobb káoszt (és vele együtt igazságtalanságot) szülne…

  85. GONDOLKODÓ! szerint:

    “OLYAN A VILÁGON NINCSEN, HOGY A FIDESZ NEM TUDJA AZ IGAZSÁGOT!!!!”

    Folyik egyfajta pszicho terror, másfelől a pszichikai felkészítés! No és ki a rendező?
    Már régen megvannak a pozitív és negatív szereplők csak még nincsen itt a prömier ideje, bár közeleg! Az lenne a méltó, ha az események függvényében, hűek lennénk az ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓN TÖRTÉNTEKHEZ! IGAZÁN SIKERES ELŐADÁS KEREKEDHETNE KI BELŐLE!

  86. anticsóka szerint:

    Gigi:
    Félig, vagy teljesen informálatlan vagy, ez már világosan látszik. De mégis kiállsz azok védelmében, akik kezéhez vér tapad és sok-sok gyötrelmet, keserűséget okoztak az elmúlt évtizedekben. Személyes tragédiák, családok megbomlása, életük keserűsége lett az eredménye Csepel élet-halál urainak a ténykedése, életvitele folytán.
    Úristen! Tényleg idáig süllyedt az újságírócska, hogy elvtelenül védi az elkövetett törvényes bűnöket, miközben tudatlanságából fakadóan “talán”-okra hivatkozik?
    Gigi, nagyon kilóg a szegfű a hátsódból! A stílusod, az erkölcsi hozzáállásod is ennek megfelelő. De ez legyen a Te problémád!

    Gigi szerint:…”Azt a jogot tartom fenn magamnak, hogy ha információ (vagy jogerős végzés) híján nem egyértelmű valaki bűnössége, akkor pusztán szóbeszéd alapján ne ítélkezzek felette. Ezt olvasod védelemnek?…”

    Orosz a balesetet követően majd’ egy évre “kikerült a forgalomból”. Az önkormányzatnak még csak a környékén sem látták.
    A ’98-as önkormányzati választások után viszont újra visszaült az alpolgármesteri székbe.
    A kérdés erre vonatkozott. Ha információhiányban szenvedsz, nem feltétlenül az alattomos támadás a legmegfelelőbb hozzállás. Tájékozódj és akkor vitapartner tudsz lenni!

  87. Gigi szerint:

    Kedves anticsóka,

    épp most tájékozódom: kérlek, mutasd be hitelt érdemlően, hogy OF-et vétkesnek/bűnösnek találták a fenti balesetben! Nem tartod elképzelhetőnek, hogy csak a gyász tartotta távol a politikától?

    Remélem, nem eme életszerű kérdés felvetését veszed “alattomos támadásnak”… (Bár akkor nem tudom, mi mást…)

  88. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Csepeli mszp-sek!

    Már csak 5 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt választási ígéreteiteket.
    Annak ellenére, hogy az ígéreteitek teljesítéséhez már csodára lenne szükség, az alábbiakban emlékeztetőül felsorolom, hogy mit nem teljesítettetek:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől most is eltekintek, ezért azokat nem soroltam fel.

    Csepeli mszp-sek!

    Hazudozás és mellébeszélés helyett most már vereségre való lelki felkészüléssel foglalkozzatok.
    Nyugodjatok bele, hogy az elmúlt 16 évben nyújtott teljesítményetekkel a választást nem nyerhetitek meg, ezért ne hőbörögjetek, hanem Gyurcsány mondását megfogadva “fogjátok be a szátokat”!

    5 nap múlva megkapjátok a megérdemelt jutalmatokat és mentek a levesbe, vagy más meleg helyre.

    Akiknek pedig nem tetszik a helyzet, azoknak a figyelmébe ajánlom Gyurcsánynak azt az ide illő tanácsát, hogy “el lehet innen menni”!

  89. nagyi szerint:

    “?!” Én már tudom,hogy ki vagy te, egy SZAR-KUPAC.

  90. nagyi szerint:

    “”??????!!!!!!”””””????!!!!””””
    Kupac-kupac”””?????!!!!””””
    Már csak 5 napod van,hogy kimásszál a kakiból.

  91. anticsóka szerint:

    Gigi, Te meg vagy buggyanva!

  92. " ?! " szerint:

    Nyilvános vitára hívom Szenteczky Jánost és Borka-Szász Tamást az 5 milliárd Ft értékben elkövetett hazugságaik megvitatása céljából!

    Tisztelt Szenteczky János és Borka-Szász Tamás!

    A Csepp Tv-ben megtartandó nyilvános vitára hívom Önöket a 2010. szeptember 27-én 21:00-kor, 21:03-kor, 21:05-kor és 21:07-kor feltett hozzászólásaimban ismertetett hazugságaik nyilvános megvitatása céljából!

    A választópolgárok tájékoztatását szolgáló vita az alábbi kérdések tisztázására irányulna:

    1.) Miért nincs számon kérhető önkormányzati választási programja a csepeli MSZP-nek?

    2.) Borka-Szász Tamás miért hazudta azt a Csepp Tv által leadott kampányfilmben, hogy az északi bevételből az új önkormányzat rendelkezésére áll közel 5 milliárd Ft, miközben a hivatalos polgármesteri jelentés szerint már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft feladatokkal lekötött pénz volt az önkormányzat számláján, és nyilvánvaló, hogy az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt az átadáskor már a 3,9 milliárd Ft-nál is kevesebb pénz lesz az önkormányzat számláin?

    3.) Szenteczky János miért hazudta azt a kampány füzetében, hogy „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is”, miközben a polgármesteri jelentésből tudhatta, hogy már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, de az az összeg is feladatokkal lekötve, ezért abból a pénzből nem lehet sem a következő ciklus fejlesztési feladatait finanszírozni, sem a költségvetési hiányt csökkenteni?

    4.) Szenteczky János adjon választ arra, hogy miből kívánja finanszírozni a kampányfüzetéből a 21:07-es hozzászólásomba bemásolt kívánsággyűjteményt? Figyelembe véve azt, hogy az új önkormányzat lényegében üres kasszát, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) örökölt adósságot fog átvenni a régi MSZP-s önkormányzati garnitúrától.

    Ha hiányzik Önökből a kellő merészség a nyilvános vitához, akkor jobban teszik, ha sürgősen visszalépnek a jelöltségtől, mert olyan emberek nem valók a választók képviseletére akik az ilyen súlyos hazugságaik tisztázása érdekében nem mernek a választók elé állni.

    Felhívásomat azzal zárom, hogy hordják magukkal a bátorságukat és merjenek igent mondani a vitára, mert csúnya dolog lenne arra hivatkozva megfutamodni, hogy otthon felejtették a bátorságukat!

  93. nagyi szerint:

    “?!””2!??:”
    Tudom ,hogy ki vagy, egy szar -kupac…………..kupaC-SZAR..-.

  94. " ?! " szerint:

    “nagyi”!

    Én meg tudom, hogy bolond vagy, és a mondás szerint “bolondnak az Isten is megbocsát”.

    Egyébként is hiába szöktél meg a hullaházból, hamarosan úgy is a tepsibe kerül a vén rozzant tested, ezért javaslom, hogy ne erőlködj, mert a végén még az októbber 3-i választást sem éred meg és mi lesz a pártoddal ha elveszíti a Te szavazatodat is.

  95. nagyi szerint:

    Remélem van nagyigy, égesd a gyertyát,ne sirjál a hüllaházban……………..
    Akár mitt irsz TE-egy szar kupac vagy………….
    “?!”SZAR-KUPAC-SZAR-KUPAC

  96. Miska72 szerint:

    csepeli meg a csepeli ÖNKORMÁNYZATNÁL MEKKORA TISZTOGATÁS LESZ!
    Kisöprik Az összes SZEMÉT KORRUPT GAZEMBERT a hivataól! 😉

  97. Miska72 szerint:

    NAGYINAK MEG ELGURULT A SZÓGYSZERE. 🙂 🙂 🙂

  98. szigetország szerint:

    nagyinak beszűkült a szókincse. Azt mondja: szar-kupac, vagy kupac-szar. Uramisten! Adj neki egy marék észt, hogy legalább féleszűnek mondhassa magát!

  99. " ?! " szerint:

    A Csepp Tv-ben ma 19:50-kor lejátszott kampányfilmben Birka-Szász Tamás megismételte a több mint 1.100 millió Ft-os hazugságának a történetét:

    Birka-Szász Tamás a Csepeli MSZP volt frakcióvezetője, egyben Szenteczky János fő talpnyalója, az MSZP-s Szenteczky János polgármester-jelölti bemutatása céljából a Csepp Tv által bemutatott kampányfilmben arcátlanul azt hazudta, hogy:
    “Az északi-pénzből jelenleg még rendelkezésre áll a fejlesztésekre közel 5 milliárd Ft”!!!

    Birka-Szász fenti állításával szemben a polgármesteri hivatalos jelentésben az olvasható, hogy
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, amely az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt ma már ennél is lényegesen kevesebb.

    A polgármesteri jelentés alapján megalapozottan kijelenthető, hogy Birka-Szász Tamás ismét birkának nézte a Csepel lakosságát azzal, hogy több mint 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) összegű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

    Birka-Szász Tamás a fenti hazugságával a szavahihetőségének a maradékát is elvesztette, ezért Gyurcsány szavait idézve ” Birka-Szász Tamás fogja be a száját”!

  100. szigetország szerint:

    Már csak öt napjuk maradt a szocialistáknak, és mehetnek a lecsóba.

  101. csepeli szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS!

    Már csak 5 napja van ” ?! “-nak, hogy ígéretéhez híven örökre elkotródjon erről a fórumról!

  102. Jeniszej szerint:

    😛

  103. Gigi szerint:

    anticsóka,

    igazán köszönöm a kimerítő, minden részletre kiterjedő, korrekt válaszodat! 🙁

  104. Gigi szerint:

    Az öncélú trágárság újra megjelent itt, úgy tűnik, lassan ez a téma is berekesztve… 🙁

  105. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te diliflepnis idióta!

    Tegnap 23:42-kor írtad, hogy “Már csak 5 napja van ” ?! “-nak, hogy ígéretéhez híven örökre elkotródjon erről a fórumról!”

    Ne örülj előre!

    A Ti időtök 5 nap múlva valóban lejár és mentek a süllyesztőbe, majd később egyes elvtársaid (és lehet, hogy Te is) az MSZP-s káderképzőbe.

    Én viszont, a Te kívánságodtól függetlenül addig leszek jelen ezen a fórumon, ameddig az MSZP-s agitátorok itteni szemtelenkedése miatt szükségesnek látom.

    Ha viszont sürgősen megfogadjátok a szellemi vezéretektől (Gyurcsánytól) származó tanácsokat, és “befogjátok a szátokat”, vagy elmentek, mert “el lehet innen menni”, akkor valóban nem pazarlom tovább az időmet fórumozásra.

    Tehát, jórészt Tőletek MSZP-s agitátoroktól függ, hogy mikor távozok erről a fórumról.

  106. grün szerint:

    “?!”!
    Te kis pufi koca vagy cuki pofa!
    Tehát akkor csepelinek is azt hazudtad mint nekem, hogy elmész?
    “Én viszont, a Te kívánságodtól függetlenül addig leszek jelen ezen a fórumon, ameddig az MSZP-s agitátorok itteni szemtelenkedése miatt szükségesnek látom”
    A végén még mi leszünk a hibások, hogy a fórumra randítasz!!!
    Hazudós kofa puci!!!

  107. csepeli szerint:

    ” ?! “: Tehát hazudtál? Mert nemrég még nagy hangon hirdetted, hogy csak a választásokig maradsz itt, utána elhúzol a vérbe.

    Emlékeztetnélek, hogy állítólagosan egy Szolzsenyicin nevű szerző azt írta, hogy… stb.

  108. " ?! " szerint:

    Ajánlott olvasmány “grün”-nek, “csepeli”-nek és a többi jellemtelen MSZP-s agitátornak!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), Tátrai Miklós, a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.
    Addig azonban még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! Utána meg még szerényebbek.
    Ezen felül tanuljatok meg kicsinek lenni, és nagyon húzzátok meg magatokat!

    Ha pedig nem tetszik a helyzet, akkor fogadjátok meg Gyurcsánynak azt a tanácsát, hogy “el lehet innen menni”!

  109. Hédy szerint:

    Nyugi már nem tart sokáig 😀
    Addig se unatkozzon senki!

  110. köteles szerint:

    Könyörgöm akasszuk fel – valahol – Európában!

  111. Démosz szerint:

    Tanúskodjon Kulcsár, így bosszút állhat.

Itt lehet hozzászólni !