Legalább hatvan halottja és több száz sérültje van a texasi műtrágyagyárban történt robbanásnak – közölte a helyi KWTX televízió. A CNN két halottról tud.
A tévéállomás a mentőszolgálatokra hivatkozott. A CNN amerikai hírtelevízió két halottról tud. Más források egyelőre nem adtak hírt halálos áldozatról.
Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese azt mondta: a XXI. kerületi Corvin úton található társasház fa szerkezete kapott lángra. A tüzet sikerült eloltani, azonban az épület lakhatatlanná vált.
A házban összesen 19 ember, 5 felnőtt és 14 gyermek lakott. Az ő elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodik. A tűz során senki sem sérült meg – tette hozzá a sajtóügyeletes.
Ha olvasóink további információkat tudnak, várjuk azokat hozzászólásaikban!
Április 12-én a kora délután Tavasznyitogató címmel rendezett nyílt napot a Hollandi úti Sport, Szabadidő és Rendezvény Központban.
A szervező Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. célja a közeljövőben is a sportolási lehetőségek (tenisz, lábtengó, strandröplabda, ping-pong) felfedezése, a szabadidő kellemes eltöltése marad a Kis-Duna melletti zárt, fákkal, növényekkel tarkított közel 4,5 hektáros területen.
Április 10-én, 11-én és 12-én úgynevezett szimulált mentési gyakorlatokat végeztek a csepeli tűzoltók, melyről a Csepel.hu Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredest, Csepel tűzoltó parancsnokát kérdezte.
- Miért volt szükség a három napos gyakorlatra?
- Minden évben kétszer: tavasszal és ősszel kötelező szakmai értékelésen részt vennünk. Azért három napos, mert ilyenkor az A, a B, és a C csapatunk is vizsgázik.
A zord téli időjárás után, a jó idő beköszöntével megnő a szabadtéren, az újra éledő természeti környezetben keletkező tűzesetek száma. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a szabadban kirándulók, szabadidejüket a természetben eltöltők, a természeti környezet közvetlen közelében lakók, továbbá a mezőgazdasági területen dolgozók figyelmét, hogy tevékenységük során igyekezzenek megelőzni a tűz keletkezését, és tartsák be a tűzgyújtási tilalom idejére vonatkozó előírásokat, valamint a mezőgazdasági munkálatokkal kapcsolatos szabályozásokat.
Tavasszal, majd az azt követő, jellemzően rendkívüli meleg és csapadékmentes időjárás miatt az ország területén lévő erdőkben és azok közvetlen környezetében fokozott tűzveszély alakulhat ki. A főváros területére a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága, valamint országosan a Vidékfejlesztési Minisztérium adhat ki határozatot a tűzgyújtási tilalom elrendelésére. Tűzgyújtási tilalom elrendelését követően az erdőkben, természeti környezetben kijelölt tűzrakó helyeken sem szabad tüzet gyújtani.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a szabadban kirándulók, szabadidejüket a természetben eltöltők, továbbá a mezőgazdasági területen dolgozók figyelmét, hogy tevékenységük során igyekezzenek megelőzni a tűz keletkezését, és tartsák be a tűzgyújtási tilalom idejére vonatkozó előírásokat, valamint a mezőgazdasági munkálatokkal kapcsolatos szabályozásokat.
A vizsgálatok bebizonyították, hogy az erdő- és bozóttüzek 99 százalékát az emberi figyelmetlenség vagy a szándékos gyújtogatás okozza.
Olvasónktól kapott információ szerint Csepeli Weiss Manfréd (Csepel-Sziget Műszaki) Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium iskola részén, az első emeleten tűz keletkezett 12:30 óra környékén. Az áram elment az épületben, a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen.
Aki többet tud, kérjük, jelezze kommentben! Köszönjük.
A csepeli önkormányzat kisajátítási eljárást indít a Csikó sétányon álló Görgey Artúr Általános Iskola tulajdonosával szemben, hogy a lepusztult épületet átvegye, lebontassa, s a helyén parkot létesítsen – közölte Németh Szilárd polgármester a helyszínen megtartott sajtótájékoztatóján március 11-én.
Az iskola épületét még 2006-ban egy telekcserével adta el az akkori önkormányzat MSZP-s vezetése, majd a külföldi tulajdonosok a sorsára hagyták. Az egykori iskola jelenleg romhalmaz és balesetveszélyes, gyújtogatás és más bűncselekmények miatt a rendőrség rendszeresen kénytelen intézkedni. A mögötte zajló folyamatokat ugyanakkor jól jellemzi, hogy az ingatlanra 12 milliárd forint jelzálogjog van ráterhelve.
A szerencsétlenség péntek hajnalban történ a XXI. kerületi Mária királyné úton – közölte a katasztrófavédelem szóvivője. Kisdi Máté elmondta: egy családi ház udvarán álló 40 négyzetméteres lakóépületben ütött ki a tűz. A berendezési tárgyak gyulladtak lángra az épületben.
Az ott lakó idős férfi megpróbált eloltani. Az oltás közben elszenvedett sérülésekbe azonban belehalt. A halál beálltát a kiérkező mentőorvos állapította meg.
Kiégett egy ötlakásos társasház egyik önkormányzati lakása a Tompa utca 7. szám alatt február 9-én a hajnali órákban. Személyi sérülés nem történt, a gyorsan kiérkező csepeli tűzoltók hamar eloltották a tüzet. A tűzoltóság megfogalmazása szerint a tűz „ismeretlen keletkezésű”, az anyagi kár milliós nagyságrendű.
Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka érdeklődésünkre azt közölte, hogy a tüzet gyorsan megfékezték, s még aznap délelőtt az áramot is visszakapcsolta a szolgáltató. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A tűz „ismeretlen keletkezésű”, szándékosságra utaló bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Az anyagi kár több millió forint lehet, mert nemcsak a lakás belseje, hanem a födémszerkezete is leégett.
Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka arról tájékoztatta a Csepel.hu-t, hogy egy Ungvári utcai házban két fő szén-monoxid-mérgezést szenvedett. Egyiküket, egy 40 év körüli férfit – akire a kádban találtak rá – a mentők már nem tudták megmenteni. Egy nőt kórházba szállítottak.
A csepeli Tompa utcában egy ötlakásos társasház egyik önkormányzati lakása gyulladt ki. Személyi sérülés nem történt, de a többi lakásban lakóhoz melegedő buszt volt szükséges kirendelni. A tüzet eloltották, a délelőtt folyamán az áramot is visszakapcsolja a szolgáltató. Lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség: a többi lakásban nem keletkezett kár, így a lakók visszatérhettek otthonaikba.
A kerületi lakótelepeken a gépjárművek behajtását és a parkolását jelző táblák, útburkolati jelek, valamint a KRESZ előírásai kellőképpen korlátozzák, szabályozzák.
Ennek ellenére lakótelepeken kialakult a szabályzást figyelmen kívül hagyó, parkolási szokások miatt, elsősorban a délutáni – éjszakai időszakban a tűzoltó járművek nem, vagy csak jelentős késéssel tudják megközelíteni a tűz által érintett épületet. Ez hátráltatja, illetve nehezíti a tűzoltók eredményes beavatkozását, jelentősen rontja a lakótelepeken élők tűzbiztonságát.
Felhívom a lakótelepeken élő és ott parkoló családok figyelmét a behajtást és a parkolást korlátozó előírások betartására – elsősorban a saját érdekükben.
Körülbelül fél kilenc magasságában érkezhettek meg a tűzoltók a kertváros azon családi házához, melynek füstje és láng fényei az este és a köd ellenére is látható volt, tudtuk meg olvasónktól, aki képet is mellékelt az esetről.
A tüzet kilenc óra után sikerült eloltaniuk a lánglovagoknak.
Ha olvasóink további információkat tudnak, várjuk azokat hozzászólásaikban! (tovább…)
Öt embert, köztük három gyermeket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezéses tünetekkel péntekre virradó éjjel Szigethalomról – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a katasztrófavédelmet nem sokkal éjfél után a mentők riasztották azzal, hogy egy családi házban többen rosszul lettek, valószínűleg szén-monoxid-mérgezés miatt. (tovább…)
Tisztelettel meghívjuk Önöket a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság által szervezett bemutatóra. A rendezvény során egy konténerben berendezett lakószobában a tűz kialakulásának, terjedésének és eloltásának bemutatására kerül sor.
Időpont: 2012. november 7. 15 óra
Helyszín: Szent Imre tér, buszparkoló ( Vermes Miklós utca- Kiss János altábornagy utca sarok)