Ebből botrány lesz: csepeli hajléktalanszálló nyitására használhatja Karácsony Gergely a vírushelyzetet

Csepel.info

A csepeli lakosság és az önkormányzat megkérdezése nélkül, egyeztetés nélkül, sőt a szálló nyitására tett bejelentés nélkül kezdhették meg egy korábbi iskolaépület hajléktalanszállóvá alakítását a Táncsics Mihály utcában – értesült a Csepel.info.

Karácsony Gergely, aki azzal kampányolt, hogy a lakosság megkérdezése nélküli, antidemokratikus módszerekkel soha nem fog élni, úgy tűnik pont erre használja a koronavírus miatti rendkívüli jogrendet. Mindezt ráadásul egy olyan kerületben, ahol van elég hely a hajléktalanoknak. Vagyis más kerületekből tudnak csak odahozni újakat – esetleg éppen a fertőzötteket. És mindezt ráadásul abban az utcában, melynek felújítása idén lett volna, ám éppen Karácsony Gergely húzatta ki a fővárosi költségvetésből, így a felújítás elmarad.

Borbély Lénárd csepeli polgármestert először arról értesítették a környéken lakók és dolgozók, hogy az évek óta elhagyott épületben munkások hada jelent meg és dolgozik, többek között a helyiségeket fertőtlenítik. Az ott dolgozók viszont nem tudták, hogy egy titkos fővárosi művelet részesei, így kérdésre készségesen elmondták, hogy hajléktalanszálló lesz az épületből. Nehéz elképzelni, hogy az ott dolgozókat félretájékoztatták volna, Karácsony Gergelynek viszont nem ez lenne az első súlyos ígéretszegése.

Az alábbiakban Csepel polgármesterének nyílt levelét olvashatják:

“Nyílt levél Karácsony Gergely főpolgármesternek

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Csepelen, a Táncsics Mihály utca 82-84. szám alatt található az az ingatlan, amely egy volt iskolaépület, a Fővárosi Önkormányzat tulajdona.

Azt tapasztaltuk, hogy az ingatlanon fertőtlenítés és egyéb más munkálatok kezdődtek. Érdeklődésünkre az ott dolgozó emberek elmondták, hogy a Fővárosi Önkormányzat ezen a helyen hajléktalanszállót kíván létrehozni.

Tisztelt Főpolgármester Úr!

A Táncsics Mihály utca Csepel egyik kiemelt és forgalmas, egyben a belvároshoz tartozó utcája. Önkormányzatunkkal és az itt lakókkal az Önök esetleges szándékáról senki sem egyeztetett, a véleményünket nem kérdezték meg. Mindemellett fontos azt is megjegyeznem, hogy kerületünkben elegendő férőhely van a hajléktalanok számára.

Csepel polgármestereként – amennyiben ez valós szándék –, a kerületünk és az itt élők érdekében a leghatározottabban ellenzem a belvárosunkban hajléktalanszálló kialakítását.

Kérem tisztelt Főpolgármester urat, hogy soron kívül tájékoztatni szíveskedjen, hogy mi a Fővárosi Önkormányzat, és személyesen az Ön szándéka az érintett ingatlannal kapcsolatban.

Várom megtisztelő válaszát.

Budapest, 2020. április 27.

Tisztelettel:

Borbély Lénárd
Csepel polgármestere”

Csepel.info

50 hozzászólás “Ebből botrány lesz: csepeli hajléktalanszálló nyitására használhatja Karácsony Gergely a vírushelyzetet” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Erre én is kíváncsi vagyok! Egy hajléktalanszálló kialakítása, nem csak fertőtlenítésből és
    festésből áll.

  2. csak úgy szerint:

    Erről miért nem olvashatunk a csepel.hu -n?

  3. v39endre szerint:

    Tiltakozom, hogy CSEPEL belvárosában hajléktalanszállót létesítsen a Főváros. Ez az iskola volt 1945-ben a kezdeti Jedlik Gimnázium. Amikor a Gimnázium ideiglenesen átköltözött a Katona József iskolaépületbe, ebben az iskolában létesítették a Katolikus Általános Iskolát. Ennek tanulója voltam 1946-ban az államosításig. Érintettségem miatt is tiltakozom ennek az őrült tervnek megvalósítása ellen.
    FELHÍVOM CSEPELI POLGÁRTÁRSAIMAT ! TILTAKOZZUNK ! ! ! ! !

  4. csak úgy szerint:

    Úgy látom Ábel admin igyekszik megdolgozni a fizetéséért, nehogy azt is levigyék 70%-ra.
    BL tud az általa írt levélről?

  5. csak úgy szerint:

    #v39endre !

    Van a tervekről valami hivatalos információ ?

  6. v39endre szerint:

    Hivatalos információt még nem láttam, de a Pesti úti eseményeket figyelve minden lehetséges.

  7. Csabó szerint:

    Aljas szemét banda a Karácsony Gergely csapata.

  8. csak úgy szerint:

    #v39endre

    A Pesti útról, a királyi adók – nem igazán hitelesek.

    Csak egy kérdés. Miért nem tudunk a csepeli fertőzésekről. Jó lenne tudni a mostani állapotokról, hogyha tényleg lesz új hajléktalan szálló, legyen mivel összevetni az adatokat.
    Félő, hogyha ez bekövetkezik, minden csepeli fertőzés, majd onnan ered hivatalosan!
    Miért nincs információ az önkormányzati idősotthonok, és a gyári hajléktalan szálló betegeiről?
    Hány embert raktak ki a Déli utca elfekvőből?

  9. Horváth János szerint:

    Igy lehet hülyíteni az embereket.

  10. csak úgy szerint:

    Nagyapó? Toth kati?

  11. csak úgy szerint:

    Elég vicces, hogy korábban jeleztem, hogy erről semmi info a csepel.hu, de most már ott is megjelent. Ábel “észbe” kapott, hátha így hiteles lesz.

    Nagyon tudatlan vagyok , de ez a nyílt levél eljut Karácsony-hoz is?

  12. pusssh szerint:

    Ha most KeriGeri nem teszi azonnal közzé a sajtóban és Borbély Lénárdnak hivatalosan küldött válaszban a teljes és egyértelmű cáfolatott, akkor VISSZAVONHATATLANUL ELDÖNTI a 2022-es választás csepelii EREDMÉNYÉT.
    (Akkor is, ha @Horváth János és @csak úgy szerint napi 24 órában 60db/óra sebességgel f@ssa ide a szofizmáit.)

  13. Csabó szerint:

    A korrektség jegyében egyébként egy ilyen központi helyen bármit kezdene el a főváros, kizárólag egyeztetés után kezdhetné.

  14. Horváth János szerint:

    pusssh!
    Nem igazán értem, hogy mire gondolsz, de végül is mindegy.

  15. Horváth János szerint:

    Csabó rátapintott a lényegre! Ha Borbély megkérdezi a kerületi ÁNTSZ-t, biztos előrébb
    lennénk.

  16. pusssh szerint:

    Vagy talán inkább ha Karácsony megkérdezné Borbély Lénárdot!… (Feltételezem, hogy Csabó inkább ilyesmire gondolt.)

    Persze H.J. úgysem érti a nyilvánvalót – dehát nem is hozzá beszélek.

  17. csak úgy szerint:

    Holnap kimegyek egy kalapáccsal a HÉV sínekhez, és látványosan dolgozni kezdek. Ha valaki megkérdezi, hogy mit csinálok, megmondom neki, hogy felsőbb utasításra, megszüntetem a HÉV-et. Várom a nyílt levelet!

  18. pusssh szerint:

    És ki lesz a felsőbb utasító? Mert az kénytelen lesz hivatalos komünikében cáfolni. Esetleg följelenteni is, és a költségeket rád terhelni.

  19. csak úgy szerint:

    A csepel.info keresőjébe írja be, hogy hajléktalan. Remek találatok lesznek.
    Közzétettem volna a listát, de úgy tűnik modertálták.
    A királyi internetes csatornákon, vezető hírek között szerepel BL nyílt levele, elég beírni a google keresőbe, hogy “borbély hajléktalan”.

  20. csak úgy szerint:

    #pusssh

    Ki lesz a felsőbb ? – álmomban megjelent, és utasított.

  21. pusssh szerint:

    Akkor csak símán bevisznek a rendőrségre. Gondolom, egy szabálysértésivel megúszod.

  22. pusssh szerint:

    A hirkereso,hu keresőjébe írja be, hogy: karácsony.
    Egyelőre csak a Híradó, HírTv, Magyar Hírlap, Pesti Srácok, Origo, Blikk, Infostart, Propeller, Kisalföld, Délmagyar közli a világhírünket.

  23. Gary Ridgway szerint:

    Nem tudom, hogy mi igaz ebből? Én már itt nem hiszek el senkinek és semmit. Amennyiben Karácsony ennyire idióta ötlettel rukkolt elő, hozzátéve az 50km/h és a 30km/h sebességcsökkentő ötletét, akkor ott tényleg bajok vannak. Mindemellett a kerületben is vannak bajok, mert több épületben karantén van, semmi papírok? Ne szivassuk már egymást! Más polgármesterek megosszák választóikkal, hogy mi a helyzet az általuk képviselt területek lakosai közt. Nem, nem kell utcanév sem, csak a mi, mennyi az annyi… Amúgy miért csodálkozom én bármin is, mikor itt ’89 óta csak a simlisség és a sumákság megy pártszíntől függetlenül? Azt végképp nem értem, hogy lehet ennyi ideig és ennyi embert egyszerűen hülyének nézni?
    pussh! Mielőtt beindítanád magad, nem vagyok vevő rá, köszönöm!

    A tiltakozó aláírásra, ha igaz a sztori, akkor már “v39endre” után másodikként csatlakoztam…

  24. ptypang szerint:

    Lehet, hogy semmi köze a témához, de ezt egy 03.31-i cikkben olvastam: “A fővárosi önkormányzat ígérete szerint Budapesten hamarosan megnyílik egy olyan, a járvány idejére kialakított hajléktalanszálló, amelynek kezdeti kapacitása később bővíthető lesz. Ez az intézmény próbálja meg egyrészt kezelni a növekvő igényeket, amelyek a leépítésekből fakadnak, valamint abból, hogy az eddig szállók nem tudnak az eredeti kapacitásukkal működni, miután szellősebben kell elhelyezniük az ágyakat.”

  25. pusssh szerint:

    És vajon a fővárosi önkormányzat ezen nemes ígéretéről mit tudnak a kerületi polgármesterek?

  26. csak úgy szerint:

    #Gary Ridgway

    Ez a lényeg

    “Más polgármesterek megosszák választóikkal, hogy mi a helyzet az általuk képviselt területek lakosai közt.”

    “Azt végképp nem értem, hogy lehet ennyi ideig és ennyi embert egyszerűen hülyének nézni?”

    Borbély sunnyog, gyáva

  27. pusssh szerint:

    “Borbély sunnyog, gyáva” – nyilván ezért írt NYÍLT levelet…

  28. Gary Ridgway szerint:

    pitypang!
    Sok helyen nem találom ezt az idézett szöveget, ahol igen, azt nem lehet idelinkelni. 🙂
    Ez persze az átláthatóság és a teljes sajtószabadság érdeme…
    Nyilván meg kell ezt a kérdést oldani, ne legyünk vadállatok. Remélem, hogy van erre valahol egy használható épület, de ne itt legyen, legyen egy gyárnegyed közepén, bárhol, de ne egy városrész központjában.

  29. Gary Ridgway szerint:

    csak úgy! Megmondták neki, ennyi. Nem a székesfehérvári polgármester, ez tény. Bár már az ő orrára is rákoppinthattak. 🙂 Természetesen nem bagatellizálom el ezt a témát, olvashattad, de most van ezzel párhuzamosan más is, ahol erős lapítás van.

  30. Hozzászóló szerint:

    A központba tervezett hajléktalanszálló, a piac, a Rizi és a Jedlik utcájába rakandó kéregetőhadd igazi, aljas mélyütés Karácsonytól. Nem szereti Csepelt.
    Meg kell akadályozni.

  31. pusssh szerint:

    Most hogy KariGeri hírtelen nagy bajba keveredett Csepelen, Gary Ridgewayt hosszas szabadságolás után rohamban reaktiválták.

    (Ezt nem G. R.-nek írtam – nem vagyunk beszélő viszonyban, bármennyire is azt hiszi -, hanem csak úgy általában, ténymegállapításként.)

  32. erős szerint:

    Ne izguljon senki, Kari Geri lehet, hogy Csepelt mondott de ez nem jelent semmit mert azt sem tudja hogy Csepel merre van. Lehet hogy Újpestról beszélt, csak azt hiszi hogy az Csepel.

  33. agni@damocles.hu szerint:

    Pontosabban: Csepelt mondott, de Újpestre gondolt. Nem? – Meg kéne kérni, hogy mutassa meg a térképen! Akkor még az is kiderülhet, hogy valami harmadik helyre gondolta (fő, hogy fideszes kerületbe legyen).

  34. werthan szerint:

    Csak így tovább KariGeri, hajrá, hajrá!
    Hibát hibára halmozol, egyre könnyebb dolgunk lesz 2022-ben!!! 🙂
    Sosem felejtjük kik vagytok ti!!!

  35. Marika szerint:

    Nem tudom kik voltak azok az idióták akik a Karácsonyra szavaztak, utólag úgyis letagadják de menjenek már el a kurva anyjukba!

  36. Horváth János szerint:

    Csak utánad, kedves!
    Egyébként van már biztos információ, vagy csak a gittet rágjátok?

  37. Horváth Tamás szerint:

    A Borbélyi Önkormányzst miért nem kérdezte meg a Csepelieket, hogy:
    Akarnak-e a Kis Duna partra birkòzò csarnokot?

    Akarnak-e a lakòtelep közepére kézilabda csarnokot?

    Akarnak-e Metranost a Nagy Duna partra?

    EZEKRŐL MIÉRT NEM KÉRDEZTÉK MEG A LAKOSSÁGOT?

  38. Aggastyán szerint:

    Abból van inkább botrány itt Csepelen, hogy a sok drogos és miegymás Hős utcai lakost betelepítettétek a kerületbe! Na ez az igazi botrány kérem szépen!

  39. robi szerint:

    Aggastyán megmondaná, hogy Csepel melyik részére telepítették a Hős utcaiakat?
    Csak egy címet áruljon el!

  40. Guriga szerint:

    Borbély Lénárd álljon a sarkára és ne engedje meg ezt a szemétséget.
    Ha nem így lesz, meg van a véleményem róla.

  41. csak úgy szerint:

    Most megmutathatják a vezetők és a képviselők is, hogy megilleti őket a (nem kevés) fizetésük.

  42. Guriga szerint:

    Borbély Lénárd legyen szíves olvasni a Csepel. Infót
    Kérem.
    Köszönöm

  43. Horváth János szerint:

    Hogy mennyi “keresztyén” konzervatív ember van!

  44. […] hírblog « Ebből botrány lesz: csepeli hajléktalanszálló nyitására használhatja Karácsony Gerg… Csőtörés a Kossuth Lajos utcában […]

  45. […] arról kedden beszámoltunk, a csepeli lakosság és az önkormányzat megkérdezése nélkül, egyeztetés nélkül, sőt a […]

Itt lehet hozzászólni !