Következmények nélküli ország

Érettségi

Az érettségi-botrány miatt a sajtóhoz forduló szülők nyilatkozata

Oktatási Hivatal közleménye szerint nem találtak olyan törvénysértést, amely indokolná a Montessori Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium érettségi vizsga eredményeinek megkérdőjelezését vagy megsemmisítését. Ugyanennek a hivatalnak a jegyzőkönyvei szerint azonban – például – az iskolában olyanok tanították és érettségiztették gyermekeinket, akik ezt egyáltalán nem tehették volna meg.

Nemcsak az iskola vezetője nem rendelkezett megfelelő végzettséggel (!), de ez gyakorlatilag az egész „tanári” karra igaz – vagy le sem ellenőrizhető. Az az érzésünk, hogy az érettségi vizsgán a vizsgabizottság vezetőjén kívül – az egyetlen idegen tanáron kívül – senki nem vizsgáztathatott volna!

A hivatal azonban sem ezzel, sem mással nem foglalkozott részletesen: nem készült jegyzőkönyv a Gyurcsány-fiú érettségi-kedvezményeiről, és a kedvezmények „furcsaságairól” sem. Úgy érezzük, ilyen körülmények között az Oktatási Hivatal közleménye, véleménye elfogadhatatlan.

A tegnapi napon egy külföldi telefonhívásból tudtuk meg, hogy az Oktatási Hivatal – értesítésünk nélkül – törvényesnek minősítette Montessori Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium júniusi érettségijét. Felháborítónak tartjuk ezt az eljárást, már csak azért is, mert az általunk az érettségiről elmondottak többsége az Oktatási Hivatal vizsgálata szerint is igaznak bizonyult, több, szerintünk lényeges eseményt pedig még nem vizsgáltak ki. Ezért a mai napon több, általunk ismert dokumentumot is nyilvánosságra hozunk. Ezekből kiderül, hogy elképesztő hiányosságokat vétett az iskola.

A holnapi napon sajtótájékoztatót tartunk, ahol beszámolunk az általunk az Oktatási Hivatalnak elküldött észrevételeinkről, valamint az érettségin tapasztalt, ki sem vizsgált részletekről. Bemutatjuk az általunk ismert dokumentumokat is.

Két, az érettségi-botrány miatt a sajtóhoz forduló szülő 

1. dokumentum

Dok1

Dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

2. dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

3. dokumentum

Dokumentum

Dokumentum

A szülők “politikai” nyilatkozata

Politikai elferdítés egy egyszerű, hétköznapi érettségi kapcsán

Hazánkban, mint mindenhol a világon az érettségi bizonyítvány megszerzése átlagos esetben arról szól, hogy a tanulók 18 éves korukban érettségi vizsgát tesznek, azaz az általános műveltségről szerzett tanulmányokból vizsgáznak.

A vizsga letétele nemtől, hova tartozástól, nézettől, szemlélettől teljesen függetlenül arról szól, hogy a tanulók tudás szintje milyen eredményt takar.

Mi szülők, akik a 2008. évben az érettségi vizsgák során tapasztalt visszaélésekről, a vizsga menetével, a vizsgahelyzettel, a vizsgázókkal kapcsolatban tapasztalt visszaélésekről adtunk számot saját gyermekeink érdekében, kizárólag azt kívántuk elérni, hogy a vizsgázó tanulók mindegyike nemtől, hova tartozástól, nézettől, szemlélettől függetlenül ugyanolyan elbírálás alá essenek. Soha egyetlen esetben sem tartalmazott indoklásunk politikai hovatartozásra való utalást, és nem is fog, hiszen az érettség bizonyítvány megszerzése nem a politikáról szól, hanem a tudásról, annak mértékéről.

Kifogásunk, panaszunk megjelenése a médiában sajnálatos módon a különféle sajtóorgánumokban nem minden esetben tartalmazta ezt a meztelen igazságot.

Határozottan kijelentjük, hogy sem ezt megelőzően, sem a mostani időpontban, sem a későbbiek folyamán nem kívánunk mást, mint a teljes igazság kiderülését, mentesen minden politikai nézettől.

Határozottan állítjuk és kikérjük magunknak, hogy a média egyes képviselői a saját gondolatikat, nézeteiket beleszőve nyilatkozzon arról, hogy politikai indíttatású okokból emeltünk szót gyermekeink érettségi vizsgájával kapcsolatban.

Mindenkinek saját joga, hogy véleményt alkosson egy eseményről, ahhoz azonban nincs joga, sőt elítélendő, ha a saját véleményét bárhol, bármilyen sajtóorgánumban úgy adja elő, mintha ez úgy lenne igaz, ahogy előadja, lett légyen az bármilyen hatalmas sajtóorgánum. A hatályos jogszabályok rájuk is ugyanúgy vonatkoznak, mint a halandó, egyszerű, hétköznapi emberekre!

Gyermekeink nem tehetnek arról, hogy a jelenlegi miniszterelnök fiával egyidejűleg, valamint egy helyen tették érettségi vizsgájukat, azonban arról sem tehetnek, hogy olyan kivételezések és furcsaságok történtek, melyeket feltártunk, és szavunkat felemeltük annak érdekében, hogy ez nem fordulhasson elő a későbbiekben, illetve kértük jogorvoslását a felelt komoly hibáknak.

Hangsúlyozzuk és egyértelműen kijelentjük, hogy semminemű politikai meggondolás nem vezérelt bennünket, és nem is fog a későbbiekben sem vezérelni bennünket, hiszen gyermekeink nem politikai nézeteikből vizsgáztak!

Egyetlen nyilatkozatunk, egyetlen megnyilvánulásunk sem arról szólt, hogy politikai kérdés legyen ebből. Sőt tovább menve, azoknak, akik ebből politikai kérdést csinálnak, az alábbi esetet tudjuk felhozni elgondolkodtatás, vélemény alkotás céljából. Az egyik szülő, aki jogorvoslati kérelemmel élt a gyermeke érettségi vizsgájával kapcsolatosan, az elmúlt két választás alkalmával családjával együtt a jelenleg hatalmon lévő politikai pártra szavazott. Kérdezzük teljes felelősségünk tudatában, akkor milyen politikai célú ez a jogorvoslati kérelem?

Politikát ebből azok a sajtóorgánumok, illetve személyiségek, azok a politikai nézeteiket minden alá rendelve teszik, akik jelenleg a politikai hatalmon vannak, hiszen az ellenzék részéről sem ezt megelőzően, sem korábban, sem most semminemű támogatást nem kezdeményeztek a panaszt tevő szülők felé.

El lehet gondolkodni akkor azon, hogy kik azok, akik most , mint politikai indíttatású jogorvoslati kérelmet jelölik meg a szülök teljesen jogos, felháborító tényeket közlő jogorvoslati kérelmüket akarják úgy feltüntetni, mintha a politika a háttérben lenne.

El lehet azon gondolkodni azon, hogy miért akarják a szülők által beadott jogorvoslati kérelem jogszabályszerűségét vitatni, illetve a lehetőségekhez képest eltüntetni.

A szülők sem most, sem ezt megelőzően , sem a későbbiekben nem kívánják, nem akarják a politikai szót, mint olyant még egyszer hallani, sem szóban, sem írottan, amennyiben ez előfordul, akkor a hatályos jogszabályok figyelembe vételével, bárki aki ez irányban nyilatkozik eljárás alá vonásra kerül részükről.

Ez nem a politikáról szól, hanem a következőkről.

A tanuló, aki 18 évesen érettségi vizsgát tesz, befejezi az alap műveltség tanulását, és arról ad számot, hogy ez mennyire sikerült neki. Ekkor , 18 évesen kerül be az úgynevezett nagybetűs életbe. Minden szülő, eddig az életkorig próbálja megnevelni gyermekét, próbálja meg óvni őket a csalódásoktól, próbálja meg őket az életre nevelni.

Kivétel nélkül egy szülő sem arra neveli a gyermekét, hogy a pénz, az erőszak, a kivételezés, a hatalom az ami emberré teszi az embert, illetve nem attól lesznek emberi értékei.

Kivétel nélkül egy szülő sem kívánja azt, hogy gyermeke úgy lépjen ki az úgynevezett nagybetűs életbe, hogy rögtön csalódás érje, azzal kezdje első fontos megmérettetését, hogy megalázzák.

Végezetül az vesse rá az első követ a panasz tevő szülőkre, a jogorvoslati kérelmet benyújtó szülőkre, aki hasonló helyzetben nem tette volna meg a szeretett gyermeke érdekében, hogy a feltárt, a megtapasztalt megaláztatás, jogszabálysértő magatartás miatt nem tette volna meg ugyanezt!

Előzmények:

Botrányos érettségi – Gyurcsány fiával kivételeztek?

Amit mondtunk, fenntartjuk

Jogorvoslati kérelem-kiegészítést adtak be a szülők

32 hozzászólás “Következmények nélküli ország” bejegyzésre

  1. topikfan szerint:

    Hülye fideszes szülők hülye gyerekei még az érettségit sem tudják letenni, akkor egyből a Gyurcsányt hibáztatják. Persze, ha Gyurcsányt nem sikerült megbuktatni, akkor talán majd a fiát. Rosszul gondolták. A buzeráns Orbán meg elhúzhat a picsába!

  2. Bubus szerint:

    Ha nem volt olyan tanár, aki taníthatott volna, ha nem volt olyan érettségi bizottsági tag, aki érettségi bizottsági tag lehetett volna, ha különteremben, egy tanárral vizsgázhatott egy diák, ha töriből a középkorig jutottak, akkor ez nem fideszes vagy MSZP-s ügy, hanem érettségi botrány. Legfőképp az a botrány, hogy ilyen iskola működhet, és az ellenőrző szerv sem tesz semmit.

    Mert mi lesz? Kiadnak egy pénzbüntetést? És tovább taníthatnak, akik nem taníthatnának, tovább érettségiztethetnek, akik ezt nem tehetik meg?

    Ha gyorsabban hajt valaki az utcán, azt megbüntetik, ha jogosítvány nélkül vezet, akkor még jobban kap a fejére. Eközben meg ilyen iskolák működhetnek következmények nélkül?

    Abszurd!

  3. Laja szerint:

    topikfan! Szívből örülök, hogy hozzászóltál! De komolyan!

    Így mindenki láthatja, hogy mi a kommunista, ja bocs, szocialista színvonal.

  4. topikfan szerint:

    Igen, és azt is láthatjuk, hogy a hülye fideszes szülők gyerekei még az érettségit sem tudják letenni. 10-ből nyolcan buktak meg egy olyan érettségin aminek színvonala a béka segge alatt van.

  5. Bubus szerint:

    Én nem tartom hülyének vagy alsóbbrendűnek a más pártra szavazókat. Igaz, itt még csak nem is fideszesek a szülők, hanem ha jól láttam, korábban volt, aki az MSZP-re szavazott.

    Viszont topikfan megszólalásából jól látszik, hogy az MSZP-sek között sokan a náci fajelméletig süllyedtek még pártszimpátiában is. Gratula!!!

  6. miska72 szerint:

    Tisztelt topikfan

    Akkor ez egy jó éretségi lehet aminek a szinvonala a béka segge alatt van? Erre büszke lehet Gyurcsány fia is, hogy ezt elvégezte. Milyen érettségi ez? Miniszterelnök képző szakiskola? Mert oda a papának se kellett ész, ott vannak neki a tanácsadók. Bár ki lehet miniszterelnök ész nélkül. KISÉRLETEZNI mindenki tud. No comment.

  7. api01 szerint:

    Topikfan tipikus díszpéldánya a szociálliberális országrombolás eredményének. De felesleges túlragozni a létét, mert csak múló rémálom ebben a morálisan megcsonkított országban.
    Ráadásul érettségije is aligha van. Igaz, gyurcsány fiának is valószínűleg csak “papíron” …

  8. turul szerint:

    A “topikfan” néven író vélhetően segélyen vagy állami pénzen élő igazi szarházi.
    Írása jól tükrözi a tenyésztés eredményét, a tenyészet színvonalát.

    Tanács: Nyomjad “topikfan” a sok “kistopikfanból” majd jól megélsz.
    Az asszony is hasonló? Mert az jó!

  9. Adamy szerint:

    Jó fej ez a topikfan.
    Király!
    Nem az a baj, hogy seggélyből él.
    Az a baj, hogy szavazati joga van. Meg, hogy sokan van…
    Viszont abban lehet valami, hogy ez a Monthessori, vagy mi a bánat, egy link pénzzabáló suli, trendi szülők hígagyu csemetéinek.
    Most miért háborognak a jó szülők.
    Eddig hol voltak?
    Eddig nem látták, hogy” szőr van a palacsintában”?
    Hogy a kis édesek nem tudnak semmit.
    Na igen, bejött a képbe egy igazi tanár, mint érettségi elnök, és bukott koncepció. Pedig nem így alkudtak meg kezdéskor.
    Miért , 4-6 évig jók voltak az alulképesített tanarak?

    Ami a Gyurcsány kölköt illeti,hát nála nem merték ferúgni a korábbi megállapodást. Fölsegítették.
    Dehát ez csak természetes itt Gyurcsányisztánban.

    TOPIKFAN A KIRÁLY!
    VILÁG TOPIKFANJAI EGYESÜLJETEK!

  10. tanerő szerint:

    Mint aktív tanár, és érettségi elnök felháborítónak találom, hogy ilyen iskola létezik! Az érettségire vonatkozó törvény szerint ennél kevésbé súlyos hiányosságok és szabálytalanságok esetén is felfüggesztendő, illetve érvénytelen az érettségi. Tudnia kellene ezt az Oktatási Hivatal illetékeseinek, akik tőlünk tisztességes tanároktól és érettségi elnököktől elvárják hogy a törvényességet felügyeljük. A szülők joggal háborodnak fel, de tették volna ezt korábban! Ezzel együtt ne adják fel!

  11. Balu szerint:

    Az alapítványi iskolák nagyrészt a pénzről szólnak. Pénzes szülők deviáns gyerekeit segítik át az érettségin.

  12. turul szerint:

    “topikfa” Gratulálok,”csegevara,gyurcsányi,veresbanda,stb.”jó csapat!!!! Kár hogy még léteztek,remélem nem sokáig!!!! Belehal a hazám!!!!!!!!! “turul”

  13. Fogi szerint:

    Kedves Mindenki !

    ( kivéve a Topik-fan ) Neki nincs mit mondani…. Ennyit tud, meg néha, időnként a nevét…

    A ” Kedves apuka ” azért szüntette meg a Lipótot, mert egyszerűbb volt, …és ” hasznosabb ” mint a kórlapjaikat kimenteni. Ugyanis volt nekik…..

    Nagyon remélem, hogy a nemzeti oldal végre párttá szerveződik és a Fidesszel eggyütt 2/3-os koalícióval törvényileg kisöprik ezt a szennyet az országunkból.
    Ha nem tudnák véletlenűl, új országot akarnak foglalni. A régi – amit szintén tőlünk vettek el- már túl büdös nekik…. azzá tették.

    Egyébként a Jerusalem szó sumer nyelven szent sólymot, azaz turult jelent……

    Topik-fan egyébként mássz le légyszives a fáról, egyenesedj fel, nézz körbe és tanúlj.

    Fogi.

  14. Jeniszej szerint:

    Balu”
    Szerinted ebből a pénzes iskolákból hová tűnik el a több millió, hu. Olvastam, hogy a tanárokat sem tudják kifizetni! Hónapokig nincsen tanár!
    Hová lesz az állami támogatás?
    Ki tanította volna az általad “BETEGNEK” titulált gyerekeket!
    Érettségire miért csak egy ellenőr tanár van kirendelve? Megjegyzem a BKV ellenőrök is párban, járnak, pedig hát csak ékávésok. – Érdekes nem?

  15. Adamy szerint:

    Kedves Tanerő!

    Korrekt ,amit ír! Csak naív, nagyon naív…
    A Monthessori (vagy mi a bánat), a Waldorf (vagy mi a szösz), pont arra lett kitalálva (bocsánat a germanizmusért), hogy “királyi utat” adjon a hatalomgyakorlók vízfejű kölkeinek.
    Nem újdonság, volt ez minden beteg társadalomban, minden romlott korban.
    Csak példát: Rőser Gimnázium (1917-1932. Budapest, tán Szív utca. ), Gorkij Gimnázium (1949-1962. Budapest ,Gorkij (Városligeti) fasor) stb. stb.
    Most itt nem is beszélve az egyetemi felvételik 60-as,70-es évek beli gyakorlatától. Ahol több évig, jópénzért “besegitették” a tökfej jelentkezőt. Mint a pesti Jogi Karra. (Koós Hutás ügy…)
    Na plusz a Szochazás és Munk.par. hatalomért kitűntetéssel bíró vörös “vitézek” kölkeinek járó automatikus sorelőzés./A felvételi jelentkezési lapon is rajta volt akkoriban!/
    Ez volt a gyurcsányizmus termőtalaja.
    A Monthessori és a Waldorf féle Lufthansa -“alternatív” diáküdültetők, csak a valós helyzetet érzékelték, és forgatták a maguk hasznára.
    A kőgazdag kizsákmányolók kölkei soha nem szorulnak majd rá arra, hogy megszerzett tudásukból éljenek meg. Soha!
    Mindíg lesz melletük valaki, aki megélhetési kényszerből “teljesít” majd helyettük.Mindíg!
    Akkor meg minek csodálkozni?
    Hogy a szülők miért csodálkoznak, háborognak azt fentebb már taglaltam:
    Fizettek, oszt nem szállították az érettségit…Hát hun van az üzleti tisztesség? Még illet…!

    Amúgy kedves Tanerő, nem értem a részletező elvárásait. Gyurcsányisztánban,ahol minden álságos, ott nem teljesen mindegy, hogy a “vasúti kalapácsos gyilkos ráadásul még a “rossz oldalon ” száll le a vonatról az állomáson?”
    Mindegy az , nekünk mindenesetre mindegy…

    Azért nagyon tisztelem a szakszerűségét!
    Őszintén, irónia nélkül,
    üdvözlöm!

    Fogi!

    Angyalom, ne sumérkodj!

    Nem használ az már nekünk egy krajcárnyit sem.
    Nehogy arvisuráskodni kezdj!
    Hanem ha bontják, legyél ott velem együtt a Turulnál.
    Az az igazi “sumér,párhus, fönic, indoárja,asszir, babilonita, parszi” stb.vitézség!
    Sőt finnugor, hanti-manysi is!

    Hogy a Tengri áldjon meg!Meg a Manitu…

    Azt meg, hogy egy választás csodát tesz majd, kötve hiszem.
    Legyen persze!
    De aztán lakosságcsere is lesz?
    Vagy szoclibsi iga helyett nemzetiszínü járom kerül a nyakunkra ?

  16. Jeniszej szerint:

    Adamy”
    Tisztelem és bámulom a nagy tudásodat, de azért az élet ettől sokkal árnyaltabb, bármelyik nézőpontból is.
    Látszik, hogy ismered a dolgok menetét – felnézek mindig az ilyen emberekre. Neked biztos, hogy nincs ilyen
    „Vízfejű kölköd”
    Ebben biztos vagyok! Neked nem is lehet!

  17. Adamy szerint:

    Kedves Jeniszej!

    Van olyan, hogy “visszafelé símogatni a macskát”.
    Azt nem nehéz kikövetkeztetni, hogy szülőként érdekelve vagy a Montessoriban.
    Akkor most bocsánatot kérek, ha anyakén, apaként megbántottalak.
    Tán nem jó a vizfejű kölök kifejezésem.(Bár csak történelmi hasonlatként alkalmaztam.)
    Egyszerűen jómódú hallgatót kellene írni.
    Kivételesen jómódút.
    Azért, ha szülő vagy, vess magadra.
    Most ébredtetek? Most háborogtok?
    Mert ugye nem az érettségi eredmény, hanem a mögötte rejlő tudás mennyiség a lényeg.
    Tényleg, hová lett a lé?
    Lehet, hogy azért olyan silányak az eredmények, mert a rendes tanarakat nem akarták megfizetni? Lenyúlták a tandijakat?
    És erre csak a végelszámolásnál jöttetek rá?
    Pedig adhattatok rendesen. Hát nem csodálom, hogy most keresitek a lukat a szitán.
    Ugyan már. Ne karmolj! Nem tehet a gyerek arról, hogy trendi a szüleje.
    Inkább sajnálom a luxusfertőzöttet, mint elitélem.
    Mert ugye, “könnyebb a tevének átmennie a Tű fokán, mint egy gazdagnak bekerülnie a Mennyországba.”

    Egyebekben majdnem mindent meg lehet venni pénzen, de őszinte tiszteletet nem.
    Ne is várjátok el, mert ilyen nincs.
    Ez a kedvezményezetteknek, gyereknek, szülőnek egyarát szó.

    Szóval: bocsánat az anyától, apától…

  18. Jeniszej szerint:

    A vizfejü kölkök, úgy látom, rosszul értelmezik a szülők alap baját, vagy szövegértési problémájuk van. Lehet, hogy csak felületesen olvasták az írott szöveget. Már nem az érettségi a fontos hanem a jelenség. Itt nem a gazdagok, meg a szegények – ebből eredően az IRIGYEK TÁBORA a lényeg. Ezt látni lehet fentről, lentről balról , jobbról!
    Becsapták őket!
    Pénzüket lenyúlták. „Tényleg hová lett a lé?” -igen!
    „Nem az esetleges protekcióról vagy a zűrzavaros érettségi ügyekről kéne beszélni a csepeli Montessori esetében, hanem erről, a Maria Montessori által lefektetett szellemi-erkölcsi alapról. Hogy vallhat kudarcot egy kilenc fős osztályból hat tanuló, ha a csoportban állítólag személyre szabott oktatás zajlik? Hogy alakulhat ki baráti viszony tanár és gyerek között, ha egy tanév alatt öt ember váltja egymást a katedrán? Miért történhet meg, hogy nyilvánvalóan hátrányos helyzetű diák kérelmét az érettségi vizsgán figyelembe sem veszik – éppen egy Montessori-iskolában? Úgy tűnik, a végzős diákokkal együtt maga a gimnázum is elbukott − legalábbis a saját célkitűzéseihez mérten.”

  19. Jeniszej szerint:

    Vajon tendencia lesz ez, hogy úgymond adminisztrációs hibából több érettségi bizonyítványt kiállítani a faliskolákban és majd ezt
    ”visszavonják”?
    A faliskolákba az érettségi után a vizsgaelnök tanár visszajár érettségit korrepetálni napokon keresztül?
    Lehet, hogy tévesen informáltak?
    Igaz lehet ez? Létezhet ilyen, faliskola – nyugtassatok meg – ugye nem!

  20. Fogi szerint:

    Kedves ? Adamy…..

    Bizonyára Te is a honfoglalók közé tartozol.
    Neked nagyon rossz lehet, mert fogalmad sincs, honnan jöttetek. Azt talán sejted, hogy valamelyik Ősöd, még kecskepásztor volt.

    A világ parazitái személyesen is sok kárt okoztak nekem, de téged ez nyílván nem hat meg.
    De ha már hallottál valakitől szavakat amiknek sem a jelentését sem a tartalmát nem ismered… ami nem is baj a te szinteden, viszont mivel hasznákod is őket az már gond.
    Űlj le és tanúlj…. sokat, mert van mit.

    Viszont a Fővárosotok nevének jelentésére nem válaszoltál.
    Ez is olyan, mint amikor egy Zsidó barátomat kérdeztem a Palesztínai telepek kialakításának módjárol, amikor is egy falun keresztülgázoló harckocsi kötelék tisztítja meg a terepet a telepesek számára eltaposva az éppen alvó civil lakosségot a saját házában…. “- de már nem csináljuk…. ”

    Gratulálok a cionista erő elvű barátaidnak.

    Tudod én bízom Istenben.

    Ez a Sátán birodalma, de hamarosan véget ér.

  21. Adamy szerint:

    Fogi!

    Te aztán eltaláltad, szarva között a tőgyét.
    Pihenj tudós, pihenj! Elmélkedj, azzal a nagy eszeddel…! Aztán szólj hozzánk újból!
    Igazán élvezettel olvastalak.
    Egy icipici Bosnyák Zoltán. Nagyon ici, nagyon pici.

    T. Jeniszej!

    Érzésem szerint azonos platformon lehetünk, de minek ez az értelmiségi cirkalom?
    Hogy leírhasd nagybetűkkel: “irigyek tábora”?
    Az SI faktor vezetéselméleti szakkifejezés (terminus technikus- Fogi!!!).
    (SI faktor=sárga irigység faktor)
    Van. Egyszerűen van.
    Számolnak is vele a kizsákmányolók. (Kizsákmányolók=munkaadók).
    Ez mozgatja a versenyt és a versenyszférát.
    Végső soron a fejlődés egy – gusztustalan-, de nélkülözhetetlen alapeleme, konponense. Inmorális, de sajnos nélkülözhetetlen.

    Aki meg a sajátját irígyli vissza a pimasz elbirtoklótól, még morálisan sem elmarasztalható. /Legfeljebb lesajnálható./

    Amúgy tényleg gondjaid vannak a Montessori, a Waldorf morális étoszával?
    Csak ismered azt a viccet, amit most poénra rövidítve adok:
    Miként oldja meg a Montessoris-, Waldorfos diák azt a nehéz feladatot, hogy, ha egy év alatt 1 egységnyi krumpli termett 1 egységnyi földterületen, ugyanolyan körülmények között mennyi termett 2 év alatt 2 egységnyi területen.
    Megodás: Rajzolj egy zsák burgonyát és énekelj róla egy dalt!

    Persze az ilyen vf.csemetéknek a felvételi vizsgájuk is ekként folyik:

    Waldorfos, Montessoris, pláne Gyurcsányis jelentkező kérdése: Hányadik világháború következett az első világháború után?

    Egyéb,trendis gimiből jelentkezők kérdése:
    Mettől meddig tartott és hány halottja volt a II. világháborúnak?

    Szegény jelentkezőnek a kérdése:

    Hány halottja volt a II. világháborúnak? Ezeket sorolja fel névszerint! ( 10 hibalehetőség engedélyezett.)

    Amúgy göngyölöm azt a russzofil kezedet!(Jeniszej! Ok. zsoké!)

  22. Jeniszej szerint:

    T.Tanerő
    Amit leírt, magas szintű igazság érzetére, utal és ez nagyon, nagyon így helyes!

    „szülők joggal háborodnak fel, de tették volna ezt korábban!”

    Szeretném megkérdezni: –(hátha tudja Valaki)

    Hol van az a jósda, ahol meg tudják mondani nekik előre, hogy itt nem csalók útszéli jött-mentek tanítanak.
    – mert hát az nem lehet, hogy minden ilyen különleges tanítási képességekkel vagy magát annak reklámozó iskola ilyen!

    -Tényleg van ilyen egyáltalán?

    Ilyen zűrös iskolákban:
    miért engednek érettségizni.
    miért fogadják el az itt megszerzett érettségit.
    miért engedi működni az ilyen nagy hiányosságokkal rendelkező „iskolát”oktatásért felelős a minisztérium!

    A pedagógus tényleg valós tudást tud nyújtani, átadni az ilyen különleges tanítási igényű gyerekeknek?
    – ha igen-akkor miért nem feltétele az iskola működésének az ilyen valóban szakember alkalmazása!

    Egyéb feltételek, mint olvastuk, adottak.
    „Lé van” (talán mégis lenyúlta valaki)
    „Munkanélküli pedagógus van.”
    Mi is hát akkor a baj?

  23. baniko21 szerint:

    Turulnak.
    A hazánk nem a még létező és szaporodó munkanélküliek miatt van gondban! Vajon miért nincs sok embernek munkahelye?
    (Te is lehetsz még munkanélkűli!)Nem ebbe fog belehalni,az ország hanem
    a 20 éve folyo ugynevezett privatizációnak nevezett szabad rablásba.
    A privatizáció az oktatást is érintette. Lásd Montessori! Nem az számít
    okos-e a gyermeked, hanem az, hogy meg tudod-e fizetni az érettségit,vagy a felső oktatást.
    89-ben 20 milliárd adóssága volt az országnak (közben ebbből te is
    és még sokat kaptak: csak Csepelen hány lakás épült, hány ovóda,
    bölcsöde?)és megvoltak a nagy termelő gyárak, üzemek. Most 180
    milliárd adóssága van az országnak, vagyona nulla, hiszen igy lettek
    a milliomosok, milliárdosok. Te vagy én mit kaptunk az elmúlt 20 év
    során az egyre emelkedő árakon kivül? Szóval a fentiek miatt hal meg
    a hazánk. Talán már az a föld sem a miénk amin állunk és vitázunk
    egymást bántva, mert máshoz nincs tehetségünk. Lásd az eddigi hozzá-szólásokat.

  24. baniko21 szerint:

    Adamynak.
    Annyit már tudhatnál, ha akarnál, hogy az általad említett kétféle kitünte-tést már 89-ben eltörölték. Azokkal ugyan nem jut be senki gyereke az
    egyetemre. Egyébként szíves tudomásodra hozom, hogy a 60-70-80-as
    években szerzett magyar diplomásokért nyugatom kapva kaptak.
    Vajon most miért nem kapkodnak a mostani diplomásokért? Elmondom,
    és ha nekem nem hiszel, kérdezd meg attól a tanártól aki fentebb már
    kifejtette véleményét, hogy igazat ad-e nekem.
    Hivatalos felmérések szerint az általános iskolában 4.osztályt végzett
    gyermekek többsége nem tud helyesen írni, folyékonyan olvasni, vagy
    amit elolvas nagy nehezen, nem tudja elmondani miről szól.
    A középiskolásoknál is az a tapasztalat, hogy kevés szókincsük van,
    nem olvasnak és erre még büszkék is. Tisztelet a kivételnek!
    Tudod egyszerübb videózni, vagy a különféle TV csatornákon sugárzott
    sok nyugati szemetet megnézni. Abból legalább meg lehet tanúlni, hogy
    senkit nem kell tisztelni, még a tanárt sem. Büszkék arra, hogy a köte-
    lező szépirodalmon kivűl mást nem olvasnak. Szóval miről is beszélünk? A jelen helyzet az elmúlt 20 év eredménye. Szabad vagy,
    és szép lassan ostoba is!

  25. Adamy szerint:

    banikókám!

    Tessék pontosabban olvasni!
    A Szoch. és a Munkpar. előnyeiről történelmi vonatkozásban írtam volt.
    Viszont, amit nosztalgiázni tetszi, annak az ellenkezője sem igaz.
    A többi stimmel.

    Jeniszej Tisztelettel!

    Nem hiszem, hogy el tudná hitetni velünk, hogy nincs tisztában azzal, hogy kérdéseiben benne rejlik a válasz.
    Waldorf, Montessori stb. van, mert az uralkodói elit így akarja.
    Az mégis kényelmetlen lenne, ha egy mai IKKA (pártállami extra bolthálózat az 50-es-60-as években) valamelyik boltjában vennének érettségi bizonyítványt a drága gyermeknek.
    Mégis, miként festene ez egy nyugati magánfőiskolán? De még egy itthonin is.
    (Zavaró jogszabályok, okvetetlenkedő ellenzéki sajtó. Stb.)
    Nem!
    Hiteles, jogositott kiadmányozó kell!
    Ez az egész.
    Na, de hogy még ez sem mehet símán…!
    “Azt nagyon nehezményezem”, mondaná a disztingvált Veres János apuka.

  26. turul szerint:

    Drága Baniko21!
    Melyik Turul? Ketten írtunk.
    Privatizáltam is, munkát is adtam, ki is raboltak a privatizált dolgozók. A szokásukon nem tudtak, tudtam változtatni.
    Munkahelyteremtő támogatást a magunkfajtáknak nem adnak. Nekem kellett a feltételeket megteremtenem, ami esetenként napi húsz óra munkát jelentett. Huszonkét évig nem voltam nyaralni. Most is alkalmazok embereket, de rosszabbul élek, mint egy segélyezett. Ők megkapják a pénzük, a többit behajtja az APEH, nekem is járna, de nem jut.
    Várom a tanácsod! Mit tegyek? Az megoldás lenne, ha kirúgnék mindenkit? Nem élnék rosszabbul.
    28 éve a saját kenyeremet eszem. ( vállalkozóként élek )
    Változott a világ. Az igaz, hogy 95 %-ban idegenszívűek kezére kerültek nemzeti vagyontárgyaink. De a nagyobbik baj az, hogy a kevés juttatott javainkkal olyan zsebeket tömködünk, akik a munkahelyteremtőnek nevezett rablótanyáikkal elveszik azt a keveset is és viszik az országhatáron túlra.
    Állati eledel minősítésű termékeiket velünk etetik fel. Lásd Achan, ahol már többször több mázsa húst foglaltak le, vagy az átcímkéző többi múltit.
    Ilyenkor miért nem záratják be az egész áruházat pl. fertőtlenítés címén.
    Tudok olyan vendéglőről, amelyiket nem romlott élelmiszer értékesítése miatt bezártak több napra. Az egyik előkészítő helyiségben volt apróbb hiányosság.
    Kényelmesek lettünk. Mindannyian ezekhez járunk. Téged is becsalnak nem? A rablás eltűréséért cserébe nincs sorkatonaság, mehetsz külföldre, ha bírod a mérgező könnygázt tüntethetsz. (voltam katona, akkor mindent elkövettem, hogy leszereljenek, de mai ésszel belátom, az önbecsülésemnek jót tett.)
    Hogy úgy érezzük, nyomorgunk? Pont annyit juttatnak, hogy éhen ne dögöljünk. A múltban is így volt, most viszont nem kell bemenni érte a munkahelyre. Az ilyen és hasonló bóvliiskolákról Adamy írásai mindent elmondanak. Ez a csúcs. Veled nem végeztettek el 90 – 120 ezer Ft.-ért szakmát adó tanfolyamot? Velem igen, mert tanulóknak biztosítok gyakorlati helyet. Képzed a helyembe magad, amikor négy ilyen bizonyítványa a kezében megjelenik valaki és kérded: foglalja össze pár mondatban, mit tud. Pajzsként tartja maga elé a bizonyítványokat. Ezekből tett vizsgát. Te dolgoznál azért, hogy a havi fizetését és a járulékait szorgalmas munkával megkeresd? Ezeknek az embereknek életkedvük részbeni megtartásáért biztosítják ezt a lehetőséget. Semmire nem jó, a többire a munkaadód saját kárán majd megtanít, menj és járj szerencsével. Legyél hűséges fogyasztónk. Ez az utóbbi a lényeg. Ezért nem kell tanulnod. Még a végén kinyílik a szemed, esetleg kérdéseket is megfogalmazol.
    Mi választunk és választjuk, mi hagyjuk mi tűrjük, mi támogatjuk. E szerint
    éljük életünket. A harmadik T a tiltás nem lehet a mi eszközünk.

    Viszont mint említettem, ha bírod és nem futsz el tiltakozhatsz. Nem úgy mint vezetőink. Nem kell semmit tenned. Elég ha a létszámot növelve formálsz véleményt. Fotelból ez nem megy és ha nem lát senki, képes azt hinni, hogy ez így jó Neked.
    Ferenctestvér megmondta: majd megunják és hazamennek. Megunták és hazamentek.
    Mert nem történt semmi.
    Jó ez így Neked?

    Vörös Csepel ( gyerekként minden reggel erre az indulóra ébredtem) Szebb jövőt

  27. baniko21 szerint:

    turulnak!
    A munkahely teremtő támogatást is a multik kapják. Te csak egy”magyar vállalkozó” vagy és a saját hazádban nem te vagy a fontos!
    Én is voltam német tulajdonú kft-be a napi 16-18 óra munka ismerős.
    20 éve voltam utoljára nyaralni és ahogy elnézem még reményem sincs
    nyaralásra, hacsak nem akarok eladósodni.
    Tanácsot adni nagyon nehéz, de ha változtatni szeretnénk a jelenlegi
    siralmas állapotokon akkor a választásokon egyik jelenlegi parlamenti
    pártra sem kellene szavazni.
    Mutass egy parlamenti pártot, ahol a kedves országgyűlési képviselő
    urak vagy hölgyek egy is azt mondaná, hogy ez így disznóság a mi 1 Mill
    körüli havi jövedelmünk túl sok, az emberek többsége havi 100-120 ezer
    forintból élnek úgy,hogy a keresetük több mint a fele csak arra elfogy,
    hogy valahol laknak.(plussz a kedves 386 képviselő minden szívfájdalom
    nélkül évi 10 milliárd forintot vesz fel költségtérítés címén, amire számlát
    nem is kell benyújtani. Tudod csak úgy bemondásra! Ilyenkor hol az APEH?) Próbálj meg Te mint vállalkozó számla nélkül dolgozni.
    Ilyen adózás mellett bátor és kitartó ember vagy, hogy még mindég
    vállalkozol. Megtanítanak lopni, csalni, mert tisztességesen ebből meg
    nem élsz. Szerintem nem a multiknak (akiknél így is doszt van pénz!)
    hanem a magyar kis és középvállalkozóknak kellene az adómentesség
    5 évre. Ha egy magyar kis-középvállalkozó munkahelyeket teremt a
    magyar állampolgárságú embereknek , neki járna a munkahelyi támoga-
    tás. Nem kicsit, nagyon! Ha több ember dolgozhatna, akkor az szja-ból
    több pénz folyna be az államkasszába.
    Da könnyebb az afával szórakozni ha lyukas az állam pénztárcája, mert
    lakni és enni mindenkinek kell. Nem az áremelkedésekből kéne finanszí-
    rozni a kormányt és az őket kiszolgáló embereket, mondjuk lehetne
    luxusadót kivetni a gazdagokra, milliárdosokra. Hiszen tisztességes mun-
    kából aligha vagyonosodhattak meg ennyire.
    Egyébként én elvből nem vásárolok a nagy bevásárló központokban,
    szeretem a kis üzleteket és a magyar árút, már ha azt találok. Tudod
    amikor a sárgabarackot a termelőtől felvásárolják 25-30 Ft-ért és TE
    megveheted 350-400 Ft-ért ezt minek lehet nevezni: törvényesített
    lopásnak. Ez az élet többi területére is igaz.
    Ha a saját és a többség érdekében kell tüntetni én ott vagyok, és hiába
    mondanák, hogy menjek haza.
    Lassan már megérthetnénk, hogy csak saját magunk tudunk magunkon
    segíteni.
    Vörös Csepel szebb és jobb jövőt!

  28. […] fiával kivételeztek? Őrület: Hitler, Szálasi és Goebbels egy csepeli kocsma cégérén! Következmények nélküli ország Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa A munkásőrségről neveztek el […]

Itt lehet hozzászólni !