Hosszú a (gyalog)út Ságváritól a Munkásőrig BKV-val

Forrás: BKV, Csepel.info

Sokat kell gyalogolni

Sokat kell gyalogolni

Bár naponta hallhatunk újabb és újabb híreket a BKV fejlesztéseiről – ezen belül is leginkább járatcsökkentésekről -, most megnéztük, hogyan is lehet eljutni a korábban több méltatást kapó kommunistáról elnevezett csepeli Ságvári Endre úttól Csepel legújabb “büszkeségéig”, a Munkásőr útig. Bár hivatalosan állítólag nem létezik a Munkásőr utca, természetesen a BKV hivatalos honlapján is lehet útvonaltervet készíteni, hogyan is jussunk el oda. Be kell vallanunk, a BKV nem válttotta be világvárosi reményeinket, ugyanis többet kell gyalogolnunk, mint amennyit busszal utazhatunk.

BKV

A BKV honlaja szerint ugyanis a Ságváritól a Munkásőrig 46 perc az út, ráadásul ebből 9 percet kell várakoznunk, és mindössze 2 percet utazhatunk a BKV 38/a járatán – egyetlenegy megállót. Az összes többi időt gyaloglással törlthetjük.

6 hozzászólás “Hosszú a (gyalog)út Ságváritól a Munkásőrig BKV-val” bejegyzésre

  1. Laja szerint:

    Ha már ennyit kell sétálni, akkor érdemes ezt a kis utat összekötni egy jó kis városnézéssel, illetev gyárlátogatással. Úgy is mostanában téma Csepel turisztikai fejlesztése. Az érdeklődő megnézheti a kerület buszpályaudvarát, elhaladhat a polgármesteri hivatal előtt, ahol talán még most is látszik a vörös csillag lenyomata. Ezután jöhet a gyárlátogatás, ahol már szinte kötelező programként megcsodálhattja a több száz tonna mérget, amit ott pihen évek óta. Megérkezvén a Munkásőr utcában pedig a volt csepeli KISZ titkárokra és kommunista vezetőkre emlékezve elfogyaszthatunk egy finom ebédet valamelyik galvániszap közeli gyorsétkezdében.

    Na ez az igazi turizmus!

  2. Karcsi szerint:

    Ennek a post-nak meg mi értelme volt?

  3. Laja szerint:

    Csupán csak annyit, hogy bemutattam, hogy mikkel találkozik az ember ezalatt a 46 perces út alatt. A Munkásőr utca ugyan úgy a gyártelepen van, mint a galvániszap. Mellesleg az önkormányzat vezetése ugyan úgy érintett az utca nevében, mint a galvániszap ügyben. Hiszen ők felelnek a kerületért. Vagy nem?

  4. Karcsi szerint:

    Jó, de már több post is foglalkozik ezekkel a témákkal, és ennek az írásnak itt fent semmi értelmét nem látom, nagyon erőltetett…

  5. Laja szerint:

    Szerintem nem. Inkább nagyon igaz a folyamatos aktualitása miatt…

  6. Joszif Visszarionovics Hitler szerint:

    Hát emberek… véletlenül tévedtem ide de ez kész röhej… már amikor ez íródott akkor is eltelt a munkásőrség megszűnése óta majdnem 20 év, és van aki még ezek után is ilyeneken ba*akodik pfff…, fogadnék h. ez is valami politikai ki a gyökér, a fidesz v. az mszp vetélkedő…na látjátok ezért tart még mindig itt ez az ország

Itt lehet hozzászólni !