A független újságírásnak vége

Vélemény – Ábel Attila

Független újságok és újságírók már nincsenek. Csak zsoldosok vannak. Megmondják nekik, hogy miről mit kell írni, és ők ezt megteszik. Független civil politikusok sincsenek. Ha egy civil szervezet beleszól a politikába, kizárt dolog, hogy ne bukkanjon fel mögötte egy párt vagy befolyásos külföldi politikaformáló. Hová süllyedhet még a világ? Holnap a mentős, a tűzoltó vagy a temetkezési vállalkozó is pártállás szerint dolgozik?

Hétfőn az Anonymous hackercsoport feltörte a Csepel SC Alapítvány honlapját. A nagyon független, vagyis a balliberális pártokat szolgáló kiberbűnözők azt üzenték Németh Szilárdnak, hogy mindent tudnak róla. Csak annyira hülyék voltak, hogy rossz honlapot törtek fel. A balliberális lapok ezt szintén ész nélkül ünnepelni kezdték, „oknyomozó újságíróik” ugyanis már régen nem használják az agyukat ahhoz, hogy leessen nekik a tantusz. De valljuk be, oknyomozó újságírók és újságírás sem létezik már. Amit még annak neveznek, az átmásolás, némi fantáziátlan hozzáírás és a gazda útmutatása arról, hogy mikor kit kell ütni úgy oknyomozósan.

Korábban is volt hasonló. De a média túlnyomó része az elmúlt nyolc-tíz évben vált ilyenné. Ma az internetes média nem híreket közvetít. Ők gyártják a híreket. Persze egy gyártott, kiprovokált hír is lehet hiteles – de erre ritkán van példa. A médiamunkások a megbízóik szája szerint szabják át a valóságot. Nem csoda, hogy gyakorlott nyilatkozók először a média nevét kérdezik meg. Mert kemény iparos munka a hazugsággyártás, senki ne gondolja, hogy könnyed szórakozás. Csak a valódi újságíráshoz nincs semmi köze. Már csak azért sem, mert a médiamunkások a provokációkban, hírhamisításokban is sokszor részt vesznek. Hát ezért nem nyilatkozunk például az RTL Klubnak. Apropó: emlékszik valaki, hogy mikor lett az RTL Klub totálisan elfogult álhírgyár? Amikor bevezették a reklámadót. Ez a szervezet Magyarországon talán az egyetlen, amelyik majdnem formálisan is felvállalta, hogy korrupt, és csak a pénz miatt ferdíti el a híreket. Hiába no, ha egy német cég korrupt, másképp korrupt.

Azért néhány kirívó példát megemlítenék. A HVG annak ellenére tette ki annak idején a bajai választási álcsalás álvideóját, hogy a szerkesztőknek látniuk kellett, hogy hamis videóról van szó. Azt hitték belefér. Nem tévedtek sokat: ma már sajnos beleférne. Az Index például a közelmúltban készített manipulált videót „menekültekről”, ahol többek között gyermekkori sérüléseket próbáltak kutyaharapásként bemutatni. Ugyanennek az Indexnek a Fábián Tamás nevű médiamunkása készített 2015-ben egy videót arról, hogy a migránsok összeszedik maguk és mások után a szemetet. Tetszik érteni? Akik ötven kilométeres szélességben kakilták, pisilték és szemetelték végig az országot Röszkétől Hegyeshalomig, valójában szemetet szedtek! Fábián egy évvel később meg is kapta a Junior Prima díjat. Pedig talán soha nem próbálkozott valódi újságírással. Ennyit azokról is, akik díjakat osztogatnak.

Jogos a kifogás, hogy jobboldalról is írhattam volna hasonló eseteket. De csak részben. A helyzet ugyanis az, hogy ma még mindig a liberális és a baloldali elektronikus média van túlsúlyban. Nem kell vitatkozni, bárki utánaszámolhat: lehet kezdeni. Ráadásul ez volt a helyzet az elmúlt 27 évben is. Így talán nem a kisebbségben lévőknek kellene először változtatniuk. Legalábbis a liberális felfogás szerint biztosan nem.

Ábel Attila

10 hozzászólás “A független újságírásnak vége” bejegyzésre

  1. elszamoltatni szerint:

    Érdekes írás ez, pont egy diktatórikus rendszer építése közben

  2. okoska szerint:

    Hiába, no, csak a bevett klisékre futja! “Diktatórikus rendszer” hablatyolás. Ha nem az van, amit ők akarnak, na az már diktatúra, de nagyon.

  3. szanisz szerint:

    Ha a független újságírás megszűnt, akkor te hogy írhattad le a véleményedet?

    Miért kell egybemosni a konkrét pártpropagandát a felvállalt jobb-, vagy baloldalisággal?

    Hogy tudott az index a jobboldali Spéder alatt kormánykritkus lenni? Hogy tudott a korábbi figyelő mindkét oldal általt tisztelt lap lenni? Miért kellett tönkretenni?

    Hogy tudta a ballib HVG támadni anno a Gyucsányi gazdaságpolitikai ntézkedéseket, miért nem képes erre egy maygar idők, 888?

    Ez a cikk teljes mértékben a kormány általi relativizálás, “párhuzamos valóságok” felállításához passzol, a putyini gépezetben ugyanez zajlik, nincs igazság, nincs újságírás, csak pártpolitika van, kedves olvasó, ne higgy el semmit, ne olvass kritikát a kormáényról, hiszen aki írja, csakis MSZP-s lehet, csakis Simicskás lehet, csakis Sorosista lehet.

    Kedves szerzője a cikknek, szégyelld magad hogy asszisztálsz ehhez.

  4. András szerint:

    Mi az a “független újságírás”? Hol van olyan?

  5. robi szerint:

    A csepel.info felkent hozzászólói többek között képviselői- bizottsági- tanácsnoki fizetéseket vesznek fel a függetlenség jegyében.
    És természetesen – ha kell, akkor munkaidejükben – komcsiznak-libsiznek, mert ezért tartják őket.

  6. admin szerint:

    Akkor szólásszabadság​ még van ezek szerint. Vagy nem kellene, Robi?

  7. kispajtás szerint:

    Köszönjük Ábel Attila:
    ” kemény iparos munka a hazugsággyártás, senki ne gondolja, hogy könnyed szórakozás.”

    Ehhez valóban nincs mit hozzátenni.

  8. robi szerint:

    admin!
    A függetlenség és a szólásszabadság nem két külön fogalom?
    Javaslom, nézz utána az értelmező szótárban.

  9. névkötelező szerint:

    Nehogy azt higgyétek, hogy Ábel Attila saját szellemi terméke ez a cikk. A Fidesz vezető stratégái (Habonnyal az élen) találták ki, hogy a gyengülő ellenzék helyett új ellenségképet kell találni a Fidesz-tábor egyben tartásához, s ebben találták meg Sorost és a független sajtót. Ezért ki van adva a fideszeseknek ukázba, hogy a sajtó még független részét (vagyis amit még nem kebelezett be a fideszes médiabirodalom) ekézni kell, és Soros-bérencnek meg mindenféle ellenséges érdekek kiszolgálóinak kell beállítani őket.
    S miközben Ábel a még független médiát szidalmazza, szemet huny afölött, hogy a közszolgálati médiumokból meg a portálokról, lapokból folyamatosan ömlik ránk a primitív hazugság és a szenny.

  10. Szanisz szerint:

    Egyetértek, ez most az ukáz.

    Nem baj, megmarad az utókornak bizonyítékként ez a zéró saját gondolattal bíró cikk, Ábel Attila nem több, mint az amit éppen gondolnia és írnia kell. Ismerünk azért más honlapokon is ilyenfajta “újságírókat”.

    Jellemző, hogy a peldaimra nem reagál sem admin01, se Ábel úr, se senki.

    A berlusconi – tanok csepeli térnyerése. Gondolom, a kerületi lakosoknak is meg kell érteniük, hogy a kritika SOSEM lehet objektív, aki fizetést vesz fel, az hazudik és manipulal, ertelemszeruen.

    Egyszer vége lesz.

Itt lehet hozzászólni !