Együtt az Ország! A 2010. évi augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programja

Augusztus20.magyarorszag.hu

Az alábbiakban az ünnepség-sorozat programját olvashatják. A budapesti forgalmi korlátozásokról és útlezárásokról itt olvashatnak.

9:00-9:30
Magyarország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonása
Helyszín: Kossuth Lajos tér

9:45
Katonazenekarok, hagyományőrzők és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének felvonulása az Oktogon és a Hősök tere között

11:00-13:00
Tisztavatás és katonai bemutató
Helyszín: Hősök tere
11:13
Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ünnepi beszéde
11: 23
Tiszti eskütétel és kardrántás
11: 30
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszéde
12:05
Térzene katonazenekarok előadásában
13:00
Ünnepélyes őrségváltás

14.30-15.30
Lajta hadihajó avatása és hajós felvonulás
A hajós felvonulás helyszíne: a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakasza
A hadihajó ünnepélyes újjáavatása közelről is megtekinthető a Parlament északi kapujának vonalában, mert a Lajta kb. 30 méterre megközelíti a rakpartot a ceremónia alatt.
Az avatásban részt vesz dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és felesége

15:30
Ünnepi köszöntő és szertartás
Helyszín: Clark Ádám tér
Az ünnepségen beszédet mond Nagy Gábor Tamás, a budavári kerület polgármestere.

16:00-16:30
Az összetartozás láncszemei -”Aratómenet”
Helyszín: a Clark Ádám tértől a Bazilikáig
A menetben részt vesznek a Mesterségek Ünnepének hagyományőrzői, az árvízkárosult területekről érkező ötszáz gyermek, valamint a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozójának részvevői

17:00-19:00
Ünnepi Szentmise és Szent Jobb-körmenet
Helyszín: Szent István tér
A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti.

18:00-21:00
Kívánságlánc
Helyszín: Duna-part
Rádiós kívánságműsor és felajánlás-gyűjtés az árvízkárosultak javára.

20:55
Együtt az Ország! Közös gyertyagyújtás az Összefogás Dalára és meglepetés program
Helyszín: Duna-part (Szabadság híd és a Margit híd közötti rakpartszakasz)

21:00-21:20
Ünnepi Tűzijáték
Helyszín: Duna-part

21:30
Világzenei koncert határon túli együttesekkel
Helyszín: Lánchíd pesti hídfője
Az Art-mozaik külhoni művészeti fesztivál szervezésében.

A nap programjának jótékonysági rendezvényei

10:00-18:00
„Szent István-napi étkek” – Magyar Gasztro-sétány a budai rakparton
Helyszín: Bem József tér és Clark Ádám tér
A jótékony felajánlások partnerszervezetei: MAGOSZ és annak Gazdaasszony Tagozata, Magyar Pékszövetség, Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és annak Kézműipari Tagozata, Zsanna-Manna Mennyei Édesség Kft.

13:00-22:00
A Magyar Kormány által vendégül látott 500 árvízkárosult gyermek programjai
20 órakor: Magyarország Tortájának ünnepélyes felvágása
A programon részt vesz a Köztársasági Elnök felesége, valamint politikusok, meghívott művészek, közéleti személyiségek. Élőben közvetít a Magyar Televízió.

54 hozzászólás “Együtt az Ország! A 2010. évi augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programja” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Rossz idő esetén a tűzijáték a Parlament kupolájában lesz megtartva!
    Orbán Viktor felenged néhány lufit, majd üres frázisokat puffogtat!
    Utána aprópénzt szór a devizahitelesek közé! A letaposottakat a következő körmány kárpózolja!

  2. Ditte szerint:

    grünnek egyszer egy ember azt mondta, hogy jó a humora. Sajnos az az ember hazudott.

  3. grün szerint:

    folyt.
    “Tiszti eskütétel és kardrántás”
    Főzőcske, de okosan?
    Ahogy Stáhl Judit mondaná, rántsuk ki a kardot, majd suhintsunk véle a szélrózsa felé? Ha rajta marad a panír, jól dolgoztunk!

  4. pricpracpruc szerint:

    Együtt ünnepel az ország! Persze, mert most nem bomlasztja az ünnepélyeket a Fidesz, nem külön ünnepel. Nem baj, jó ez így, csak vajon meddig tart a nagy egység?

  5. pricpracpruc szerint:

    Néztem a tisztavatást. “Hadseregünk” mind a 64 új tisztje felvonult! A magyar légierő is elrepült a tér fölött. Mind a három harci helikopter, csak két csapatszállító (nem volt három?) és három Grippen. A másik kilencből három szolgálatban, hat javításon. A nem létező ellenség összesz@rta magát! A röhögéstől.

  6. pricpracpruc szerint:

    Minden hadsereg a világon előre fejlődik, modernizálódik. A magyar honvédség (nem hadsereg!) visszafelé fejlődik az időben. Nincs messze az idő, amikor nyereg alatt puhítva a húst, Ausburg felé lovagolnak az ellenséget nyilazva. Addig mi nézzük a Horthy-féle katonákat, most 1920-44 között tartunk visszafejlődésben. Legalább is ami a látványt illeti. Bohóc-sereg!

  7. pricpracpruc szerint:

    A programhoz: mi van, ha Magyarország Tortája szalmonellás? F@sik a kormány? Élén a főcukrásszal?

  8. Manitu szerint:

    Priccprucc, a kommancsoknak soha nem volt ünnep augusztus 20, Szent István király és az államalapítás ünnepe. Az elmúlt éveken is csak a tolvajlás ünnepeit láthattuk, az se zavartatta ezeket, ha emberek haltak meg. Az volt a fontos, hogy menjen a tüzijáték, ömöljön ki a pénz a haveroknak.

  9. csepeli szerint:

    Összefogás dala:
    http://www.youtube.com/watch?v=GnvMFK0MM-E
    Rettenetes giccs!

  10. csepeli szerint:

    Manitu: hát most jól tökön szúrtad magad. Minden idők legdrágább tűzijátéka a 2001-es volt, amit az Orbán-kormány közbeszerzés nélkül rendelt meg. A Pyro-Technik 247 millióért csinálta, de a Happy End már 460 milliót számlázott érte az államnak. Na itt volt a lenyúlás a haveri cégeknek.

  11. csepeli szerint:

    És akkor még nem beszéltünk a 2000-es tűzijátékról, ami 260 millióba került, aminek a felét egy amerikai bejegyzésű cég kapta, melynek tanácsadója Wermer András anyósa volt. A cégnek a tűzijáték megszervezésében semmilyen szerepe nem volt. Amikor ezt firtatták az újságírók, az Országimázs Központ vezetője csak annyit mondott: “Karácsonyestén a nagymamától sem illik megkérdezni, hogy mennyibe került a mákos bejgli.” Ezért csak 2002-ben derült ki az igazság.

    És hát ugye a 2000-es tűzijáték volt az, amiben hamburgereket meg Heineken-féle vörös csillagot lőttek az égre, mert a McDonalds elfekvő petárdakészletét sikerült olcsóér megvásárolni Wermeréknek.

    Nem ez volt inkább a tolvajlás ünnepe, Manitu?

  12. anticsóka szerint:

    pricpracpruc:
    Mivel több helyre is bemásoltad, hadd legyen már “Ausburg” helyesen Augsburg – bocs!
    A többi f@szságodat majd “csepeli tanárúr” kijavítja.

  13. grün szerint:

    Manitu!
    Csak egy kérdés halkan, István jobbkeze a tolvajok figyelmeztetésére maradt meg? Így jár aki …..!

  14. Tóth Mária szerint:

    egyeseken úgy látom fogott a komcsi agymosás, de még le is írják !

  15. Egy Csepeli lakos:) szerint:

    Én az elöttem szólókon kívűl annyit szertetnék csak megjegyezni, hogy egyszerűen imádom, hogy mindíg minden friss hír fent van a csepelinfo.hu-n akár Csepelről akűr Budapestről!:)

    love csepelinfo 😛

  16. delamole szerint:

    Szóval kicsi a repülőgépparkunk? Sebaj! Még bővíthetjük. Ez (relatíve) olcsó és nem ráz 🙂 🙂 🙂
    http://www.rlm.at/galerie/17/Stuka-Winter-20.jpg

  17. miska72 szerint:

    Most hogy hogy nem kell kordon az állami ünnepen?
    🙂 🙂 🙂

  18. grün szerint:

    miska 72! Mert az MSZP-nek nincsen CSŐCSELÉKE!

  19. Szigetország szerint:

    Tisztelt grün úr,
    nem azért nem volt rendbontás, mert a szociknál nincs csőcselék, csak az agyatlan nyugger panelprolik járásképtelenek vagy pedig nem találnak be a belvárosba, mivel a korlátozott szellemi felfogóképeségükkel csak a bezárt gyár és a tizedik emeleti panellakás közti utat ismerik(esetenként a sarki kocsma is közrejátszik;). De se baj én már ölbetett kézzel nézem ahogy kihal ez a maradék véres szájú, vörös agyú nyugger proli. Jó puffogást otthon a panelban;)

  20. " ?! " szerint:

    Kedves kommancsok!

    Tudom, hogy szerintetek Magyarországon már nincsennek (és Csintalan Sándoron kívül, aki vállalja, hogy Ő az volt) soha nem is voltak kommunisták.
    Nekem azonban a fenti hozzászólások alapján szilárd meggyőződésem, hogy a maradékból itt fórumozik néhány fő, ezért az alábbiakban idézem Szolzsenyicin definícióját a kommunistákról:

    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.

    Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

    A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

    A kommunista eltorzult lélek!

    Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

    Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

    Megjegyzés:
    A fenti idézettel leginkább jellemezhető érintett személy hamarosan jelentkezni fog, és azzal próbál védekezni, hogy a fenti idézet nem is Szolzsenyicintől származik.

  21. nagyapó szerint:

    Jellemző a csepeli komcsikra, hogy Szent Istvánkor nem ünnepelnek, hanem gyűlölködő cikkecskéket írnak. Házukon nincs lobogó, nem vesznek részt ünnepségeken, csak megpróbálnak mások ünnepébe belerondítani.
    Jó volt nézni, hogy a Kossuth térről eltűnt a kordon, meg a Gordon.
    Most pedig néhány reagálás a szoci primitív tudatlanságra:
    -pricpracpruc! anticsóka egyik hülyeségét (szociknak hüjeségét) helyre tette, de a másik marhaság a „nyereg alatt puhított” húsról maradt. Ezt az urbánusok találták ki, mivel volt nép, amelynek sosem volt lova, csak szamara, így nem is tudták, hogy a nyers hússzeletet a ló nyereg által feltört sebére tették, gyógyítani a sebet.
    – A hadsereg felszámolása igazi komcsi tevékenység, úgy ahogy Kóhn Béláék tették ’19-ben, majd Gyurcsány(i)ék (de azért a Grippenek utántöltését megoldották 200 milliárdért. Ki keresett ezen?)
    – A II. világháború előtti hadsereg Közép-Európa legkorszerűbb hadserege volt.
    – grün! „…az MSZP-nek nincsen CSŐCSELÉKE!” igaz nincs. A csőcselék egy részhalmaz, az MSZP MAGA A CSŐCSELÉK!!!
    – Bunkó csepeli fellépett zenekritikusnak. Egy komcsi mindenhez ért. Giccsnek minősíti az összefogás dalát, valószínűleg azért, mert nincs ott a két bálna Pa-Dö-Dö, a csaló Sass Józsi, ripacs Hernádi, meg az RTV többi ripacsa. Viszont bunkó csepeli megint tett egyet az összefogásért, az árokásás ellen, igazi komcsi módra.
    – Bunkó csepeli! „A legdrágább tűzijáték 2004-ben volt, 842 millióba került, ebből Gyurcsány(i) részesedett 420 millióval, libás Bajnai 120 millióval, a költség 200 millió volt, a különbséget cusiék vitték el.”
    Az idézet pontossága hasonló bunkó csepeliéhez.
    A többit „?” (miért nem”!” jel? Tudom, mert egy keresztény ember előbb önvizsgálatot tart, azután vádol.) leírta.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. grün szerint:

    nagyapó!
    grün! „…az MSZP-nek nincsen CSŐCSELÉKE!” igaz nincs. A csőcselék egy részhalmaz, az MSZP MAGA A CSŐCSELÉK!!!
    tehát nincs? köszike!

  23. Királyerdei szerint:

    http://atv.hu/cikk/20100820_eloallitottak_a_magyar_nemzeti_garda_uj_fokapitanyat?source=hirkereso

    Jobb lesz,ha a Fidesz a komcsik elszámoltatásával foglalkozik,és nem a Gárda meg a Jobbik b@sztatásával,mert problémák lesznek.

  24. nagyapó szerint:

    Királyerdei péntek 20:17-kor!
    A Fidesz foglalkozik a komcsik elszámoltatásával, l. a börtönök megnyitása. A Jobbik pedig ne masírozgatással, hanem az ország ügyeivel foglalkozzon!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. grün szerint:

    Apu, apuuuuu! Kezdődik! Puskaporszagot érzek!

  26. Királyerdei szerint:

    Nagyapó!A Fidesznek nem dumálni kell,hanem cselekedni!
    Mert egyelőre semmi látszatja sincs.

  27. Manitu szerint:

    Minden törvénytelen dologgal foglalkozni kell, a gárdával is.

  28. miska72 szerint:

    grün zödségeket beszélsz.
    Az emeszpének nincs csőcseléke? Nem szek szellemi fogyatékos szavazói! mert ki az a hülye, aki ezekre szavaz? 🙂 🙂
    A fidesz nem fél a néptől!
    Gyurcsány Fletó meg az elvtársak be voltak sz@rva!
    🙂 🙂 🙂

  29. miska72 szerint:

    Királyerdei a rádió azt mondte, hogy csökent ugyan a fidesz népszerüsége, de még mindíg négyrer annyian támogatják a fideszt, mint az MSZP-t!
    Az emberek 67% elégedett a fideszel!

    Kel még komment?
    🙂 🙂 🙂

  30. Királyerdei szerint:

    Akkor kormányozzanak és csináljanak rendet.Pofázásnak nincs eredménye.

  31. nagyapó szerint:

    Királyerdei péntek 21:02-kor!
    A polgári kormány újra kinyitotta a börtönöket. Sorra vonulnak be az et.-ak. Mit akar? Sortüzet? Talán ez túlzás.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. Szigetország szerint:

    Annyira, de annyira szánalmas a grün és csepeli féle bagázs…….. De végre már nem kell sokat várni és nemcsak az országházból, de a kerületből is eltűnnek az előző rendszerből itt felejtett kommunista férgek. Ti pedig nyugodtan szájkaratézhattok, idegeskedhettek egy letűnt korszak szánalmas kövületei lesztek;) De nosza siessetek gyorsan amíg nem késő Podolák, Avarkeszi és Tóth elvtárs seggét nyalni…. Ki tudja meddig tehetitek még meg…..

  33. csepeli szerint:

    nagyapó, te egy mocskos, hazug disznó vagy! Amit írtam a 2001-es és 2000-es tűzijátékról, az mind tény! Te viszont légből kapott, aljas hazugságokat írtál le a 2004-essel kapcsolatban, amit most találtál ki. Rohadt gennyes disznó!

  34. -Én- szerint:

    Hát nem volt nagy szám ez a tűzijáték ….nem sokat láttunk belőle …

  35. Teri szerint:

    Egyetértek Énnel, mert szerintem is igen szegényesre sikerült ez a tüzijáták.
    Ha jól tudom, akkor kb. 10 perccel rövidebb volt, és elvileg azért tervezték ilyen szerényesre, mert az árvízkárosultaknak ment az erre szánt összeg fel nem használt része.

    Ha ez így történt, akkor nem sajnálom, hogy nem volt a legpompázatosabb esemény!

    Legyen így!

  36. codec szerint:

    Minden adott volt a kordon mentes ünnepléshez: szép idő, valamint eltűntek a Parlament mellől (reméljük végleg) a nemzetgazdaság szándékos elzálogosítói.

  37. Manitu szerint:

    Nem elég, hogy 2006-ban emberek haltak meg a dilettáns tolvajkormány miatt, nem elég, hogy aljas módon négy évig nem ismerte el a hibáját a tolvajok kormánya, hogy minden ünnep kordonok és balhék között zajlott, mert Gyurcsány szándékosan hergelte az embereket a hazugságaival, Csepeli és társai még az árvízkárosultak megsegítésén is vinnyog, neki az is giccses.

    Szégyenletes emberek vagytok. Amikor a magyarság összefog, adakozik azoknak, akik áldozataivá váltak az időjárás viszontagságainak – no meg a multik harácsolásának ott, ahol üzletközpontok épültek az ártérben – ti itt mindenbe beleköttök, bunkó tahók módjára fikáztok mindent ami él és mozog, aki pénzt ad a károsultaknak vagy segít.

  38. grün szerint:

    Szigetország!
    Viktorodnál túl hosszú a sor, én meg utálok várólistán lenni!

  39. grün szerint:

    Manitu!
    “üzletközpontok épültek az ártérben”
    Addig a pár napig igaz volt a reklám!
    Rendkivüli akciós élőhal vásár az Ósenban!
    Saját csónakkal, szerszámmal további engedmény!
    A karácsonyi hallal ne várja meg az őszi áremelkedést!
    Nem értelek! Azzal, hogy nem mentem ki a tűzijátékra a rám eső költséghányadot felajánlottam a rászorulóknak!

  40. Manitu szerint:

    Tájékozatlan vagy. Olvass utána!

  41. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Kedves “csepeli mszp-sek”!

    Már csak 42 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt alábbi választási ígéreteiteket:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől eltekintek, ezért azokat fel sem soroltam.

    Csepeli mszp-sek!
    Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor hétvégén is dolgozva, a hátralévő 42 napban még behozhatjátok a fentebb felsorolt sok éves lemaradásotokat, és ha ez a csoda sikerülni fog, akkor még a választást is megnyerhetitek.

    Ha viszont nem sikerül behozni, akkor mentek a levesbe! (Vagy más meleg helyre.)

    Hajrá csepeli mszp-sek!

    Csipkedjétek magatokat, mert gyorsan eltelik ám az 42 naptári nap (a 30 munkanap)!

  42. csepeli szerint:

    De bunkó vagy bazmeg, Manitu. Nem az adakozás a giccses, hanem az Összefogás dala. Szirupos, nyálas dalocskák nélkül nem lehet adakozni? Én magam is adakoztam. Te vajon megtetted-e?

  43. Kovács Ernő szerint:

    Az igazi agusztus 20-a, amit a Fidesz tévéi nem adtak! http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek/politika/az-igazi-agusztus-20-a_-amit-a-fidesz-tevei-nem-adtak_ Konszenzus, megegyezés? Orbánnal, soha!!!!!!!!

  44. miska72 szerint:

    Királyerdei Csepelen még az MSZP POFÁZIK!
    De már nem sokáig!

    🙂 🙂 🙂 🙂

    VÖRÖS CSEPEL GEME OVER!

  45. Kovács Ernő szerint:

    Jobbik Margit sziget 2010 08 20
    http://www.kommentalok.eoldal.hu/ Narancsinfulenza járványban szenvednek sokan!

  46. " ?! " szerint:

    Ernőke!

    Két rövid megjegyzés a hozzászólásaidhoz:

    1.) Azzal vigasztalódj, hogy augusztus 20.-án más bűnelkövetőket is őrizetbe vett a rendőrség, nem csak Inárcsi Józsefet.

    2.) A “Konszenzus, megegyezés? Orbánnal soha!!!” megszólalásoddal kapcsolatban azt hallottam, hogy Orbán Viktor még akkor is tojik a véleményedre, ha nem rakod ki a szobád falára Orbán Viktornak a kuruc.info által kreált “GENIUS OF ORANGE” feliratú képét, vagy ha csoportosan veritek a földhöz a feneketeket a “narancsinfulenza járvány” ellen.

  47. csöves szerint:

    T.Szigetország! Szeretnélek megkérni , hogy ne vedd aszádra a nyugdíjasokat és a panelban élőket . Már az is baj ha valaki ledolgozta az életét és még él , esetleg nyugdíjat is kap ? A panelprolikról meg annyit ,hogy becsületes munkával, gyermekeket nevelve nem igen lehet kertes ingatlant vásárolni. Szerintem . Vagy talán ha munkából nem telík akkor lopjon mindenki ?

    ui. nem vagyok gyugdíjas ,de panelban lakom és munkából élek ,ez baj?

  48. miska72 szerint:

    Szigetország nem rád gondolt csöves, hanem a 70-80 év közötti nyőgdíjasokra akik még mindíg ellenzővel járnak mint a ló! 😉

  49. miska72 szerint:

    Illtve csöves, nem rád gondolt szigetország. pont dordítva írtam.

  50. Lora :) szerint:

    Kedves csepeliek, budapestiek, magyarok!

    Életemben megéltem már pár tűzijátékot, de ugye az idei volt, ami kérdéses, hogy megrendezésre kerül-e. A csepel.info is egy tökéletes hely arra, hogy köszönetet nyílvánitsunk a csodálatos, színpompás rendezvényért minden szervezőnek, és finanszírozónak. Ez nem semmi, hogy a legsúlyosabb árvízhelyzet mellett, miközben nagyon is jól tudta mindenki, tőlünk 200 km-re házak omlottak össze, de mégis egy pillanatra jó volt megfeledkezni a borzalmakról, és csendben, magunkban elszámolhattunk az idővel.

    Régóta nem, de most éreztem újra, hogy jó magyarnak lenni, jó érzéssel hallgattam-néztem a rendezvényeket a városban, se egy hangos bekiabálás, tojászápor elől sem kellett menekülni 🙂 ünnepelhettünk, és az idő is nekünk kedvezett.

    Azt gondolom (még akkor is ha kicsit morbid a hasonlat) hogy ennek a rendezvénysorozatnak a végén rádöbbentem tényleg össze kell fogni. Nem érdemes azzal tölteni az időnket, hogy egymást dobáljuk sárral, miközben egy a CÉL.
    Nézegettem az embereket, figyeltem őket, ahogy élvezkednek a durrogtatások közepette, és arra jöttem rá, ha helyes irányt mutatnak nekünk, képesek vagyunk végigmenni rajta!!!!

    Nevetségesnek hangzik, de a műsor után kifejezetten azt éreztem, hogy közbiztonság van, rengeteg rendőr vigyázott az emberekre, irányították a forgalmat, adtak útbaigazítást turistáknak, egy mesebéli országban éreztem magam, ahol az emberek este teljes nyugalommal sétálhatnak, gyönyörködhetnek Budapestben.

    Magyarok! Csodálatos ez a Budapest! És aki ezt még nem érzi, sétálgasson a Clark Ádám tér környékén, és tegyen egy nagy kört, bárhova néz, szebbnél szebb építészeti remekművek, kis utcácskák, mélyen a lelkemig hatoltak a játszott zenék (többek közt Piramis-szállj) végképp szerelmes lettem a szülővárosomba, és örömkönnyekkel a szememben csókoltam meg a kedvesemet, fogtam a kezét, és hálát adok azért, hogy végre tudom jóirányba menő változások elébe nézünk –

    Ehhez viszont mindnyájunkra szükség lesz!

    SZERETLEK MAGYARORSZÁG!

  51. " ?! " szerint:

    A szívemből szóltál “Lora:)”, ezért ezt a csatlakozó hozzászólásomat így zárom:

    SZERETLEK MAGYARORSZÁG! ÉS TÉGED IS SZERETLEK LORA!

  52. csepeli szerint:

    Ne játszd az eszed, bumburnyák.

  53. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    A jó édes anyukádtól is mindig a 12:39-kor beírt módon, a “bumburnyák” köszönő szavaddal szoktál elköszönni?

  54. Lora :) szerint:

    Kedves “?!”
    köszi a kedves bejegyzést 😉

Itt lehet hozzászólni !