Nem pártkampányt kellene a közpénzből fizetni

“Hajrá Krisztián, csak így tovább! Jó képviselő lesz belőled!”

Csepel.info

Kell egy csapat – közpénzből pedig reklám Szenteczkynek

A lényeget ragadta meg az az Ogre nevű fórumozó, aki a csepeli MSZP kampányblogján kommentálta a fenti szavakkal a Takács Krisztiánnal, a  közpénzzel kitömött Csepel FC Kft. tulajdonosával készített álinterjút.

Takács nem mellesleg az MSZP önkormányzati képviselő-jelöltje is. Az interjú pedig azért készült, hogy szerepeltessék.

Takács és Szenteczky összeborul

Takács Krisztián folyamatosan hasznot húz abból, hogy néhány évvel ezelőtt összebútorozott Szenteczky Jánossal, a Csevak Zrt. vezérigazgatójával, az MSZP őszi polgármester-jelöltjével. Először azonban ő kedveskedett az ifjú szocialista politikusnak – aki már akkor az MSZP elnökhelyettese volt – azzal, hogy a Csepel FC egyesület alelnökévé választatta.

A kép furcsa, de érthető: akit az élet nem tett naggyá, azon a Photoshop segített

Ekkoriban készültek azok a képek, amelyek még az önkormányzati tulajdonú csepeli piacra is kikerültek. Ezeken Takács és Szenteczky együtt őrködnek a csepeli foci jövőjén. Ma már több kerületi helyszínen megtalálhatók ezek az “ingyenes” polgármester-jelölti kampányképek: “Kell egy csapat!” felirattal. Szegény Minarik Ede!

Jó tett helyébe, jót várj!

Szenteczky és a csepeli MSZP nem hálátlan jótevőjének. 2008. november 7-én Borka-Száz Tamás MSZP-s frakcióvezető és az akkor még “jó nevű ügyvéd” párttársa, dr. Gulyás Gábor előterjesztésében külön 5 millió Ft költségvetési pénzt kapott a Csepel FC.

Idén Borka-Szász – a csúfosan elvesztett országgyűlési választás után – már 15 millió közpénzt javasolt Takács cégének, s ezt elvtársai meg is szavazták. Nem tévedtünk, amikor cégről beszéltünk, hiszen a Csepel FC – teljes nevén Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság – nem más, mint egy nyereségérdekelt vállalkozás, amit a csepeli szocialisták – a brutális hiánnyal küzdő önkormányzat költségvetéséből – támogatnak.

A cégtár szerint Takács mellett az a Losonci Róbert is tulajdonos, akinek édesapja Losonci Flórián, a Csepel SC volt igazgatója. (Losonci Flórián volt az a csepeli lakos is, aki a jogerős bírósági ítélet után a Csepel SC-ről kiírt helyi népszavazást – amit Németh Szilárd sporttanácsnok kezdeményezett – megfúrta.) A kft. székhelye egyébként megegyezik a off shore hátterű INDOTEK csoport által bitorolt Csepel SC Alapítvány székhelyével: 1212 Bp., Béke tér 1.

Kabaré: egy Csepel FC-s plakát a több százból a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ide egy hét múlva Takács Krisztián választási plakátjai kerülnek (szintén a önkormányzati támogatásból?)

Közbeszerzés egy pályázóval

Tavaly valamilyen oknál fogva sürgős lett a kerületi MSZP-s vezetőknek, hogy műfüves pályát létesítsenek a királymajori iskolában. Nagy nehezen ki is írták rá egy pályázatot. Már ekkor mindenki azt rebesgette, hogy a győztes Takács Krisztián lesz. A Fidesz tiltakozásul nem is vett részt a bírálatban.

Nem nagy meglepetésre így is lett, Takács egyetlen pályázóként fölényesen nyert, és be is ruházhatott. Azt mesélik, jól megy az üzlet, mindig rúgják a bőrt a pályán.

Zajvédő nuku – nyugalmat szeretnének a szomszédok

A megállás nélkül – azaz hétvégén is folyamatosan használt – pályával szomszédos lakóknak már tönkre is tették az idegeit. Nincs zajvédő, a palákon csattanó lövések zárt ablakokon keresztül is elviselhetetlenek. A szomszédos kertekbe átlőtt labdák száma egyes vélemények szerint akár be is kerülhetne a Guinness-rekordok közé.

A Kossuth Lajos út se maradhatott ki, ide is jutott egy plakát Photoshop-óriás Szenteczkyvel – kinek, miből és mennyit fizettek?

A lakók tiltakozását ugyanakkor értetlenség fogadta az önkormányzatban, sőt még sport- és ifjúságellenes vádakat is a fejükhöz vágtak. A velük való találkozáskor egyedül Németh Szilárd tett ígéretet arra, hogy – amennyiben erre az intézkedésre felhatalmazást kap októberben – rendet és nyugalmat fog teremteni, úgy, hogy a sportolási lehetőségek se sérüljenek.

Kérdésünkre Németh azt is elmondta, nagyon meglepte, hogy Takács Krisztián ennyire nyíltan beállt Szenteczky és az MSZP mögé. Jól látható, ahogy a Kft-be ömlesztett közpénz átalakul MSZP-s polgármester-jelölti kampányplakátokká és politikai hirdetésekké. Az ilyesminek soha nem volt jó üzenete. A sportot a sportért magáért és a sikerek reményében szokás támogatni, nem pedig kampányplakátok készítéséért – szögezte le a sporttanácsnok.

Csepel.info

157 hozzászólás “Nem pártkampányt kellene a közpénzből fizetni” bejegyzésre

  1. BaráTOM szerint:

    Mindig tudtam, hogy sunyiban olvassátok a CSIP-et! Jól teszitek!
    Aki esetleg nem (vagy nem vállalja, hogy igen), annak némi ízelítő az igazság oldaláról:

    Fideszes városok vezetik az adóslistát
    Nem tudni, hogy Németh Szilárdnak milyen tervei vannak, így csak abból indulhatunk ki, hogy a fideszes városok, és kerületek súlyos adóságállománnyal küzdenek. Nem árt tudni a tényeket.

    Közbeszéd tárgyává vált Borbély Lénárd, és Németh Szilárd újabb árnyékra vetődése, avagy sok hűhó semmiért!
    (Ez a cikk arról a bizonyos Árpád 12 társasház ügyében összetrombitált ítélőszékről szól, ahová a nagy kapkodásban a csepeli rendőrkapitányt is meghívták. Aztán ott fürödtek a verítékben, mert kicsit meg lettek vezetve, és lufit lőttek. Jelzem, ma a Szent Imre téri postán hallottam a sztorit, mert tényleg közbeszéd.)

    Az igazság “odaát” olvasható!

  2. "*" szerint:

    Az idei Sport Bálon Németh Szilárd a színpadon állva azt mondta, hogy nagyon sokat köszönhet a Csepeli Sport Takács Krisztiánnak. Sőt kifejezetten méltatta. Most akkor mi van? Ja, kampány. De ez milyen gyenge, izzadságszagú írás.

  3. Borka-Szász Tamás szerint:

    “A kép furcsa, de érthető: akit az élet nem tett naggyá, azon a Photoshop segített “…

    Ha hasonló mondatokat eresztene meg bárki Orbán Viktor miniszterelnökről, arra is azt mondanám, hogy gyerekszobát nem látott vértahó….

  4. Borka-Szász Tamás szerint:

    Csak néhányat a gyöngyszemekből (alátámasztandó Ábel szerkesztő úr alaposságát):

    1. “Takács nem mellesleg az MSZP önkormányzati képviselő-jelöltje is. Az interjú pedig azért készült, hogy szerepeltessék.”
    Szenzáció! A Csepelinfo vajon miért szólaltat meg minden írásában (kizárólag) Fideszes politikusokat (főleg a sporttanácsnok urat)? Ááááááááá, nem azért, hogy szerepeltesse, dehogy…….. hazugság minden ilyen sugallat.

    2. “külön 5 millió Ft költségvetési pénzt kapott a Csepel FC.”
    “már 15 millió közpénzt javasolt Takács cégének”
    A legnagyobb (vélhetően szándékos) árnyékra vetődés az egész cikkben. Az önkormányzat semmilyen formában nem támogathat semmilyen gazdasági társaságot, kft.-t. A támogatás minden esetben a Csepel Sportegyesület kapta (lehet, hogy nem pontos a név). Az Egyesület szponzorálja (tudomásom szerint) a teljes utánpótlás nevelést, a sporteszközöket szerez be, stb. – a támogatások elköltéséről pedig minden esetben számlával köteles elszámolni az önkormányzat felé.
    Nyilván az utánpótlást finanszírozó Egyesület és a felnőtt (profi) labdarúgást menedzselő FC Kft. között szoros az együttműködés, de ebben semmi kivetnivaló sincsen.
    Magyarul lehet kéjesen elemezgetni a Csepel FC Kft. tulajdoni viszonyait, csak éppen érdektelen.

    3. “Idén Borka-Szász – a csúfosan elvesztett országgyűlési választás után – már 15 millió közpénzt javasolt Takács cégének, s ezt elvtársai meg is szavazták.”
    A cikkből lemaradt, hogy további 25 millió Ft került szétosztásra 8 kiemelt csepeli sportegyesületnek, illetve további milliók mintegy két tucat csepeli sportegyesületnek. Ja, és a csepeli sport nagy barátja, Németh Szilárd “sporttanácsnok” úr (és a teljes Fidesz frakció) EGYIK előterjesztést sem szavazta meg (utóbbi azért kínos, mert Németh Szilárd saját előterjesztéséről van szó, de még csak meg sem jelent a testületi ülésen annak tárgyalásán).
    Jaj, erről a csepelinfo elfelejtett részletesen beszámolni hú olvasóinak…. :-)))

    4. “velük való találkozáskor egyedül Németh Szilárd tett ígéretet arra, hogy – amennyiben erre az intézkedésre felhatalmazást kap októberben – rendet és nyugalmat fog teremteni, úgy, hogy a sportolási lehetőségek se sérüljenek.”
    Ha kicsit hallhatnánk egy hangyányi konkrétumot, hogy milyen megoldást talált ki Németh úr erre a nyakatekert feladványra (mint jogos lakossági panaszra)?
    Vagy mint tavasszal? Előbb válasszatok meg, aztán majd nyugi, megoldom a problémát? :-))

  5. codec szerint:

    Tegnap egy borítékot találtam a postaládában. A bemutatkozó levél írója az MSZP helyi jelöltjének mondja magát.
    A borítékon és a levélen sehol egy szegfű vagy egy logo. A végén az illető elérhetőségének a saját telefonszámát és e-mail címét adta meg. A pártiroda elérhetősége sehol.

    Ezek után két kérdés merül fel bennem:
    – egyáltalán ő lehet az, akinek mondja magát?
    – ennyire szégyenli a múltat, hogy se szegű, se az utcai nagy plakátokon látható reform szocialista kockajel nem került a papírra?

    Persze, eszembe jutott egy harmadik verzió is: a kassza üres, elvittek mindent az elvtársai és a szegényes bemutatkozó levél saját költségen készült.

  6. Borka-Szász Tamás szerint:

    Bocsánat, egy mondat még elkerülte a figyelmemet:
    “Losonci Flórián volt az a csepeli lakos is, aki a jogerős bírósági ítélet után a Csepel SC-ről kiírt helyi népszavazást – amit Németh Szilárd sporttanácsnok kezdeményezett – megfúrta.”

    Hát, azok a fránya tények megint. Losonci Flórián semmit nem fúrhatott meg, ugyanis fellebbezését (amihez csepeli lakosként és állampolgárként joga van) a bíróság elutasította (2009. nyarán járunk) És miután a népszavazási kérdésben MINDEN fellebbezést elutasított a bíróság, kapaszkodjanak meg, mi történt?

    Nem, a Fidesz nem kezdte meg az aláírásgyűjtést. Helyette Németh Szilárd úr nyújtott be kifogást a bíróságon, lényegében megtámadta SAJÁT kezdeményezését – nyilván időhúzási céllal. Ezt a bíróság szintén elutasította (2009. októberében járunk).

    2009. októbere óta a Fidesz – ha benyújtaná a csepeli jegyzőnek a bíróság által már többszörösen jóváhagyott kérdéseket (CSEPEL SC, kórház stb.), a jegyző azt hitelesítené (nem is tehetne mást) és folyhatna az aláírásgyűjtés.
    Azóta is nagy csend van, a Fidesz szép csendben ejtette az ügyet. Aki megfúrta a kezdeményezést, az nem volt más, mint saját maga. Csak akkor minek kellett hülyíteni hosszú hónapokon keresztül a CSepel info olvasóit?????????????????

  7. codec szerint:

    T. Borka-Szász úr!
    Az utolsó pontban feltett kérdésére Németh úr minden bizonnyal megadja a választ.
    A magam részéről azért szorítok, hogy – a máig tisztázatlan körülmények között átjátszott Alapítvány tulajdonosi jogok után – a területre hosszú távú rendelkezés születik: csak sport célra lehessen használni.
    Az Önök által oda álmodott toronyházak helyett.

  8. Manitu szerint:

    Borka-Szász et. meg sem próbál cáfolni, inkább próbálja a témát kicsit eltolni Orbán Viktor felé.

    Beszédes!

    Borka-Szász et. meg sem próbálja cáfolni, hogy az itteni lakók szemében vörös fényben tündöklő pártjából vérben tocsogó bűnbandává olvadó mutyigalerije lakást adott a csepeli mészárosnak!

    Beszédes! De inkább beszélnének már Borka et., unjuk a hallgatást, hogy csak itt lehet olvasni arról, hogy Deme, Kun, Gulyás, Tóth, Orosz, Szenteczky et-ak, meg Gorka et. miket művelnek.!

  9. Gordon szerint:

    De hol van Red Bull? 🙂

  10. Manitu szerint:

    Borka úr!

    Van valami parancsolatja az MSZP-nek a közpénz párt- és magánfelhasználásáról? Csak, mert én azt tanultam, hogy “Ne lopj!”, miközben itt lakásügyeiket meg az iskolai gyilkosságokat nézve ennek pont az ellenkezőjét látom. Ja, ha jól tudom az illetékes et. meg udvari bonyolító volt, ez is érdekelne.

    Várom válaszát.

  11. Borka-Szász Tamás szerint:

    Kedves Manitu!

    “Borka-Szász et. meg sem próbál cáfolni, inkább próbálja a témát kicsit eltolni Orbán Viktor felé.”
    Akkor vagy nem tetszett elolvasni a következő (hosszabb) hozzászólásomat, vagy nem tetszik tudni magyarul… 🙂
    Szerintem meg Ön az, aki az általam beírtakat semmilyen formában NEM cáfolja, hanem személyeskedéssel próbál (elég gyengén) terelni…

    “Borka-Szász et. meg sem próbálja cáfolni, hogy az itteni lakók szemében vörös fényben tündöklő pártjából vérben tocsogó bűnbandává olvadó mutyigalerije lakást adott a csepeli mészárosnak!”
    A másik témához írt hozzászólásaimat az adott cikknél kell keresni. Lásd az előző
    pontban leírtakat.

    “Ja, ha jól tudom az illetékes et. meg udvari bonyolító volt, ez is érdekelne.”
    Kedves Uram! Ezt a témát már ezerszer lerágtuk ezen a portálon, minden ezzel kapcsolatos (olykor kétes hangnemben leírt) kérdésre válaszoltam (visszakereshető, Ábel úr vagy admin szívesen a rendelkezésére bocsátja szerintem).
    Ehhez képest kifejezetten Ön az, aki minden alkalommal rácsodálkozik a témára, és ezzel kapcsolatban tücsköt-bogarat összehord.
    Ehhez már olyan szemellenzősnek, olyan narancsködben úszó szemekkel és aggyal kell rendelkezni, ami – eddig azt hittem – nem is létezik.
    Tévedtem.

  12. Borka-Szász Tamás szerint:

    codec:
    2010. augusztus 13., péntek 07:20-kor

    “T. Borka-Szász úr!
    Az utolsó pontban feltett kérdésére Németh úr minden bizonnyal megadja a választ.”

    Akkor ezek szerint Ön is türelmetlenül várja azt. Reméljük, még okt. 3-a előtt megtudjuk, mert úgy volna fair, nem?

    “A magam részéről azért szorítok, hogy – a máig tisztázatlan körülmények között átjátszott Alapítvány tulajdonosi jogok után – a területre hosszú távú rendelkezés születik: csak sport célra lehessen használni.
    Az Önök által oda álmodott toronyházak helyett.”
    A területet az érvényes szabályozási terv szerint JELENLEG is kizárólag sport célra lehet használni, ott csak sportcélú ingatlant lehet építeni (az egy dolog, hogy ilyet a kutya sem épít magánpénzből, mert nem éri meg, de ez egy dolog, közpénz meg nincs pár fölös milliárd, sajnos!).
    Amíg a szabályozási tervet a helyi testület meg nem módosítja (ilyen nem történt és ebben a ciklusban sem fog már történni, ez biztos), addig a Béke téren nem lehetnek “toronyházak”….

    Szerintem egyetértünk abban, hogy jó lenne újra látni a Béke teret régi fényében, XXI. századi színvonalú sport létesítményekkel. Csak ehhez egy MŰKÖDŐ finanszírozási megoldást kellene kidolgozni (a politikai jelszavak itt kevesek lesznek, sajnos)….

  13. értetlen szerint:

    Nem értem? Miért baj, ha végre a sportot, és az annak újraélesztésén dolgozó, és abba évek óta rengeteg időt, pénzt, energiát beleölő Takács Krisztián munkáját támogatja a csepeli önkormányzat?

  14. értetlen szerint:

    Ja, és nem értem, miért lenne az a Takács-interjú álinterjú? A csepelfc.hu-ról vette át a szoci ellen-csepelinfo…

  15. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Kedves “csepeli mszp-sek”!

    Már csak 51 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt alábbi választási ígéreteiteket:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől eltekintek, ezért azokat fel sem soroltam.

    Csepeli mszp-sek!
    Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor hétvégén is dolgozva, a hátralévő 51 napban még behozhatjátok a fentebb felsorolt sok éves lemaradásotokat, és ha ez a csoda sikerülni fog, akkor még a választást is megnyerhetitek.

    Ha viszont nem sikerül behozni, akkor mentek a levesbe! (Vagy más meleg helyre.)

    Hajrá csepeli mszp-sek!

    Csipkedjétek magatokat, mert gyorsan eltelik ám az 51 naptári nap (a 35 munkanap)!

  16. Ábel Attila szerint:

    Kedves Értetlen!

    Talán az a baj, hogy Takács nem a sportra költi azt a pénzt, amit a sportra kellene, hanem az MSZP-s polgármester-jelölt reklámjára.

    Elnézve Szenteczky János és a Csepel FC teljesítményét, számomra egyértelmű, hogy kire-mire lenne érdemesebb a pénzt költeni. Engem nem zavar, hogy Takács képviselő-jelölt lesz, az ellenben igen, ha a képviselő-testülettől kapott közpénz-támogatást vagy a tagdíjakat közvetve vagy közvetlenül az MSZP reklámozására fordítja. Márpedig ezek a Csepel FC-s plakátok erősen arra utalnak.

  17. értetlen szerint:

    Takács Krisztián rengeteg saját pénzt költött már a Csepel FC-re, épp ezért felháborítónak találom a vádat. Talán nem kellett volna magát beleártani a politikába, de hogy a sportra kapott támogatást a sportra költi, az látszik a sporttelepen, ahová érdemes mostanában kinézni, és nem csak a felnőtt csapat meccseire, hanem a hétközi edzésekre. Régen rúgta a bőrt ennyi gyerek ezeken a pályákon, mint most. Krisztián rengeteget tett azért, hogy végre valami épüljön is itt. Idén a második edzőpályát is felújítják. Megmozdult valami a Béke téren, és nem lenne jó, ha ez a politikai játszmák martalékává válna.

  18. Ábel Attila szerint:

    Takács Krisztián nyugodtan beleárthatja magát a politikába. Joga van hozzá. De az önkormányzattól kapott közpénzt nem költheti politikai reklámra.

  19. "*" szerint:

    Ábel Attila, Ön honnan tudja, hogy milyen pénzt költ Takács kampányra?
    Én meg azt hallottam, hogy Németh Szilárd a lenyúlt kampánypénzekből költözött minden választás után, nagyobb és nagyobb lakásba, majd családi házba.
    De hallottam azt is, hogy múlt héten oda csődítettek mindenkit az Ady lakótelepre, egy kiadós balhé reményében és jól felsültek, kb. a lakók kikérték maguknak, hogy önök miért szólnak bele a társasház ügyeibe.
    Egyébként a Kis-Duna part környékén azt is rebesgetik, hogy Szilárd múltkor megrugdosta a kutyáját, konkrétan szemtanúi voltak az esetnek.
    De dokumentumok bizonyítják azt is, hogy Németh Szilárd, mint sporttanácsnok a saját előterjesztését, a csepeli sportklubbok támogatását nem szavazta meg.
    Takács Krisztián sosem volt sporttanácsnok, de százszor többet tett a Csepeli sportért, mint maguk együttvéve. És ezt annak a sok száz gyereknek a szülei is pontosan tudják, akik Takácsnál sportolnak.

  20. Gordon szerint:

    Ha a csepeli mszp-n múlott volna, akkor már világítás se lenne a Béke téri stadionban.

  21. Manitu szerint:

    A képeket nézve azért itt milliós tételről van szó. Ha Takács Krisztián ezt normálisnak tartja, egy buznyákot sem érdemel! Pont olyan, mint a többi szoci: azt tartja normálisnak, amit más ember lopásnak mondana. A lakásmutyikon se mérgelődik senki az MSZP-ben, tök természetes nekik, amit műveltek.

  22. Manitu szerint:

    Gordon!

    Ha Takácson meg az MSZP-n múlna, már egyáltalán nem lenne Béke téri stadion. Takács új pályáját is azért építették, hogy a Csepel SC-t nyugodtan lebonthassák.

    Ne nézzük már hülyének egymást! A focipályának a Csepel SC-ben lett volna a helye, nem pedig egy családi házakkal körülvett helyen!

  23. " ?! " szerint:

    BaráTOM: 2010. augusztus 13., péntek 01:31-kor

    Mindig tudtam, hogy sunyiban olvassátok a CSIP-et! Jól teszitek!
    Aki esetleg nem (vagy nem vállalja, hogy igen), annak némi ízelítő az igazság oldaláról:

    Fideszes városok vezetik az adóslistát
    Nem tudni, hogy Németh Szilárdnak milyen tervei vannak, így csak abból indulhatunk ki, hogy a fideszes városok, és kerületek súlyos adóságállománnyal küzdenek. Nem árt tudni a tényeket.
    ——————————–

    Kedves s/ma “BaráTOM”!

    Ismét önként szaladtál bele egy jó nagy pofonba a fenti írásoddal.

    A fenti szöveg leírásakor, szokásotoknak híven, a Gyurcsánytól tanultaknak megfelelően, “az igazság nem teljes kibontásával” akarod félrevezetni a témát nem ismerő gyanútlan választókat, ezért az alábbiakban “kibontom” a teljes igazságot.

    Az igazság a következő:

    A MSZP támogatásával létrejött Progresszív Intézet a napokban nyilvánosságra hozott egy felmérést a 23 fővárosi kerület önkormányzatának, valamint 23 megyei jogú város önkormányzatának a helyzetéről.

    Ebben az értékelésben Csepel a budapesti kerületek között, a legjobbak eredményéhez viszonyítva, és helyezés szempontjából, az alábbiak szerint szerepel:

    Új lakások építése a budapesti kerületekben összesen:
    1. helyezett: a XIII. kerület évi 660 lakás építésével,
    19. helyezett: a XXI. kerület (Csepel) évi 130 lakás építésével.

    Ezer lakosra jutó új lakások építése: budapesti átlag 5,7 lakás/ezer fő,
    XXI.ker. (Csepel) 1,6 lakás/ezer fő.

    Egy főre jutó adósság állomány Budapesten:
    1. helyezett: a XIII. kerület, 1.682,- Ft/fő !!!!!!,
    19. helyezett: a XXI. kerület (Csepel) 623.500,- Ft/fő. (Megjegyzés: Csepelen annak ellenére ilyen sok az 1 főre jutó adósság, hogy a kerületi fejlesztések megvalósításához rendelkezésre állt a Csepel Északi területeiért kapott 9,3 milliárd Ft rendkívüli bevétel, amelyhez hasonló bevétellel más kerületek nem rendelkeztek.)

    Ezer lakosra jutó vállalkozások száma Budapesten:
    1. helyezett: az V. kerület, 516 vállalkozás/ezer fő,
    23. helyezett: a XXI. kerület (Csepel) 135 vállalkozás/ezer fő. (A szöveges értékelésben Csepelt negatív példaként konkrétan megemlítik.)

    Egy főre jutó önkormányzati bérlakás állomány:
    Csepel a vidéki városoknál is sokkal rosszabbul áll az ezer főre jutó 10-nél kevesebb (ezért nem értékelhető) lakással.
    Például Győrben 390 lakás/ezer fő, Debrecenben 295 lakás/ezer fő az eredmény.

    Ezer főre jutó sport támogatás:
    Csepelen ez olyan kevés, hogy azzal nem jutott be az értékelésben felsorolt önkormányzatok közé.

    Amint látod s/ma “BaráTOM”, jobban jártál volna, ha nem feszegeted a pofonos ládát.

  24. atlétaa.. szerint:

    Takács Krisztián! (te nem lennél, nem lenne Csepelen foci)
    Gratulálok az eddigi edzői és sportvezetöi munkádhoz(középső pálya füvesítése,felnőt és utánpótlás csapatok versenyeztetése és még sorolhatnám)aki ilyen alázattal van a CSEPEL sportjáért az megérdemli,hogy kapjon bizalmat a választóktól, hogy még többet tudjál tenni CSEPELÉRT-CSEPEL sportjáért,sok sikert Takács Krisztián.
    Hajrá-Szenteczky-Hajrá-Takács-Hajrá-CSEPEL FC……

  25. Manitu szerint:

    Ha nem lenne Takács Krisztián, akkor is lenne Csepelen foci. Csak talán több jutna focira és kevesebb a politikára abból a közpénzből, amit focira adnak.

    Tudtommal egyébként, amikor még nem volt Takács Krisztián, akkor volt nagy a csepeli foci.

  26. értetlen szerint:

    Manitu, Gordon, abból, amiket írtok, látszik, hogy egyáltalán nem ismeritek a helyzetet.
    Ha Takács nem csinált volna újra csapatot 2006-ban, és nem tesz meg mindent az utánpótlás fejlesztéséért is, akkor ma már senki nem focizna ott. Menj csak ki a pályákra edzésidőben, és nézd meg, micsoda élet van ma ott! 2006 előtt évekig egyáltalán nem volt felnőtt csapatunk, és volt talán 50 srác, aki még ott rúgta a labdát borzasztó körülmények között. Ma van egy talán bajnokesélyes NB III-as csapatunk, és majdnem 300 fiú és lány, aki az egyesületben sportol. Felújították az egyik edzőpályát, és most készül a második is. Mindezt ráadásul az Csepel SC Alapítvány akadékoskodásai ellenére! Aki egy kicsit is közel áll a Csepel FC-hez, az politikai nézettől függetlenül tisztában van vele, hogy ez elsősorban Takács Krisztián alázatos, és megalkuvást nem ismerő munkájának eredménye. Aki le akarja járatni őt, az a csepeli sport ügyének árt.

  27. Pecás szerint:

    Elöljáróban annyit:nem vagyok MSZP rajongó…sőt!!Ennek ellenére Takács Krisztián a Csepel FC-ért végzett munkásságát csillagos 5-el jutalmaznám, mert ha ő nem tesz bele (saját) pénzt és nem hoz támogatókat a klubhoz,ma nemhogy egy NBIII-as futballcsapat, de egy huszadrangú jöttment társaság se lenne a kerületben!!Amit itt a KISS Imre elnök úr(az úr ebben az esetben túl hízelgő is lehet..) anno a földdel tette egyenlővé, azt ő valamilyen formában helyreállította, igaz nem az összes szakosztály, csak a labdarúgás tekintetében. És ahogy arról hallani lehet,Kiss Imre újra a csepeli sportba tart, attól ments meg Uram mindenkit!!Inkább 100 Takács Krisztián,mint 1 Kiss Imre!!Ne bántsátok Krisztiánt, ő elsősorban sportember,s csak másodsorban politikus!!Hajrá Csepel FC!!!

  28. Manitu szerint:

    Értetlen, nekem inkább úgy tűnik, hogy Takács Krisztián nagyon is jól ismeri a megalkuvást.

    Ráadásul elég korán, már képviselő-jelöltsége legelején elkezdte összekeverni a közpénzt a politikával. Ez meg nem jó jel, mert a csepeli MSZP pont ennek köszönheti, hogy a “vörös” Csepelen ma inkább leköpdösik a plakátjaikat..

  29. értetlen szerint:

    Manitu, te hűséges pártkatona vagy, akivel nincs értelme vitatkozni. Hagyjuk…

  30. admin helyett szerint:

    Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    ________________________________________
    A Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-883610) adatai.

    I. Nyilvános adatok
    1. Általános adatok
    Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság

    2. A cég elnevezése
    2/1.
    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    A változás (törlés) időpontja: 2008. december 16.
    Törlés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2007. július 5. – 2008. december 16.
    [*]

    2/2.
    Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    3. A cég rövidített elnevezése
    3/1.
    LÁNG Csepel FC Kft.
    A változás (törlés) időpontja: 2008. december 16.
    Törlés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2007. július 5. – 2008. december 16.
    [*]

    3/2.
    Csepel FC Kft.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    5. A cég székhelye
    5/1.
    1212 Budapest, Béke tér 1.
    Hatályos: 2007. július 5. – …
    [*]

    8. A létesítő okirat kelte
    8/1.
    2007. június 20.
    Hatályos: … – …
    [*]

    8/2.
    2007. augusztus 1.
    Hatályos: … – …
    [*]

    8/3.
    2008. december 16.
    Hatályos: … – …
    [*]

    9. A cég tevékenysége
    9/1.
    9262’03
    Egyéb sport tevékenység

    Főtevékenység.
    A változás (törlés) időpontja: 2008. december 16.
    Törlés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2007. július 5. – 2008. december 16.
    [*]

    9/2.
    4765’08
    Játék-kiskereskedelem

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/3.
    4778’08
    Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/4.
    5819’08
    Egyéb kiadói tevékenység

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/5.
    7311’08
    Reklámügynöki tevékenység

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/6.
    7990’08
    Egyéb foglalás

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/7.
    8551’08
    Sport, szabadidős képzés

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/8.
    9311’08
    Sportlétesítmény működtetése

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/9.
    9312’08
    Sportegyesületi tevékenység

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/10.
    9319’08
    Egyéb sporttevékenység

    Főtevékenység.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    9/11.
    9329’08
    M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    11. A cég jegyzett tőkéje
    11/1.
    Megnevezés Összeg Pénznem
    Összesen 3,000,000 Ft
    azaz hárommillió Ft.
    Hatályos: 2007. július 5. – …
    [*]

    13. A cégjegyzésre jogosult(ak) adatai
    13/1.
    Takács Krisztián (an.: Varga Zsuzsanna)
    1215 Budapest, Ív utca 72.
    vezető tisztségviselő (ügyvezető)
    A képviselet módja: önálló
    Jogviszony kezdete: 2007. június 20.
    Jogviszony vége: 2012. június 19.
    A változás (törlés) időpontja: 2007. augusztus 1.
    Törlés kelte: 2007. szeptember 25.
    Hatályos: 2007. július 5. – 2007. augusztus 1.
    [*]

    13/2.
    Takács Krisztián (an.: Varga Zsuzsanna)
    1215 Budapest, Ív utca 72.
    vezető tisztségviselő (ügyvezető)
    A képviselet módja: önálló
    Jogviszony kezdete: 2007. augusztus 1.
    A változás időpontja: 2007. augusztus 1.
    A változás (törlés) időpontja: 2008. december 16.
    Törlés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2007. augusztus 1. – 2008. december 16.
    [*]

    13/3.
    Takács Krisztián (an.: Varga Zsuzsanna)
    1215 Budapest, Ív utca 72.
    vezető tisztségviselő (ügyvezető)
    A képviselet módja: önálló
    Jogviszony kezdete: 2008. december 16.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    20. A cég statisztikai számjele
    20/1.
    13992006-9262-113-01.
    Hatályos: 2007. július 5. – …
    [*]

    21. A cég adószáma
    21/1.
    13992006-2-43.
    Hatályos: 2007. július 5. – …
    [*]

    32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
    32/1.
    10400195-50485350-50481017 (01-10-041043 Kereskedelmi és Hitelbank Rt., 1051 Budapest Vigadó tér 1.)
    A számla nyitásának dátuma: 2007. július 12.
    Hatályos: 2007. július 13. – …
    [*]

    49. A cég cégjegyzékszámai
    49/1.
    01-09-883610
    Hatályos: 2007. július 5. – …
    [*]

    II. Cégformától függő adatok
    1. A tag(ok) adatai
    1/1.
    Láng Sport Egyesület ( nysz. :850)
    HU- 1139 Budapest , Rozsnyai utca 4.
    A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2007. június 20.
    A változás (törlés) időpontja: 2007. augusztus 1.
    Törlés kelte: 2007. szeptember 25.
    Hatályos: 2007. július 5. – 2007. augusztus 1.
    [*]

    1/2.
    Takács Krisztián (an.: Varga Zsuzsanna)
    1215 Budapest, Ív utca 72.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2007. június 20.
    A változás (törlés) időpontja: 2008. december 16.
    Törlés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2007. július 5. – 2008. december 16.
    [*]

    1/3.
    Takács Krisztián (an.: Varga Zsuzsanna)
    1215 Budapest, Ív utca 72.
    A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2008. december 16.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    1/4.
    Katona Csaba (an.: Lontai Edit)
    1191 Budapest, Dobó Katica utca 1.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2008. december 16.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    1/5.
    Losonci Róbert (an.: Sziklavári Katalin)
    1215 Budapest, Temesvári utca 4. 3. em. 1.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2008. december 16.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    1/6.
    Csepel FC Sportegyesület
    HU- 1212 Budapest , Béke 1
    Társadalmi szervezet, alapítvány esetén a nyilvántartási szám: 9463
    A tagsági jogviszony kezdete: 2008. december 16.
    A változás időpontja: 2008. december 16.
    Bejegyzés kelte: 2009. január 22.
    Hatályos: 2008. december 16. – …
    [*]

    IV. Céginfó adatok
    1. APEH adószám
    [*]

    13992006-2-43.
    2. Mérleg-, és eredménykimutatás adatok
    [*]

    Kezdődátum 2008. január 1.
    Végdátum 2008. december 31.
    Pénznem 1,000 HUF
    Befektetett eszközök 0
    Forgóeszközök 3,033
    Aktív időbeli elhatárolások 0
    Saját tőke 2,795
    Céltartalékok 0
    Kötelezettségek 238
    Passzív időbeli elhatárolások 0
    Értékesítés nettó árbevétele 4,107
    Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye 247
    Adózás előtti eredmény 247
    Mérleg szerinti eredmény 197

    Kezdődátum 2007. június 20.
    Végdátum 2007. július 5.
    Pénznem 1,000 HUF
    Befektetett eszközök 0
    Forgóeszközök 3,000
    Aktív időbeli elhatárolások 0
    Saját tőke 3,000
    Céltartalékok 0
    Kötelezettségek 0
    Passzív időbeli elhatárolások 0
    Értékesítés nettó árbevétele 0
    Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye 0
    Adózás előtti eredmény 0
    Mérleg szerinti eredmény 0

    Kezdődátum 2007. július 6.
    Végdátum 2007. december 31.
    Pénznem 1,000 HUF
    Befektetett eszközök 0
    Forgóeszközök 2,689
    Aktív időbeli elhatárolások 0
    Saját tőke 2,598
    Céltartalékok 0
    Kötelezettségek 91
    Passzív időbeli elhatárolások 0
    Értékesítés nettó árbevétele 4,397
    Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye -402
    Adózás előtti eredmény -402
    Mérleg szerinti eredmény -402

    3. Létszám
    [*]

    1 fő
    9. A cég tevékenységi kódjai:
    [*]

    4765’08
    Játék-kiskereskedelem

    4778’08
    Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme

    5819’08
    Egyéb kiadói tevékenység

    6619’08
    Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység

    7311’08
    Reklámügynöki tevékenység

    7990’08
    Egyéb foglalás

    8551’08
    Sport, szabadidős képzés

    9311’08
    Sportlétesítmény működtetése

    9312’08
    Sportegyesületi tevékenység

    9319’08
    Egyéb sporttevékenység

    9329’08
    M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

    M. Mérleg-, és eredménykimutatás adatok
    [*]

    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (13992006-2-43.)
    Időszak: 2008. január 1.-2008. december 31.
    Pénznem: 1,000 HUF
    Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE “A” változat Eszközök/Források
    A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév
    01 A. Befektetett eszközök (02.+04.+06. Sor) 0 0 0
    02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 0 0
    03 02. sorból: Immateriális javak értéhelyesbítése 0 0 0
    04 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 0 0 0
    05 04. Sorból tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
    06 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0
    07 06. sorból: Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
    08 B. Forgóeszközök (09.+10.+11.+12. Sor) 2,689 0 3,033
    09 I. KÉSZLETEK 0 0 0
    10 II. KÖVETELÉSEK 753 0 0
    11 III. ÉRTÉKPAPíROK 0 0 0
    12 IV. PÉNZESZKÖZÖK 1,936 0 3,033
    13 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 0 0
    14 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (01.+08.+13. SOR) 2,689 0 3,033
    15 D. Saját tőke (16.+18.+19.+20.+21.+22.+23. sor) 2,598 0 2,795
    16 I. JEGYZETT TŐKE 3,000 0 3,000
    17 16. sorból: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 0 0 0
    18 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 0 0 0
    19 III. TŐKETARTALÉK 0 0 0
    20 IV. EREDMÉNYTARTALÉK 0 0 -402
    21 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 0
    22 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0
    23 VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY -402 0 197
    24 E. Céltartalékok 0 0 0
    25 F. Kötelezettségek (26.+27.+28. sor) 91 0 238
    26 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    27 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    28 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 91 0 238
    29 G. Passzív időbeli elhatárolások 0 0 0
    30 FORRÁSOK ÖSSZESEN (15.+24.+25.+29. sor) 2,689 0 3,033

    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (13992006-2-43.)
    Időszak: 2008. január 1.-2008. december 31.
    Pénznem: 1,000 HUF
    Egyszerűsített éves beszámoló összköltség eljárással készített EREDMÉNYKIMUTATÁSA
    A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév
    I. Értékesítés nettó árbevétele 4,397 0 4,107
    II. Aktivált saját teljesítmények értéke 0 0 0
    III. Egyéb bevételek 0 0 1,330
    III. sorból: visszaírt értékvesztés 0 0 0
    IV. Anyagjellegű ráfordítások 4,637 0 4,747
    V. Személyi jellegű ráfordítások 31 0 344
    VI. Értékcsökkenési leírás 108 0 0
    VII. Egyéb ráfordítások 23 0 99
    VII. sorból: értékvesztés 0 0 0
    A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (I.+II.+III.-IV.-V.-VI.-VII.) -402 0 247
    VIII. Pénzügyi műveletek bevételei 0 0 0
    IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai 0 0 0
    B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VIII.-IX.) 0 0 0
    C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (A.+B) -402 0 247
    X. Rendkívüli bevételek 0 0 0
    XI. Rendkívüli ráfordítások 0 0 0
    D. RENDKíVÜLI EREDMÉNY (X.-XI.) 0 0 0
    E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (C.+D.) -402 0 247
    XII. Adófizetési kötelezttség 0 0 50
    F. ADÓZOTT EREDMÉNY (E.-XII.) -402 0 197
    G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY -402 0 197

    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (13992006-2-43.)
    Időszak: 2007. június 20.-2007. július 5.
    Pénznem: 1,000 HUF
    Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE “A” változat Eszközök/Források
    A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév
    01 A. Befektetett eszközök (02.+04.+06. Sor) 0 0 0
    02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 0 0
    03 02. sorból: Immateriális javak értéhelyesbítése 0 0 0
    04 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 0 0 0
    05 04. Sorból tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
    06 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0
    07 06. sorból: Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
    08 B. Forgóeszközök (09.+10.+11.+12. Sor) 0 0 3,000
    09 I. KÉSZLETEK 0 0 0
    10 II. KÖVETELÉSEK 0 0 0
    11 III. ÉRTÉKPAPíROK 0 0 0
    12 IV. PÉNZESZKÖZÖK 0 0 3,000
    13 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 0 0
    14 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (01.+08.+13. SOR) 0 0 3,000
    15 D. Saját tőke (16.+18.+19.+20.+21.+22.+23. sor) 0 0 3,000
    16 I. JEGYZETT TŐKE 0 0 3,000
    17 16. sorból: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 0 0 0
    18 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 0 0 0
    19 III. TŐKETARTALÉK 0 0 0
    20 IV. EREDMÉNYTARTALÉK 0 0 0
    21 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 0
    22 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0
    23 VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 0 0 0
    24 E. Céltartalékok 0 0 0
    25 F. Kötelezettségek (26.+27.+28. sor) 0 0 0
    26 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    27 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    28 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    29 G. Passzív időbeli elhatárolások 0 0 0
    30 FORRÁSOK ÖSSZESEN (15.+24.+25.+29. sor) 0 0 3,000

    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (13992006-2-43.)
    Időszak: 2007. június 20.-2007. július 5.
    Pénznem: 1,000 HUF
    Egyszerűsített éves beszámoló összköltség eljárással készített EREDMÉNYKIMUTATÁSA
    A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév
    I. Értékesítés nettó árbevétele 0 0 0
    II. Aktivált saját teljesítmények értéke 0 0 0
    III. Egyéb bevételek 0 0 0
    III. sorból: visszaírt értékvesztés 0 0 0
    IV. Anyagjellegű ráfordítások 0 0 0
    V. Személyi jellegű ráfordítások 0 0 0
    VI. Értékcsökkenési leírás 0 0 0
    VII. Egyéb ráfordítások 0 0 0
    VII. sorból: értékvesztés 0 0 0
    A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (I.+II.+III.-IV.-V.-VI.-VII.) 0 0 0
    VIII. Pénzügyi műveletek bevételei 0 0 0
    IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai 0 0 0
    B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VIII.-IX.) 0 0 0
    C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (A.+B) 0 0 0
    X. Rendkívüli bevételek 0 0 0
    XI. Rendkívüli ráfordítások 0 0 0
    D. RENDKíVÜLI EREDMÉNY (X.-XI.) 0 0 0
    E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (C.+D.) 0 0 0
    XII. Adófizetési kötelezttség 0 0 0
    F. ADÓZOTT EREDMÉNY (E.-XII.) 0 0 0
    G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 0 0 0

    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (13992006-2-43.)
    Időszak: 2007. július 6.-2007. december 31.
    Pénznem: 1,000 HUF
    Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE “A” változat Eszközök/Források
    A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév
    01 A. Befektetett eszközök (02.+04.+06. Sor) 0 0 0
    02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 0 0
    03 02. sorból: Immateriális javak értéhelyesbítése 0 0 0
    04 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 0 0 0
    05 04. Sorból tárgyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
    06 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 0 0 0
    07 06. sorból: Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 0 0 0
    08 B. Forgóeszközök (09.+10.+11.+12. Sor) 3,000 0 2,689
    09 I. KÉSZLETEK 0 0 0
    10 II. KÖVETELÉSEK 0 0 753
    11 III. ÉRTÉKPAPíROK 0 0 0
    12 IV. PÉNZESZKÖZÖK 3,000 0 1,936
    13 C. Aktív időbeli elhatárolások 0 0 0
    14 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (01.+08.+13. SOR) 3,000 0 2,689
    15 D. Saját tőke (16.+18.+19.+20.+21.+22.+23. sor) 3,000 0 2,598
    16 I. JEGYZETT TŐKE 3,000 0 3,000
    17 16. sorból: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 0 0 0
    18 II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) 0 0 0
    19 III. TŐKETARTALÉK 0 0 0
    20 IV. EREDMÉNYTARTALÉK 0 0 0
    21 V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 0 0 0
    22 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 0
    23 VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 0 0 -402
    24 E. Céltartalékok 0 0 0
    25 F. Kötelezettségek (26.+27.+28. sor) 0 0 91
    26 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    27 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 0
    28 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0 0 91
    29 G. Passzív időbeli elhatárolások 0 0 0
    30 FORRÁSOK ÖSSZESEN (15.+24.+25.+29. sor) 3,000 0 2,689

    LÁNG Csepel FC Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (13992006-2-43.)
    Időszak: 2007. július 6.-2007. december 31.
    Pénznem: 1,000 HUF
    Egyszerűsített éves beszámoló összköltség eljárással készített EREDMÉNYKIMUTATÁSA
    A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév
    I. Értékesítés nettó árbevétele 0 0 4,397
    II. Aktivált saját teljesítmények értéke 0 0 0
    III. Egyéb bevételek 0 0 0
    III. sorból: visszaírt értékvesztés 0 0 0
    IV. Anyagjellegű ráfordítások 0 0 4,637
    V. Személyi jellegű ráfordítások 0 0 31
    VI. Értékcsökkenési leírás 0 0 108
    VII. Egyéb ráfordítások 0 0 23
    VII. sorból: értékvesztés 0 0 0
    A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (I.+II.+III.-IV.-V.-VI.-VII.) 0 0 -402
    VIII. Pénzügyi műveletek bevételei 0 0 0
    IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai 0 0 0
    B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VIII.-IX.) 0 0 0
    C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (A.+B) 0 0 -402
    X. Rendkívüli bevételek 0 0 0
    XI. Rendkívüli ráfordítások 0 0 0
    D. RENDKíVÜLI EREDMÉNY (X.-XI.) 0 0 0
    E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (C.+D.) 0 0 -402
    XII. Adófizetési kötelezttség 0 0 0
    F. ADÓZOTT EREDMÉNY (E.-XII.) 0 0 -402
    G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 0 0 -402

  31. admin helyett Borka elvtársnak szerint:

    Nos, kedves Borka elvtárs? Mi a helyzet ezzel ici-pici cégkivonattal?

    admin-nak:Hiába írtok igazat, ha nem támasztjátok alá tényekkel! Máskor erre is figyeljetek, többet nem segítek!

  32. Kovács Ernő szerint:

    Ahová a Fidesz beteszi a lábát ott, rom, mocsok lesz! Az egész országot megosztottátok, és a kinti magyarokat is! Most jön Csepel! Szilárd, szerintem a futballszerető csepelieket ne haragítsd magadra!

  33. értetlen szerint:

    Mi a gond ezzel a cégkivonattal?

  34. öregapó szerint:

    Én sem értem mi a probléma, de szerintem Ő sem tudja, de fideszes szokás szerint valamit lebegtetni kell. mert konkrétumot nem tudnak mondani!

  35. Manitu szerint:

    Én a plakátokat elég konkrétnak látom. Több százezer forintba kerültek.

  36. értetlen szerint:

    De a cégkivonat az most mit is bizonyít? Amúgy nekem a több százezer egy kicsit soknak tűnik, de még mindig jobb, mint az előző, milliós becslésed. Miért gondolod, hogy ennyibe került?

  37. "*" szerint:

    Ebbe nagyon belefutottatok. az éppen ügyeletben lévő Manitun, aki erre a blogra ír főállásban és egy-két teljesen elvakult fideszesen kívül senkit nem fogtok meggyőzni. Viszont ezzel most eldobtatok jó pár szavazatot.Úgyhogy csináljátok csak így tovább!

    Nagyon primitívek vagytok, ha nem látjátok, hogy Krisztián mi mindent tett a csepeli fociért. És valóban a saját pénzét is beletette nem egyszer, mert ez az élete és szívvel-lélekkel dolgozik nap mint nap a fociért. És ezt pontosan tudja minden család, akinek a gyereke hozzá jár, több száz szurkoló, stb. Elég jelentős kör. Legalább most mindannyian látják, hogy Ti bárkibe belerúgtok a hatalomért.

    Ráadásul ez már a második lyukra futásotok egy héten belül. Az Ady-lakótelepen is nagyon beégtetek.

  38. értetlen szerint:

    “Ti bárkibe belerúgtok a hatalomért” – ebben sajnos igaza van az előttem szólónak.

  39. Hugi szerint:

    Aki lefekszik, megalázkodik a hatalomért, visszaél a sportfejlesztésre kapott közpénzzel, megérdemli, hogy a szégyenpadba ültessék.

  40. " ?! " szerint:

    Kedves csepeli mszp-sek!
    “értetlen”, “BaráTOM”, “*”, Borka SzT, atlétaa…”, és a többiek!

    A fideszes politikusoknak az mszp-s bűnözőkkel való összemosásárat tett kísérletek helyett inkák az alább leírtakon gondolkozzatok. (Hátha ettől megjön az eszetek?)

    Ne idegeskedjetek, és ne legyetek agresszívek a jelenlegi helyzet miatt!

    Az a tudat vigasztaljon benneteket, hogy szaporodik az MSZP megújuláshoz a hagyományoknak megfelelő káderutánpótlás.

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek (az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak) a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekkel töltöttétek fel.

    Csak néhány év és szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, (Deme Gábor és társa), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, a csepeli lakásmutyi ügy és a most még feltárás alatt lévő ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak, akkor visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és lesz módotok ismét börtönviselt káderekkel feltölteni a megújuló MSZP vezetését.

    Például megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó elvtársaitokat, akik néhány évig még a börtönben minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.
    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. Vagy Kun Tamást, vagy esetleg az akkor már börtönviselt Szenteczkyt.
    Kun Tamást például lövöldöző hősként ünnepelhetitek, úgy mint ahogy korábban Ságvári Endrét és a hozzáhasonlókat ünnepeltétek.

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek a visszatérése, és az MSZP vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elékelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyenek a káderképzőből visszatérő elvtársak visszatérése után lesztek.

    Az indulótoknál maradva tájékoztatlak benneteket, hogy a csepeliek többségének a szemében, már jelenleg is bejött az indulótoknak az a része, hogy “minden leszünk”.
    Tényleg minden lettetek, csak nem jó értelemben.

    Azért ne keseredjetek el nagyon, mert a káderutánpótlás tagjainak a szabadulásáig meg majd csak kibírjátok valahogy.

  41. értetlen szerint:

    ” ?! “, ha nem vetted volna észre, itt nem védte az mszp-t senki, csak Takács Krisztiánt, úgyhogy kissé morbid és beteges eszmefuttatásodat más bejegyzéshez kellett volna benyomni…

  42. értetlen szerint:

    Ja, most látom, hogy máshová is beírtad… pfff

  43. ferikukac szerint:

    Elnézést, hogy beleszólok én is de egy-két észrevételelm lenne. Előtte pedig leszögezném, hogy egyáltalán nem szimpatizálok az mszp-vel sőt finoman szólva is utálom őket és baloldali sem vagyok. Viszont Takács Krisztián az utóbbi pár évben tényleg mindent megtett amit megtudott a Csepel FC-ért és én sem örülök neki, hogy az mszp színeiben akar indulni de ennél többet nem hiszem hogy lehetett volna tenni. Ő hozta vissza a felnőtt focit csepelre 2006-ban különben még most sem lenne felnőtt labdarúgás itt. Az utánpótlás ami volt az is fellendítette, mert manapság 2-3-szor annyi gyerek játszik a csepelben mint 2002 és 2006 között. Tudom én is, hogy az mszp mennyit lopott ebból az országból és közben nyomták a komcsi rizsájukat, de Takács Krisztián nélkül még az sem lenne ami most van.

    Egy Csepel Ultra

  44. Ditte szerint:

    Állati ciki lehet ez az mszp, ma ferikukac a sokadik hozzászóló, aki elhatárolódik tőlük.
    Én nem ismerem a csepeli “focivilágot”, de kérdem tisztelettel, ha valaki jó, sikeres edző, kiváló sportoló, miért kapaszkodik fel egy léket kapott hajóra, ami ráadásul romlott árut szállít?

  45. Hugi szerint:

    Azért Ditte, mert egy jó edzõ is tud mélyre hajolni, ha csillog a szappan

  46. islander szerint:

    Szerintem Takács Krisztián még az ördöggel is cimborálna a csepeli foci érdekében. Azért Szenteczky mégsem a patás. Segítse a Szilárd is úgy a klubot, ahogy õ tette, és újra nagy lehet a csepeli foci.

  47. Hugi szerint:

    A büntetõ jogban nincs ördög vagy patás.

  48. Ditte szerint:

    Közpénzzel segíteni egy klubot, remek! Tiszteletreméltó! Annyi pénzt lapátoltak ki különböző helyekre, hogy ha véletlenül Szenteczkyék nyernek, nagy gondban lesznek a költségvetéssel, de még a felelősségük is töretlen. Nem tudom a “kincstárban” marad-e legalább egy csorba piros pontos bögre?

  49. nagyokos szerint:

    Hihihi-hahaha! Milyen mókás kis vita ez itt kérem! Különösen annak fényében, hogy országos szinten a szocikat – joggal – éppen azért szokás bírálni, mert keveset áldoztak a sportra.

    Khm, bocsánat, de nem Orbán Viktornak hívják azt a nemrég hivatalba lépett magyar miniszterelnököt, akinek kedvenc csapata, valami Videoton rövid idő alatt másfél (!) milliárdos büdzsére tett szert?

    Aztán az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában úgy esett ki, mint szar a vonatból.

  50. "*" szerint:

    “Hugi:
    2010. augusztus 13., péntek 14:30-kor
    Aki lefekszik, megalázkodik a hatalomért, visszaél a sportfejlesztésre kapott közpénzzel, megérdemli, hogy a szégyenpadba ültessék.”

    Hugi, mi az hogy visszaél a közpénzzel? Te honnan veszed, hogy a sportra kaptt pénzt nem arra költi? Azt mondta Szilárd?
    Krisztián nem csak a sportra kapott pénzt költi a csepeli focira, hanem nem egyszer a sajátját is. Ezt mindenki tudja, aki ismeri. És kétségem nincs hogy minden fillérrel el tud számolni, és hogy mindet a focira is költötte. Ő eddig az egészbe még csak tett és nem vett ki semmit.
    Németh Szilárd viszont megszámlálhatatlan helyről veszi fel a közpénzeket és semmit nem tett a csepeli sportért. Egy felmutatható eredménye sincs, pedig sporttanácsnok volt. A népszavazás is egy felfújt lufi volt, megvoltak az aláírások, ki lehetett volna írni, de a Fidesz elsunnyogta. És Németh az utóbbi időben egy sporttámogatást nem szavazott még, még a saját maga által előterjesztettet sem.

  51. Hugi szerint:

    Itt élek Csepelen, látom, hogy mit mûveltek, látom hogyan loptok, romboltok. Látom az óriásplakátokat is, és nem vagyok hülye, ez több százezerbe került.A 15 milliót nem erre kapták!!!!

  52. Ditte szerint:

    Keresem azt a pártot, aki Kft-met támogatná! A válaszokat a “Közérdek” jeligére kérem.

  53. Bakter szerint:

    Menny az ANYÁDBA TE BUZI, ha nem lenne Taki itt foci se lenne.Két éve 60 gyerek focizott a CSEPEL-be mára ez a szám közel 300-ra nőt.Sőt az 5 000 000 Ft-ot se a Takiék kapák hanem az SE, vagyis az utánpótlás amiből minden gyerek kapott mezt és melegítőt.
    A mostani 15 000 000 Ft-se a Krisztiánék kapták ,henem az utánpótlás a versenyeztetésre.Évek óta először van az úgy,hogy nincsenek gondok a gyerekek versenyeztetésével.SAJNÁLOD A GYEREKEKTŐL!Ja és a 2-es pályát ki csinálta meg elmondom a Takács Krisztián.Először érdeklődjél azután firkálódj.

  54. ... szerint:

    megérkezett Krisztián is. vagy csak a szóvivője? 🙂

  55. Hugi szerint:

    Szerintem csak Deme. Vagy Gulyás. Vagy Szenteczky.

  56. értetlen szerint:

    Bakter, hagyd, nem érdemes, ezek itt nem is akarják tudni az igazságot, az nem érdekük! Én szépen fogalmaztam, arra sem voltak vevők. Ez a stílus meg nem méltó hozzád!

  57. " ?! " szerint:

    értetlen: 2010. augusztus 13., péntek 19:27-kor

    Bakter, hagyd, nem érdemes, ezek itt nem is akarják tudni az igazságot, az nem érdekük! Én szépen fogalmaztam, arra sem voltak vevők.

    Kedves “értetlen”!

    A fideszes politikusoknak az mszp-sekkel való összemosásárat tett kísérletek helyett inkák az alább leírtakon gondolkozzatok. (Hátha ettől megjön az eszetek?)

    MSZP-sek! Ne idegeskedjetek, és ne legyetek agresszívek a jelenlegi helyzet miatt!

    Az a tudat vigasztaljon benneteket, hogy szaporodik az MSZP megújuláshoz a hagyományoknak megfelelő káderutánpótlás.

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek (az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak) a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekkel töltöttétek fel.

    Csak néhány év és szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, (Deme Gábor és társa), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, a csepeli lakásmutyi ügy és a most még feltárás alatt lévő ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak, akkor visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és lesz módotok ismét börtönviselt káderekkel feltölteni a megújuló MSZP vezetését.

    Például megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó elvtársaitokat, akik néhány évig még a börtönben minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.
    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. Vagy Kun Tamást, vagy esetleg az akkor már börtönviselt Szenteczkyt.
    Kun Tamást például lövöldöző hősként ünnepelhetitek, úgy mint ahogy korábban Ságvári Endrét és a hozzáhasonlókat ünnepeltétek.

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek a visszatérése, és az MSZP vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elékelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyenek a káderképzőből visszatérő elvtársak visszatérése után lesztek.

    Az indulótoknál maradva tájékoztatlak benneteket, hogy a csepeliek többségének a szemében, már jelenleg is bejött az indulótoknak az a része, hogy “minden leszünk”.
    Tényleg minden lettetek, csak nem jó értelemben.

    Azért ne keseredjetek el nagyon, mert a káderutánpótlás tagjainak a szabadulásáig meg majd csak kibírjátok valahogy.

  58. Ditte szerint:

    Kedves “?!” Azért Ságvárit nem hasonlítanám Kunhoz. Az hízelgő lenne egy sunyi patkány számára. A tűzpárbaj és a gyilkosság között szerintem különbség van.

  59. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Nem tudom ki milyen pártban van stb én politikával nem foglalkozom.
    Felőlem úgy szidjátok az mszp-t fideszt,akit akartok,ahogy tetszik.
    Én csak ahhoz tudok és akarok hozzászólni,amit a saját szememmel látok,tapasztalok.
    A csepeli foci megmentésében-igen MEGMENTÉS,mert ma nem lenne itt foci a Krisztián nélkül ezt el kell ismerni,párt szimpátiától függetlenül-a Krisztián volt az akinek köszönhetjük,hogy ma van Csepel FC,van utánpótlás-ráadásul elég erős.Nem tudom,hogy mi van a közpénzekkel ki,mit ,mennyit mire kapott,mire költötte régen(értsd pár éve).Én a Krisztiánt ismerem személyesen,de nem barátom csak már beszélgettem vele.Egy korrekt embert ismertem meg benne,eddigi tapasztalataim alapján.És megmondom őszintén engem nem érdekel,milyen módon lett megmentve a mi focink,de örülök,hogy focizhatok és még sokan,a Csepelben.És azt mondom ha ehhez közpénz kellett,vagy le kellett nyúlni megérte.Inkább az legyen,hogy fontos célokra költik az esetleg lenyúlt pénzt is akár,mint hogy a politikus vesz magának belőle még egy kocsit,házat helikoptert vagy szigetet.Én úgy gondolom nagyon fontos volt,hogy a csepeli labdarúgás ne tűnjön el.
    Én az ilyen támogatási dolgokról nem tudok sokat,de amit tudok:Volt olyan,hogy már határozat volt róla,fel lesz újítva a reflektor új halogén izzós rendszer lesz,ami 100ad annyit fogyaszt,és hatékonyabb.Már megvolt róla a papír.És ekkor jött egy ember,akit,mivel nem akarok személyeskedni nem nevezek meg.Lényeg hogy magas beosztásban volt,és egy tollvonással visszavonta.Mondván,nem kell ide fejlesztés.Ugyanis az ő szeme előtt az lebegett,ami könnyen valósággá válhatott volna:hamarosan ott már nem pálya lesz,meg foci,hanem lakópark.És ő ebben lett volna érdekelt.
    Most is jöttök ezzel a 15milliós támogatással.Én erről annyit tudok:valóban megszavazták,de ebből 1millió ha eljutott hozzánk-a Csepel utánpótláshoz.És néhány ember jól járt közben…
    És még annyit mondanék el,végre a kettes pálya jól meg van csinálva,ez nagyon kellett ez a fejlesztés.És még annyi,hogy ígéret van rá,hogy a salakból műfüves pályánk lesz.
    Én ennyit tudok és ezek mind tények nem feltételezések!
    Köszönöm,hogy elolvassátok,talán tisztább lesz néhány dolog így.
    Üdv: egy csepeli focista.

  60. Hugi szerint:

    És mit szólsz hozzá, hogy abból a pénzbõl, amit nektek szavaznak meg, Szenteczkynek készül plakát? Hogy mindenre kevesebb jut, mert ott Van egy vörös vámpír, aki leveszi a sápot?

  61. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Hugi mondom,én az ilyenekhez nem értek,politikában nem vagyok benne hogy tudjam.
    Tehát erre nem tudok mit mondani.

  62. Hugi szerint:

    Tényleg, ingyen focizhattok? Szerintem nem. 15 millióból nem telne ki? Szerintem igen. Akkor vedd úgy, hogy abból a pénzbõl, amit beadsz, egy olyan párt választási kampányát fizeted, amihez állítólag semmi közöd.

  63. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    6.000 a havi tagdíj.
    15 millióból nem tudom mi telne ki.
    A pártokhoz tényleg nincs semmi közöm,a tagdíjból a versenyeztetési költségeket,pálya karbantartást fizetjük.

  64. Ditte szerint:

    Tök jó, hogy az ifjú focisták is olvassák az infót!

  65. Hugi szerint:

    Szerintem meg vagy nem olvassa, vagy nem ifjú focista.

    Büdös komcsik, nem sül le a bõr a képetekrõl?

  66. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    🙂

  67. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Hugi,mért kérdőjelezel meg???
    MIért hazudnám,hogy ott focizok?
    Semmi értelme nem lenne,de mindegy…

  68. Hugi szerint:

    Hazudni, lopni, csalni, átverni = MSZP.

  69. Hugi szerint:

    Ha kétezerrel többet fizetnétek, a Széchenyi sarokra is juthatna egy Szenteczky-s óriásplakát.

  70. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Azt amúgy nem értem,hogy ha az mszp-t utálodmeg a Szenteckit vagy kit,és ők a rosszak lenyúlják a pénzt amit elhiszek mert én nem vagyok képben ezekben a dolgokban ,és sokan írták,tehát valószínű így van,akkor miért kell ilyen ironikus,gúnyos,néha kifejezetten ellenséges stílusban írnod egy Csepel játékosnak?Nem vagyok mszp-s nem tudom mi hogy folyik a politikában,ne rajtam töltsd ki a dühödet kérlek.

  71. Ditte szerint:

    Kedves ifjú focista! Ki szólt, hogy focis téma van az infón? Vagy máskor is jársz erre?

  72. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Olvastam a csepelfc.hu-n a hozzászólásokat,ott volt belinkelve,és gondoltam megnézem.

  73. Ditte szerint:

    Kedves ifjú focista! Köszi a választ, én meg megnéztem a csepelfc.hu-t. Legalább okosabb leszek foci ügyben.

  74. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    🙂
    Ajánlom figyelmedbe és mindenki figyelmébe az U19 és U17-es csapat mérkőzéseit idén,mert az erős bajnokságban nekünk is erős csapatunk lesz és akár meghatározó szerepet is betölthetünk.
    Az U19 a Honvédból jött játékosok visszajátszásának köszönhetően lesz nagyon jó,az U17 pedig a Csep-góllal kötött együttműködés miatt,az U16 Duna csoportot megnyert csapat egy az egyben átjött és melléjük még tudtunk igazolni.
    Gyertek ki minél többen,minél több UP meccsre:)

  75. Ditte szerint:

    Kedves ifjú focista! Megígérem ki fogok menni, legalább egyszer megnézek egy meccset.
    Az ifjúságé a jövő, sokunknak fontos, hogy nektek jó legyen itthon magyarnak lenni!

  76. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Köszi Ditte,szavadon foglak:)

  77. Manitu szerint:

    Az U 16-U19-ben a 6-9 évesek fociznak?

    Csak, mert már egy 16 éves is értené, hogy a politikai hirdetésekhez pénz kell, és, hogy ha a klubja fizeti a hirdetéseket, akkor az a pénz ugyanaz a pénz, amit valakik neki szavaztak meg.

    Milyen érzés, hogy átvertek?

  78. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Manitu,nem foglalkozom politikával,és nem érdekel,de érteni értem amit most leírtál.
    Viszont honnan tudod,hogy a Csepelben ilyen dolgok folynak?Úgy értem,honnan tudod,hogy ez valóban így van és nem csak egy feltételezés,pletyka?
    Egyébként meg ne gúnyolódj rajtam,mert akkor énis megteszem ezt veled,és a saját stílusodban fogsz választ kapni amit nem teszel ki az ablakba.
    Nem értem miért kell belém kötni??

  79. Manitu szerint:

    Láttad már a plakátokat végig a Táncsics Mihály-Ady Endre-Bajcsy-Zsilinszky utcákban?

    Hallottál már olyanról, hogy ingyen plakátok teremtek valahová? Te ingyen focizol?

    Mit nem értesz? Azokat a plakátokat valaki kifizette. Hidd el, nem az MSZP volt, azok ugyanis ilyet nem tesznek, azok mindig másokkal fizettetnek (mivel nem ismered a poltikát ezt tudnod kell).

    Én nem gúnyolódom rajtad. Téged csak átvertek.

  80. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    “Az U 16-U19-ben a 6-9 évesek fociznak?
    Csak, mert már egy 16 éves is értené,…”-ez nekem eléggé gúnyolódásnak tűnik de mindegy…
    Láttam a plakátokat.És honnan tudod,hogy azt ki fizette ki?Honnan tudod,hogy átvertek?
    Lehet,hogy te vagy túl önfejű és hajtogatod a magadét,ami közel sem biztos,hogy úgy van.
    Az nem lehet,hogy téged”vertek át”?Azt kihasználva,hogy elég nyilvánvaló már ebből a 2-3 hozzászólásból ia a politikai hovatartozásod,és emiatt túlzottan készpénznek vettél valamit?
    De oké átvertek engem.Ettől függetlenül van csepeli foci,és fejlődés is van benne.Tehát azért mégse teljesen vertek át.

  81. Manitu szerint:

    Ha az én gyerekemnek hatezer forintot fizetnék a focira, és azt látnám, hogy ebből bármelyik párt politikai plakátjait készítik el, akkor – és most nagyon finoman mondom – NAGYON pipa lennék.

    Tényleg gyerek vagy, ha azt hiszed, hogy ezt a pénzt nem a Csepel FC fizette ki, és nem pont abból a támogatásból, amiből a te tagdíjad lenne alacsonyabb.

    Benneteket átvertek.

  82. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    D

  83. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    lemaradt a vége
    szal:
    De azt áruld már el mitől vagy ebben annyira biztos??:D
    Hangoztatni sok mindent lehet.

  84. Manitu szerint:

    Szerinted miből fizették ki azt a több százezer forintot?

    Mitől vagyok olyan bizztos? Te TÉNYLEG nem ismered az MSZP-t 😀

  85. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Te hallod nem vagy egyszerű eset…
    Azt elhiszem hogy nem az MSZP fizette ki:d
    De honnan a francból tudod,hogy a Csepel fizette?:D:D:D

  86. pepe szerint:

    Na ezért tart itt ez az ország ahol tart. Ha valaki tenni akar valamit és az pont jó, de azt a másik oldal irigyli, rögtön köpködik. Most melléfogtatok. Csak, hogy tudjátok Krisztián elsőként Szilárdot kereste meg,hogy tegyenek valamit az SC megmentéséért,de épp nem volt kampány és nem foglalkozott érdemben a dologgal. Bezzeg most….
    HAJRÁ CSEPEL

  87. csepel utánpótlásban játszom szerint:

    Köszi Pepe végre egy nem mocskolódó hozzászólás.

  88. pepe szerint:

    Ja, és ez a világon mindenhol így van: a politika “sajnos” nyakig benne van a sportban. Ha az egyik oldal hátat fordít akkor marad a másik. Ez van. Most bezzeg már kapkodnátok utána, mert sok embert megmozdít és pl. holnap biztos, hogy több százan lesznek a meccsen pártállástól függetlenül.
    HAJRÁ CSEPEL!

  89. Öreg halász szerint:

    Tudod pepe, kicsit aljas dolog, amit művelsz. Egyrészt, azokat a plakátokat valóban több százezer – ha nem millió – forintért tették ki.

    Ha a foci nem pártpolitika, akkor nincs ott a helyük, és főképp nem Csepel FC-s pénzből.

    Csakhogy ott vannak. Tetszik, nem tetszik, tény. Ott vannak, menj ki, nézd meg, ott vannak, sok százezer forintba kerültek.

    Ti nem tehetitek meg, hogy azt mondjátok, “biztos kis zöld emberkék tették oda őket”.

    Nem tehetitek meg, mert sok szülő nehezen fizeti ki a gyerekének a pénzt. És kérdezd meg őket, hogy akarják-e, hogy a pénzükből, vagy a gyerekekre adott önkormányzati támogatásból a csepeli lakásmutyik királyának a polgármester-jelölti kampányát támogatni?

    Azt fogják mondani, hogy nem akarják. És tudod miért nem? Mert sem az önkormányzati támogatás, sem a gyerekek tagdíja nem erre való. És Takács Krisztián lehet, hogy jó edző, de egyáltalán nem képviselőnek való, ha a gyerekek pénzét – akár ők fizetik, akár az önkormányzat – pártkampányra használja.

  90. Öreg halász szerint:

    És igen: hajrá Csepel, és vesszenek a tolvajok!

  91. ferikukac szerint:

    Mégegyszer hozzászólok , mert még mindíg nemértem miért kell a Takács Krisztiánt baszogatni. Amit tudott tényleg megtett a csepeli fociért pénzt (sokszor a sajátját) energiát nem sanálva próbálta jobb helyzetbe hozni. Felületesen én is ismerem jó párszor találkoztam már vele hiszen meccsek után oda szokott jönni a szurkolókhoz. Ő is nagyon jól tudja, hogy a szurkolótáborunk nagy részt mien beállítottságú (akik a kanyarban a túloldalt szoktak ordibálni) és , hogy rüheljük az mszp-t és az egész baloldali komcsi geciket, de amit ő tett az tényleg megsüvegelendő és én még azt is elnézem neki, hogy mszp-s ha a csepelii fociért tesz valamit. Az itt hozzászólókat pedig meghívnám szombatra a Csepel -Jászberény hazai mérkőzésre, hogy nézzék meg mien hangulat van ott az nb3-hoz képest és talán megértik miért fontos nekünk ez a dolog. Még úgyis ha utáljuk ezeket az mszp-s szemétládákat de a Taki tényleg sokat tett ezért a klubért.

  92. ferikukac szerint:

    Ja igen elfelejtettem a meccs 17 órakor lesz .

  93. értetlen szerint:

    Íg van, gyertek ki a meccsre, szurkoljatok Csepelért, és fejezzétek be a rágalmazást!

  94. Kovács Ernő szerint:

    Fehérváron milyen pénzek menek a fociba kedves csepeli fideszes pártkatonák? Debrecenben, Felcsúton … ferikukac: nem minden baloldali geci, ahogy te fogalnmazol! Csak nálunk megy ez a kommunistázás, csak az ő kommunistája a szarházi! Nézd meg a Fideszben mennyi komcsi van! Nyugaton, és máshol a nagyvilágban a baloldal nem szégyenli magát! Csak itt ilyen beszariak! Érdekes Fideszes önkormányzati képviselőket sohasem látok Csepel meccsen, írni fogok Viktornak tegye nekik kötelezővé, már ha ők nem lokálpatrióták!

  95. értetlen szerint:

    1. Szenteczky vagy Takács úgy komcsik, ahogy Németh vagy Orbán fasiszta. Sehogy. Hagyjuk már ezt!
    2. Takács a Csepel FC-t reklámozza. Kell is, szükség van rá, örüljünk neki, hogy megteszi. Remélem, hogy egyre több ember fog kijárni a meccsekre!
    3. Takács saját magát is reklámozza a Csepel FC által. Megteheti, ő tett valamit Csepelért az utóbbi években, és ha egy képviselőjelölt a saját eredményeit felmutatja, az helyes. Ő nem az ellenfél bemocskolásával szeretne nyerni.
    4. Hogy Takács a Csepel FC számára az önkormányzattól (végre!) kapott támogatást nem az egyesület munkájára használja, és abból a pénzből saját kampányát fizeti, egyszerűen rágalom.

  96. értetlen szerint:

    5. A Fidesz októberben megnyeri a választásokat Csepelen is. Ez holtbiztos. Örülök neki, mert nagyon kell már a változás itt is. Remélem, hogy a sport kiemelt támogatását országos és helyi szinten is komolyan gondolta a párt, és meg is valósítja azt. …és remélem, hogy nem fogja megsínyleni a változásokat a Csepel FC sem azért, mert Takács a “rossz oldalra állt”.

  97. Manitu szerint:

    Az, hogy Takácsék olyan pénzt költenek pártkampányra, amit a focira kellena, egész egyszerűen tény. Aki nem vak, az látja.

    Innentől kezdve mondhatja a fórumozók egy része azt, hogy ez helyes, és mondhatja azt is, hogy ez nem helyes. Ennyire egyszerű az egész.

    Szerintem ez nem helyes.

  98. nagyokos szerint:

    Az ám, Kovács Ernő rátapintott a lényegre:

    A MOL főszponzori szerződést köt a Videoton FC-vel

    Gyémánt fokozatú támogatói együttműködést alakított ki a MOL a Videoton FC-vel, így főszponzora lesz a székesfehérvári csapatnak a 2010/2011-es bajnoki évadban. A MOL a nemzeti bajnokság színvonalának javulása, illetve a magyar labdarúgásban körvonalazódó szervezeti változások miatt döntött úgy, hogy támogatja a 2009/2010-es magyar labdarúgó-bajnokság ezüstérmes csapatát.

    2010. június 21.

    Teringettét! Mik is azok a bizonyos szervezeti változások? Milyen cég is a MOL? Csak nem állami? Melyik utánpótlás akadémia is szállítja a klubnak a tehetségeket évi 300 millió forintból? Csak nem a felcsúti Puskás? Nofene.

    Hogy mik vannak…

  99. Manitu szerint:

    És melyik párt melyik jelöltját plakátozták ki közpénzből?

    Mert Csepelen az MSZP polgármester jelöltjét plakátozták ki.

  100. Manitu szerint:

    A MOL meg nem állami cég, mert az állat MSZP eladta, pedig stratégiai vagyon volt.

  101. Gordon szerint:

    A MOL – sajnos az mszp gazdaságpolitikája miatt – réges régen nem állami cég. A részvényesei tulajdonolják. Magánemberek, cégek.

    Annak viszont örülök, hogy támogatják a magyar klubfutballt. A magyar foci tőkeszegény. Az az egymilliárd forint amiről Ernőke böfögött jelentéktelen összegecske az európai átigazolási porondon. Arra viszont elég lehet, hogy a klub működése fedezve legyen.

  102. értetlen szerint:

    Manitu, ezek szerint az a szervezet, amely közpénzt is kap, az nem költhet hirdetésre semmit? A Csepel FC egyik alelnöke nem szerepelhet a Klub hirdetésén?

  103. értetlen szerint:

    Az meg nagyon is jó dolog lenne, ha a magáncégeket tenné érdekeltté a sportfinanszírozásban a kormány, amire ígéret is van. Jó lenne, ha nem lenne szükség az állami szervektől, közpénzektől, politikusoktól való függésre.

  104. " ?! " szerint:

    Manapság a legtöbb érintett azt állítja, hogy Magyarországon nincsennek (és Csintalan Sándoron kívül, aki vállalja, hogy Ő az volt) soha nem is voltak kommunisták.

    Én azonban úgy vélem, néhányan közülük itt tépik a szájukat, ezért az alábbiakban idézem Szolzsenyicin definícióját a kommunistákról:

    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.

    Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

    A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

    A kommunista eltorzult lélek!

    Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

    Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

    Akinek nem inge az ne vegye magára!

    Felhívom a figyelmet arra, hogy a fenti idézettel leginkább jellemezhető személy hamarosan jelentkezni fog, és azzal próbál védekezni, hogy a fenti idézet nem is Szolzsenyicintől származik.

  105. Manitu szerint:

    Értetlen!

    Igen, szerintem egy sportegyesület ne reklámozzon pártot.

  106. értetlen szerint:

    Ugyan már, nem reklámozza a pártot!
    Amúgy maga a Csepel FC Kft nem is kap közpénzt, tehát az is minimum ferdítés, hogy ömlesztik bele a pénzt. Erről már Bakter írt, bár nem éppen kulturált stílusban. A lényeg, hogy a támogatást a Csepel FC SE kapta, annak meg nem Takács a vezetője, és ebből a pénzből ő nem is tud költeni. A reklámokat viszont gondolom, a Kft. fizette. Remélem, Takács fog reagálni az őt ért vádakra, kíváncsi leszek rá!

  107. Hugi szerint:

    Krisztián! Nem szégyelled magad?

  108. "*" szerint:

    Ha valakinek, hát akkor neki nincs miért szégyenkeznie. Egyébként meg ahogy ‘értetlen’ írja, nem is Takács kapta a támogatást, hane a Csepel FC SE, tehát nem is Krisztián hatásköre ekölteni. Ez az egész ami itt megy egy műbalhé. A buflák fejű és csapata csak ehhez ért.

  109. GONDOLKODÓ! szerint:

    BOLDOGASSZONY ANYÁNK

    Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
    Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
    Magyarországról,
    Édes hazánkról,
    Ne felejtkezzél el
    Szegény magyarokról!

    Ó Atya Istennek kedves szép leánya,
    Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!
    Magyarországról,
    Édes hazánkról,
    Ne felejtkezzél el
    Szegény magyarokról!

  110. értetlen szerint:

    Ma fél háromkor szurkolói ankét lesz, ha más nem, én biztos rá fogok kérdezni erre az ügyre.

  111. pepe szerint:

    Na, akkor tisztázzuk:

    A nagy plakátok (nem a kicsik), ha jól látom Öreg halász, magánterületen vannak egytől egyig, tehát nem az utcán, bár valóban forgalmas helyen, valószínű, hogy ezért szúrja egyesek szemét. Ha ellátogatsz a http://www.csepelfc.hu oldalra akkor meglátod,hogy jó néhány szponzor áll most már a klub mögött, akik összeadták ezt az egy-kétszázezer forintot a plakátokra, és nem pedig a közpénzekből lettek finanszírozva.
    Az a pénz amit a klub az önkormányzattól kapott, annak eredményét láthatod ha egyszer elmész az SC-be és megnézed pl. a kettes pályát vagy a gyerekek öltözőjét, hogy mennyit változott. Ez kellet ahhoz, hogy a jó érzésű csepeli szülő ne egy putriba adja be agyerekét, hanem egy sportlétesítménynek kinéző intézménybe. Egyébként még így is kevés volt, és a Taki saját zsebe és sok csepeli foci/sport barát társadalmi munkája kellett/kell hozzá, hogy ez létre jöjjön és így maradjon.

  112. Hugi szerint:

    Szerintem meg titeket fognak megkérdezni, ti meg hazudni fogtok.

  113. értetlen szerint:

    Hugi, mellényúltál, ha arra célzol, hogy az én vagy más beceneve alatt valójában Krisztián írkál ide! 🙂

  114. értetlen szerint:

    …vagy legalábbis én biztos nem ő vagyok 😀

  115. Pecás szerint:

    Hugi!Miért is kéne szégyellnie magát Takács Krisztiánnak?Talán ,mert az élete a csepeli futball??S talán,mert ő az aki visszahozta a kerületbe a valamilyen szinten már jegyzett felnőtt illetve utánpótlás labdarúgást???Ejnye-ejnye..menj vissza inkább a tüzhely mellé és fogd a fakanalat, hátha ahhoz jobban értessz,mint a focihoz!!Hajrá Csepel!!!

  116. Hugi szerint:

    Ha Takács élete a foci lenne, akkor nem az MSZP-t reklámozná. Volna annyi esze, hogy ez már etikátlan.

  117. "*" szerint:

    Hugi, benned az elvakultságnál csak a gyűlölet több.

  118. Hugi szerint:

    Csillag, ha jártál volna az Ady-Táncsics-Bajcsy környékén,és nem lennél kommancs, akinek a lopás életelem, te is dühös lennél.

  119. GONDOLKODÓ! szerint:

    MINDENKINEK!

    ADY ENDRE IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN

    Uram, háborúból jövök én,
    Mindennek vége, vége:
    Békíts ki Magaddal s magammal,
    Hiszen Te vagy a Béke.

    Nézd: tüzes daganat a szívem
    S nincs, mi nyugtot adjon.
    Csókolj egy csókot a szívemre,
    Hogy egy kicsit lohadjon. …………

  120. " ?! " szerint:

    “GONDOLKODÓ!” írta 2010. augusztus 14., szombat 16:32-kor

    “Uram, háborúból jövök én,”

    Merre jártál kedves “GONDOLKODÓ!”?

    Irakban? Vagy Afganisztánban?

    Mesélj, hogy vannak a Medgyessy és Gyurcsány által az Egyesült Államok kalandor politikájának a szolgálata céljából oda küldött magyar katonák?

    Találkoztál-e azzal a 200 fővel, akiket a libatolvaj Bajnai Gordon ajánlott fel (mint régen a cocialista munkaverseny keretében) a Magyarországnak soha nem ártó afgánok ellen harcoló amerikai erők megsegítése céljából csak azért, hogy jobban bevágódhasson barack Obamánál?

    Mit üzentek azok a magyar ejtőernyős katonák, akik az amerikai harcoló alakulatokkal együtt vesznek részt a megszállók ellen harcoló afgán szabadságharcosok elleni műveletekben?

  121. Manitu szerint:

    Én is jártam ma a Hugi által jelzett területen: minden villanykarón ott van egy Csepel FC-s plakát. Szerintem van vagy száz ilyen, plusz az óriásplakátok.

    Mibe fogadjunk, hogy a Takács valahol arra fog indulni!

    Aki itt védi ezt a fickót, menjen, és nézze meg maga is a saját szemével!

  122. Manitu szerint:

    Óriási kár, hogy a focit összekeverik a politikával.

  123. értetlen szerint:

    Óriási kár, hogy a politika és a gyűlölet így el tud vakítani embereket. Manitu, te legalább értelmes vagy, de megnyilvánulásai alapján több hozzászóló nem meggyőzni vagy meggyőződni akar, hanem csak gyűlölködik. A harmadik kategória meg pszichiátriai eset.

  124. Mrs. White szerint:

    És te most mit is csinálsz, ha nem haragszol?
    Bár gyűlölködésnek nem nevezhető, de te is minősítesz….ismeretlenül!

  125. " ?! " szerint:

    Kedves Fórumozók! Ismét lelepleződött csepeli MSZP-s propagandista csapat!

    Az alábbiakban felhívom a figyelmüket a CSEPEL újság e hétvégi számában napirendre került néhány olyan témára amelyekről a csepel.infon igen kemény vitákat folytattunk, és amelyekkel kapcsolatban az mszp-s propagandisták ismét lelepleződtek.

    HÍREK a CSEPEL újság 2010. 08. 13.-i számából:
    ——————————————————————————————————
    2. oldalon: A gerincútról megtudhatjuk, hogy

    Állítólag csatornázást kezdtek(régészeti feltárás nélkül!!!), – építési törmeléket aprítanak, – elkezdték az ideiglenes HÉV töltés földmunkáit.

    Fakivágási engedélyekkel még most sem rendelkeznek, mert az engedélyek kiadásához szükséges iratokat csak 2010. augusztus 9-én adták át Pesterzsébet jegyzőnek, aki az engedélyek kiadására jogosult.

    Ezek a hírek ismét azt bizonyítják, hogy a gerincút építését nem készítették elő, és a gerincút kezdése az MSZP választási kampányának a részeként előadott mutatvány.

    ——————————————————————————————————

    2. oldalon: Északi területért kapott bevétel … (Orosz Ferenc alpolgármester nyilatkozta)

    – Az északi területért kapott pénznek már majdnem minden forintjához feladatot rendelt az MSZP-s többség szavazataival a Képviselő-testület.

    – A bankban jelenleg már csak 3,9 milliárd Ft van.

    – Ha az új városvezetés- takarékossági okokra hivatkozva – leállítja az MSZP-s képviselők által megszavazott, de még leállítható projekteket, akkor kb. 2 milliárd Ft maradhat a számlán. (Pl.: források szabadíthatók fel a CSM-en belül létesítendő teherforgalmi elkerülő út költségeiből.)

    – Orosz Ferenc alpolgármester szerint, lobbizás eredményeként egy tollvonással eltörölhető a Fővárossal szemben fenn álló (kb. 1,5 milliárd Ft-os) tartozás.

    Orosz úrnak a CSEPEL újság részére adott válaszai azt igazolják, hogy hiába hazudoztak itt az mszp-s propagandisták arról, hogy az északi területért kapott pénzt nem költötték el, és pénzből jelenleg is a számlén van és kamatozik 4,5 milliárd Ft, a valóság a következő:

    1.) Állításukkal szemben bankban jelenleg már csak 3,9 milliárd Ft van, de ennek már majdnem minden forintjához feladatot rendelt az MSZP-s többség szavazataival a Képviselő-testület.

    2.) Az új városvezetésnek csak kb. 2 milliárd Ft állhat a rendelkezésére a sok elmaradt kerületi fejlesztés megvalósítására akkor is, takarékossági okokra hivatkozva leállítja az MSZP-sek által megszavazott, de még leállítható projekteket. (Pl.: A CSM-en belül létesítendő úgynevezett teherforgalmi elkerülő út megvalósítását.)

    3.) Adósság csökkentési lehetőségként említi Orosz Ferenc alpolgármester, azt, hogy az új városvezetés lobbizás eredményeként eltöröltetheti Csepelnek a Fővárossal szemben fenn álló (kb. 1,5 milliárd Ft-os) tartozását.

    Szerintem joggal kérdezhetjük azt, hogy ha az új városvezetés (mármint a fideszesek) lobizással eltöröltethetik “Csepelnek a Fővárossal szemben fenn álló (kb. 1,5 milliárd Ft-os) tartozását”, akkor a jelenlegi kerületi vezetés miért nem lobbizott az elmúlt években, és miért nem töröltette el már régen ezt a tartozást?

    ——————————————————————————————————

    3. oldal: “Még is hömpölyög…” címmel visszatért a CSEPEL újság a Királyerdő csapadékvíz-elvezető rendszerére vonatkozó cikk címével kapcsolatos vitára.

    Elismerik, hogy nem volt igaz a CSEPEL újság július 30-i számában „a királyerdei csapadékvíz-elvezetéséről szóló cikk címe, és hogy ez érzékenyen érintette az olvasókat, mert a cím mondanivalója ellenére továbbra is maradtak olyan területek Királyerdőben ahol valósággal hömpölyög az esővíz, ha nagyobb eső esik.
    Ezt a tényt nagyon tisztességesen egy képpel is illusztrálták.

    A cikkben Mohácsi Csaba a CSEVAK mélyépítési osztályvezetője megerősítette, hogy a csapadékvíz–elvezetési beruházások még valóban nem fejeződtek be Királyerdőben.

    Tehát a CSEPEL újság ebben az ügyben sokkal tisztességesebben viselkedett, mint az itt acsarkodó MSZP-s propagandisták.

    Más témákkal még folytatom.

  126. Kovács Ernő szerint:

    Látom a Csepel info besértődött, mert meg sem említi a tegnapi fantasztikus győzelmet! Így nem lesztek népszerűek! Akkor én leírom nektek: Csepel FC – Jász Sport FC 3-1 (1-1) http://www.youtube.com/watch?v=l0NuoChfr78 Tegnap szurkolói ankét is volt! Annak a videói itt nézhetők meg: http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek/sport/csepel-fc-szurkoloi-anket-2010_08_14_

  127. admin szerint:

    Ernő, kedves vagy, hogy olyan hír meg nem jelenésével kritizálsz, ami nem jelent meg még egyetlen híroldalon sem.

  128. Manitu szerint:

    Ernő, visszatérsz az alomhoz? Szenteczkyék épp kopogtató gyűjtőket keresnek!

  129. Kovács Ernő szerint:

    A Csepel FC.hu-n rajta volt! Szerdán Béke-téri stadionban 17.00h-órakkor Magyar Kupa mérközés lesz a Dunaharaszti ellen. Ha ott nyerünk, utána már a Fradit is húzhatjuk! Manitu:, és a többi károgó inkább jöjjön ki buzdítani csapatunkat!

  130. pepe szerint:

    Nem igaz admin. Tegnap este 9-kor már fent volt a csepelfc.hu-n az eredmény (lehet,hogy már előbb is) és a meccs rövid elemzése is, és te meg ma reggel 8-kor azt írod, hogy sehol nincs fent. Na ilyen a ti hírszerzésetek….. Ernőnek igaza van.
    HAJRÁ CSEPEL! Szerdán kupa meccs….

  131. pepe szerint:

    Manitunak meg üzenem, hogy Vitya is szépen maga mellé állított sportolókat, csakhogy egyet kiemeljek Egerszegi Krisztinát. Ja, az nem foci, az úszás. Azt össze lehet keverni biztos a politikával….

  132. pepe szerint:

    Csak egy mondat még a cikkhez:
    Azt a pénzt amit még a club nem kapott meg, azt nem költhette el semmire, ugyanis az önkormányzat megszavazta a támogatást, de csak szeptember első napjaiban utalják. Tehát ezt a közpénzes dumát abba lehet hagyni….
    Az utánpótlásnak, és a csepeli sportnak szüksége van erre a támogatásra,hogy ne sorvadjon el.
    Bezzeg ha meg nem adna egy fillért sem az önkori, akkor meg ők legnagyobb g.cik, hogy hagyják elsorvadni a csepeli sportot. Ha van sapkája azért, ha nincs akkor azért. Tipikus fidesz politika.

  133. " ?! " szerint:

    Kedves “pepe”?

    Nem gondolod, hogy a Csepel FC-t szemtelenség Egerszegi Krisztinával összehasonlítani?

  134. pepe szerint:

    Természetesen nem a két sportteljesítményt állítottam párhuzamba. Hanem A SPORT-ot mint a politika egyik eszközét.

  135. "*" szerint:

    Ti pedig nem gondoljátok, hogy szemtelenség azt állítani, hogy az utánpótlásra kapott támogatást költik kampányra? Főként, hogy át sem utalták még a pénzt.

  136. Hugi szerint:

    Szerintem a Csepel Fc nem párt. Szerintem a gyerekek nem pártok miatt mennek oda, és senki nem politikára, hanem sportra adja oda a pénzt. Ha nem is jogilag, erkölcsileg lopásról van szó, hiszen a sportra kapott pénzt költik politikai reklámra.

    Takács nem érdemli meg, hogy képviselõ legyen, mert nem tudja elválasztani a közpénzt a politikától. Az ilyen ne kegyen politikus, mert elõbb-utóbb börtönbe kerül!

  137. Kovács Ernő szerint:

    Ezt benéztétek elvtársak! Kaptok majd a Viktorkától!

  138. admin szerint:

    Kedves Ernő!

    A Csepel FC honlapja nem olyan híroldal, amit szemléz a hírkereső.

    Azok a sportolók pedig, akik kiálltak a Fidesz mellett, nem költötték rá az egyesületük pénzét, amit esetleg közpénzből támogattak.

    Van különbség: a pénz.

  139. roberto szerint:

    Kedves Hugi!

    Lehet, hogy elvakult vagy egy kicsit, és biztos vagyok vagyok benne, hogy nem ismered Krisztián. Amikor kellett ő szembe ment az MSZP-s Önkormányzatnak is és kivitt minket tüntetni, hogy megmentsük a csepeli stadiont. Idővel rávette a képviselő urakat, hogy álljanak ki csepeli sport mellett és ne hagyják romba dőlni a stadiont. Nem arról a személyről beszélünk, akire bárki is haragudhatna, hanem arról aki tenni akar Csepelért, és ugyanúgy fel tudja építeni Csepelt, ahogy a nulláról összerakta verejtékes munkával a csepeli focit. Én úgy gondolom, hogy jó politikus lehet belőle, mert sokkal fontosabbnak tartja a Csepeli érdekeket, mint saját magát. Takács Krisztián az utolsó fillérét is a Csepel Fc-re költötte, és sokszor volt úgy, hogy nem tudta eldönteni, hogy a saját villanyszámláját fizesse ki, vagy a bírói díjakat. A bírói díjat választotta, rajta kívül ezt nem igen tette volna meg sok ember. Sajnos voltak a mulba rossz baloldali vezetők, képviselők, de úgy gondolom ez a másik oldalon sem volt különb. Vegyétek már észre, hogy mi is változást akarunk, mert bíráljuk az elődeinket. Új szellemű baloldal lesz illetve már van! És nem komcsikból fog állni, hanem baloldali gondolkodású emberekből, a kettő pedig nem ugyanaz. Jó lenne már ha felébrednétek és nem csak a a színt néznétek, hanem az embert is, hogy mit akar és mit tett le eddig az asztalra. Az önkormányzati pénz pedig az utánpótlás kapta, nem pedig a felnőtt csapat. Tudod egyáltalán hogy működik a Csepel Fc? Társadalmi munkában! A vezetőedzőt a Honvéd fizeti, a másodedző 0 Ft-t kap, és hozzájárul a költségvetéshez, a gyúró saját pénzén veszi a kötszereket, krémeket, és minden egyebet amely szükséges a csapat ellátásához, a technikai vezető szintén a saját pénzén vásárolja az üdítőt kaját vizet. A 2-es pályát a két kezünkel csináltuk meg, hogy a csepeli gyerekeknek ne a porban keljen sportoni, mellesleg a felnőtt csapat ezt egyszer sem használta, és beszélhetnék még sok mindenről amit nem is tudhatsz. Ezt Takács Krisztián fogja össze és jól működik. Nyilván aki nem ismeri a sportot, az nem is tudhatja, ez mekkora áldozattal jár, te mégis látatlanba annak az embernek a nevét mocskolod, aki erőn felül küzd Csepelért, azon belül a csepeli sportért. Én nem haragszom rátok, mert más politikát képviselte, ez a ti dolgotok, de mielőtt leírsz valamit, inkább érdeklődj, és megismerve egy kicsit a személyt, fejtsd ki a véleményed. Végezetül elmondhatom, hogy Takács Krisztián egy becsületes, jóindulatú személy, aki már most többet tett Csepelért mint bármelyik másik képviselő jelölt, legyen az akármelyik párt tagja.

  140. Bakter szerint:

    Egyetértek roberto-val Csepelen egy hiteles ember van aki nem más ,mint Takács Krisztián. Ha meg akarod ismerni minden nap kint van az utcán.Beszélgess vele egy kicsit hidd el nem harap és felteheted a kérdéseidet.

  141. Hugi szerint:

    Ha oda járna a gyerekem, soha nem tudnám, hogy a havidíj épp melyik kasszába megy, a pár kasszába vagy a sportkasszába. Aki azt teszi amit ez a Krisztián, az nem tisztességes!

  142. csepelfan szerint:

    Hugi, úgy látom, hogy tudsz írni. Akkor biztos tudsz olvasni is! Ott feljebb, pl. amit roberto írt! Ne csak a buta papagájszöveget ismételgesd!

  143. Manitu szerint:

    Cepelfan!

    Ti tényleg hülyék vagytok? Azt hiszitek, hogy a Takács Krisztián a csepeli MSZP ellen tüntetett akkor?

    Az, ahogy kiviszik a focit a Csepel SC-ből, része a Csepel SC lebontásának. Mit gondolsz te ökör, az új pálya miért nem a Csepel SC-ben készült el? Az a tüntetés egy játék volt, méghozzá pont azért, hogy az olyan ökrök mint te meg a Roberto meg a jobbikos Ernő-félék beszívják. A Takács Krisztián közben ugyanúgy ott volt az MSZP-s pártgyűléseken, és azt a szerepet kellett neki eljátszania, hogy a Csepel SC kiürítésével párhuzamosan a pártvonalon belül tartsa az FC-t.

    Kevés dolog sikerült a csepeli MSZP-nek, ez sok tekintetben igen. Az olyan ökrök, mint a jobbikos Ernő, a Roberto meg a Csepelfan, simán beszívták.

    Az meg nem is jut eszükbe, hogy kimenjenek oda a Táncsics-Bajcsy-Ady környékére, és összeszámolják, hogy napró napra hány új Csepel SC-s MSZP-s plakát lóg kint.

  144. csepelfan szerint:

    Nem Manitu, én nem érzem magam hülyének, csak ismerem a szitut pár évre visszamenőleg. Kicsit talán közelebbről, mint te. Ez az általad vázolt összeesküvés elmélet azért nem illik a Fideszhez, ennél azért azt hittem, komolyabb emberek vannak ott.

  145. roberto szerint:

    Manitu! Te sok mindenről nem tudsz! Ez nyilván nem baj. A Csepel Fc-nél illetve a sportelepen is van mit rendbe tenni, azért dolgozunk hogy ez sikerüljön, és minnél jobb és átláthatóbb körülményeket teremtsünk. Ambruzs Józsi érkeztével sikerült sok mindent a helyére tenni és szervezetebben működik az egyesület, de ez még nem azt jelenti hogy jól működik és úgy ahogy szeretnénk. A sporttelep magántulajdonban van, és sok mindent nem tudunk megtenni, de reméljük hogy Szenteczkyvel, vagy akár Németh Szilárddal sikerült az önkormányzatnak visszaszereznie a területet, és párttól függetlenül fel tudjuk emelni a méltó helyére az egyesületet. Az önkormányzat nélkül semmi sem működne. A tüntetés pedig nem az MSZP ellen ment, hanem a stadion és a pályák megmentéséért. Ez sikerült is. Takács pedig tudod miért az MSZP-be lépett? Mert sikerült elérnie az MSZP-s önkormányzat segítségével, hogy tovább tudjunk létezni. A hozzánk hasonló egyesületeket több 10 millió forinttal támogatják a jobb és baloldali önkormányzatok. A Csepel Fc egy nagy büdös 0-át kapott eddig, az a kis támogatás melyet megszavaztak mind az utánpótlásnak megy. De nyugodtan hülyézzél, és barmozzál csak, személy szerint nem veszem magamra, mert nem tartom magam annak, de jól ismerem a csepeli viszonyokat és Takács Krisztiánt. Azt pedig ne felejtsd el, hogy Németh Szilárd is elismerte és dicsérte Krisztián munkáját, és hozzáállását a sporthoz, ezen belül a Csepel Fc-hez. Nyilván akkor ő is tévedett, de szerintem nem!
    Nem kívánok a témában többet nyilatkozni, amit le akartam írni már leírtam, vitázni pedig nincs kedvem, mert sok a munkám. Szép napot mindenkinek!

  146. Manitu szerint:

    Az orrotokig se láttok. Ha nem láttátok, hogy kik akarták lebonteni a Csepel SC stadionját, kik akarják beépíteni toronyházakkal meg plázával, hogyan játszották el, hogy Takács “tiltakozott” ellene, kaptak MÁSHOL egy pályát és most szépen kiüresítik a Csepel SC-t, hogy könyebben odaférjenek a buldózerek, akkor tényleg nincs miről vitáznunk.

    Menjetek, ragasztGassátok a Csepel FC-s MSZP-s választási plakátokat, és higgyétek el Takácsnak, hogy a kampányhoz nincs köze a Csepel FC-nek.

    SAJNÁLLAK BENNETEKET.

  147. "*" szerint:

    Manitu, hogy Te milyen indulatos vagy. Mi a baj? Az hogy Takács betámadásával hibát követtetek el és már Te is érzed?
    Aki ismeri az ő munkásságát, azt a ilyen mocskolódásaitokkal sosem fogjátok meggyőzni.

  148. Manitu szerint:

    Mi a mocskolódás? Melyik tényt akarod megcáfolni?

    – Azt, hogy le akarják bontani a Csepel SC stadionját, és be akarják azt építeni?
    – Azt, hogy Csepel SC-s plakátok tömkelege van Csepelnek pont azon részén, ahol Takács Krisztián MSZP-s jelölt lesz?
    – Azt, hogy fura módon nem a Csepel SC területén kapott helyet az új pálya? Olyan helyen, ami családi házak között van, tehát még egy laikus sem értené meg, hogy miért oda került, ha nem ismeri az MSZP Csepel SC-s tervekit?

    Melyiket cáfolod? Nyugodj meg, nem mindenki hülye, hogy ne lássa át azt, ami történik.

  149. Kovács Ernő szerint:

    A politika nem érdekel. Ma küldtem egy videót a Csepel.infonak, amin kiderül teljesen mindegy Fidesz, vagy Mszp! Ez a kért párt csak báb, akiket irányítanak nem is olyan messziről. Ez a terület, ahol a Csepel SC létezik nagyon értékes , ami vonza a befektetőket, szélhámosokat. Az önkormányzat nem adhatja el senkinek, hiszen ez a földrész a csepelieké, Csepelé! Amelyik párt, önkormányzati képviselő azon töri a fejét, hogy elmutyizza, annak nincs helye a csepeli közéletben!

  150. értetlen szerint:

    Manitu, szerintem nincs értelme ezt a témát tovább ragozni. Minden érv elhangzott már kb. ötször. Mindenki eldönti, hogy miként ítéli meg a dolgokat.

  151. " ?! " szerint:

    “Ernőke”!

    Látod , már megint bebizonyítottad, hogy elmegyógyintézetben van a helyed.

    A 12:10-es hozzászólásodat azzal kezdted, hogy “A politika nem érdekel”, de már az utána következő mondatokban ismét a Fidesz rágalmazásával foglalkoztál.

    Ha eddig nem hitted el másoknak, hogy elmekórtani eset vagy, akkor most higgyél a saját szemednek, és sürgősen fordulj elmeorvoshoz!

  152. Manitu szerint:

    Szerintem sincs értelme tovább ragozni. Aki vak és süket, nem látja a saját szemével a plakáterdőt, nem hallotta, hogy mi történik évek óta a Csepel SC-nél, – vagy nem akarja látni, hallani, tudni – annak teljesen felesleges bármit is mondani.

  153. Herbert szerint:

    értetlen! Egy dolgot nem árult el még senki: hogyan került a sporttelep jelenlegi tulajdonosaihoz.
    Hogy kik voltak az aláírók és azt, hogy mi lett a vételárral: csak ezután tudhatjuk meg.

  154. atlétaa.. szerint:

    Hajrá-Takács……………

  155. atlétaa.. szerint:

    Hajrá-Szenteczky……………

  156. atlétaa.. szerint:

    Hajrá-CSEPEL FC………………

  157. […] van. A hivatalos cím és az egyesület további vezetői, valamint a csepeli MSZP-ben politizáló Takács Krisztián és Losonci Róbert kapcsolatrendszere azonban egyenesen a Csepel SC-hez vezet. Az ehhez kötődő […]

Itt lehet hozzászólni !