Új cserkészházat avattak a Tamariska-dombon

Csepel.hu

Zászlófelvonással és ökumenikus istentisztelettel avatták fel a Tamariska-dombon található új cserkészházat. Kispál György plébános, cserkésztiszt történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, és utalt rá, hogy már a világháború előtt létezett cserkészmozgalom Csepelen. Cserkésznek lenni jellemet jelent, és fontos értékeket közvetít. Az ünnepségen megjelent Csurgay Árpád akadémikus, aki maga is cserkész volt Csepelen. Borbély Lénárd polgármester szintén cserkész volt gyerekkorában a Prohászka Ottokár püspökről elnevezett cserkészcsapat tagjaként.

A polgármester felidézte, hogy mit jelentett számára a mozgalom. „A cserkészet világát érdemes újraéleszteni, mert értékalapú közösséget hoz létre. Érték a család, a házasság, a barátság – mindezt meg lehet itt tanulni. Jó döntés született, amikor elhatározták, hogy ilyen közösségnek adjanak otthont a Tamariska-dombon. A gyerekeimet is szívesen hozom majd ide”.

Beszélt a Tamariska-domb múltjáról, amely 2010 előtt, noha védett terület volt, elhanyagolt, szemetes környékként tartották nyilván. Az új önkormányzat rendbe tette, stációkat állítottak fel, barátságos kirándulóhellyé alakította. Az önkormányzat megvásárolta a gázcseretelepet, amelynek a helyén most a cserkészház áll. Egy romos épület volt korábban, amelyet a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársainak közreműködésével 65 millió forintért teljesen újjáépítették.

Kispál György elmondta, hogy a 813. számú Ottokár püspök cserkészcsapat már 1930-ban létezett, erről tanúskodik a rendszerváltás után előkerült zászlója. A Béke téri plébánia pincéje volt az otthona. 1948-ban megszüntették a cserkészetet, majd a rendszerváltáskor Bogdán István öregcserkész szervezte újra a csapatot. A 2000-es évek elején elindították az őrsi foglalkozásokat és a kalandos nyári táborokat. A 96. számú Sólyom cserkészcsapatot Szöllősy Vágó János alakította újjá, aki a királyerdei református gyülekezet tagja volt. A gyülekezet lelkésze, Temesvári Imre gyermekkora óta cserkész. Közösen indították újra a Sólyom vízi csapatát. A jelenlegi közösség a református parochia udvarán talált menedéket. Most az új helyükön, a cserkészházban találtak otthonra, a Tamariska-domb eldugott részei pedig ismét lehetőséget adnak a kalandokra.

Csepel.hu

 

8 hozzászólás “Új cserkészházat avattak a Tamariska-dombon” bejegyzésre

  1. Borostyán szerint:

    Na! Ez jó hír! Nem is kell új hév, meg új híd, így sokkal jobban járt mindenki és a közbiztonság is sokkalta jobb lett! Köszönjük szépen! Csak így tovább!

  2. pl szerint:

    Tényleg olyanok vagytok, mint a kan kutyák… Amerre jártok, mindent lehugyoztok… Tamariskát nem kellett volna!
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Tamariska-domb_Term%C3%A9szetv%C3%A9delmi_Ter%C3%BClet

  3. v39endre szerint:

    pl !
    Ha megnézed a térképen a Tamariska Dombot, és megnézed a Cserkészházat, esetleg a helyszínen szétnézel, láthatod, hogy amit írtál, nem fedi a valóságot.
    Egyébként a régi időkben amikor még palackos földgáz volt a lehetőség, ebben az épületben lehetett megvásárolni a 11 kg -os palackokat. Aztán biciklivel haza-tólni. Én magam is szállítottam így a fűtőanyagot.
    Ez a Cserkészház a Tamariska Domb peremén van, közvetlenül a Damjanich utca mellett, tehát a Domb állagát nem befolyásolja.
    Nyugodj meg !

  4. Kitiltott szerint:

    Torolgetjuk a hozzaszolast?
    Faj az igazsag?
    Pedig ez teny

  5. Ilyen is volt szerint:

    Nívós újságírók dolgoznak a csepel.hu-nál! A cím magyarul “cserkészházat avattak a Tamariska-dombon” lenne! Régit is szoktak avatni? Ezt a nagy fényezési kényszert!

  6. v39endre szerint:

    Ilyen is volt !
    Nagy tévedésben vagy ! Ez az épület a “gáz palack-értékesítés” után évekig elhanyagolt volt. Időközben újra megalakították a csepeli cserkészcsapatokat. Egyiket a Jézus Szíve Plébánián, másikat a Királyerdei Református Parókián. E cserkészcsapatok nagyszerűen működtek. Ezért a Csepeli Önkormányzat döntése alapján felújították a romos épületet, ahol a két cserkészcsapat részére kialakították az ÚJ CSERKÉSZHÁZAT.
    Ennek felavatásáról szól az újságcikk.
    Ezért hibás a hozzászólásod. És a pikírt megjegyzés felesleges.

  7. pl szerint:

    v39 …megnyugodtam 🙂
    De azért ettől eltekintve rengeteg helyre hugyoztak már!

  8. v39endre szerint:

    pl !
    Érdekes a helymeghatározás-módod !

Itt lehet hozzászólni !